Az ürge és a cica

Szalad, szalad a cica
keresztül a kerten.
Meglátta, hogy valami
mozog kint a réten.

De mire ő odaért,
a valami eltűnt.
Leült, csak várt fülelve,
mikor újra feltűnt.

Biz az egy kis ürge volt,
épp kifelé mászott,
befejezte az ásást,
s a felszinre vágyott.

Hosszú téli álom után
a friss levegőre,
meg aztán pár falatkának
is utána nézne.

Meglátta a kis cicát,
ahogy őt figyeli.
Na, vajon most mit csináljon?
El kellene tűnni!

Vissza menjen a járatba,
amit épp kiásott?
Hisz egész nap a
napsugár melegére vágyott!

Úgy döntött, hogy a cica
neki nem ellenség,
elvégre ő nem egér!
Föld alatti népség.

Lehet hogy tán a cica
őt nem is akarja,
sőt, lehet, hogy ki is ő,
talán nem is tudja.

Odament, bemutatkozott:
én vagyok az ürge.
A cica felborzolta szőrét:
hát ezt meg ki küldte?

Csupa homok az orra!
Milyen koszos állat!
Odébb megyek, mielőtt még
összkoszolná a tiszta,
megmosott bundámat!

Igy is tett a kis cica,
visszament a kertbe,
a kis ürge a kalandot
igy lazán túlélte.