pihe-puha bodros felhőn
és vártuk, hogy szólítsanak:
gyere, valaki érted jött!
Bent voltam kilenc hónapig
egy kényelmes, puha hasban,
hallgattam egy szívdobogást,
alig vártam, hogy kint halljam!
Végre kibújtam a fényre,
s vártam egy ismerős hangot,
de itt doktor bácsik vannak,
s nővérkék, ők tán dadusok?
Hogyha sírok, enni adnak,
sokszor rám is mosolyognak,
Néha-néha fel is vesznek,
de aztán gyorsan letesznek,
mert többen hangosan sírnak,
s akkor hozzájuk szaladnak.
Van ruhám, kényelmes ágyam.
Ezt akartam? Erre vágytam?
Mi hiányzik? Szívdobogás!
Bent azt súgta: szép a világ.
Miért nem jön? Miért várat?
Néhán ágyról már elfogytak.
Szopikáztak, nevettek rájuk,
tudtuk, hogy ő a mamájuk.
De hol van az én anyukám?
A testvérem? A nagymamám?
Nincs nagynéném sem nagybácsim?
Lehet, hogy még apukám sincs?
Idegen szavakat hallok,
törvény, örökbe fogadás.
Na meg kormány, nem értem őket,
csak azt, hogy a három együtt
segítheti meg a babát.
Talán rosszul választottam?
Hát nem bánom, válasszon más!
Semmit sem akarok jobban,
Csak egy hangos szívdobbanást,
minek felveszem ritmusát!
Én leszek a legjobb baba,
csak adjanak végre egy anyát!
Akár apát vagy nagymamát,
aki engem, engem akar,
aki majd kicsimnek szólít,
megsimogat, mesét olvas,
elvisz majd a játszótérre,
s büszkén mondja: az én babám!
Gyere kérlek, bárki is vagy,
vigyél el, hisz nagy a világ!
Csak akad benne valaki,
aki csakis értem kiált!
S akinek szívdobbanása
csak nekem szól.
Kérlek siess, mert már
nem bírom itt tovább!
