A manó és a cirkusz

Egy kis manó elindult
a nagy rengetegbe.
A virág magas volt neki,
hogy a fák tetejét lássa,
nem is remélhette.

Na de nem is azért ment,
hogy az eget nézze,
hallotta, hogy állat cirkusz
jött el a nagy rétre,
s azért ment az erdőn át,
hogy ő is megnézze.

Egy kis tücsök ugrott mellé,
s hangosan kérdezte:
hová mész te kis manó,
hisz senki se jár erre?

A cirkuszba indultam,
sosem voltam benne,
a nagymamám azt mondta,
ő nagyon szerette.

Akkor, hogyha nem bánod,
menjünk inkább ketten!
Nem hallottam a cirkuszról,
de megnézem menten.

Lepottyant egy kis toboz
a fáról közéjük,
felnézett a kis manó:
ki dobta melléjük?

Leszaladt egy kis mókus:
ne haragudjatok!
Véletlenül ejtettem le,
jó, hogy nem a fejeteken
koppant egy jó nagyot.

S miután meghallotta,
hogy cirkuszba mennek,
ő is melléjük szegődött
igy már hárman mentek.

Út közben még csatlakozott
a süni és egy majom,
igy egész kis csapat haladt
a sűrű avaron.

Kiértek az erdőből,
egy hatalmas nagy rét!
Egy szép szines sátorban
volt porond és sok szék.

Sok-sok állat szerepelt
ott fent a porondon,
de legtöbben zárt ketrecben,
nehogy a sűrű erdőben
bármelyik elfusson!

Csodálta a közönség,
mit tud a sok jószág,
tapsoltak is de a végén
fejüket csóválták.

Hiába ünneplik őket
ott fent a porondon,
ha bezárva kell éljenek,
és nem tapasztalhatják meg,
mit rejteget a vadon.

Bár igy mindig kapnak enni,
nem muszáj vadászni,
nem bánthatja őket senki,
csak sokat kell tanulni.

De mind az öten örültek,
hogy vissza mehetnek,
bebújhatnak odújukba,
saját kedves otthonukba,
s a szép cirkuszi mutatvány
megmarad emléknek.