A szived

Elmúlik a nap, az éjjel,
megpihen a Nap, a Hold,
a természet is lazithat,
hisz változnak az évszakok.

Minden megpihen a földön,
egyedül a szived az,
mi dolgozik éjjel-nappal,
soha nyugta nem marad.

Egy kis részed, s dobbanása
sok-sok ezer millió
perc, óra, év, kinek mennyi,
bátran megszámolható.

Néha tán kissé lelassit,
alkalmanként felpörög,
netán rád is ijeszt olykor,
ha túl hangosan dörög.

De a végén tovább pumpál,
soha nem hagy magadra,
ha boldog vagy, veled ugrál,
röpköd a mellkasodba.

Bár nem hallatja, hogy szenved,
miközben te rongálod,
titkon próbál kompenzálni,
ha mérgezed, s túl hajtod.

Egész életedben szolgál,
csakis teérted dobog!
Semmi mást nem vár cserébe:
szeresd, figyeld, féltve óvd!
Igy mindkettőtök életét
talán meg is toldhatod.