Hajnalka

Hajnalka felébredt,
mindig ő az első,
kis tölcsére a napot lesi,
nézi, ahogy feljő.

Sok kis fejét megforgatja,
s azt mondja: ébresztő!
Fák, virágok ébredjetek,
itt a reggel!
Én vagyok a csengő.

Fel kel lassan
Bodri kutya,
jó nagyot nyújtózik,
s megy a kerités mellé,
szagolja, ki járt itt.

Hajnalka rákiabál:
vigyázz, le ne taposs!
Bodri ránéz, nem válaszol,
csak ásit egy nagyot.

Átnézne a szomszédba,
felébredt-e Miska?
De Hajnalka nyújtózkodik,
a képet takarja.

A kisfiú ha elkészül,
vele kicsit játszik,
csak utána meg iskolába,
ott van délutánig.

Kijön a házból nagymama
és máris mosolyog.
Óh, Hajnalka, milyen szép vagy!
s szeme csak úgy ragyog.

Hajnalka felágaskodik,
kezét cirókálja,
hisz nagymama ültette,
ő a kedvenc virága.

Milyen apró volt akkor,
s most kicsi a kerités!
Elindult hát két irányba,
nem látszik már a léc.

A túloldalról menekül,
ott van egy rossz szomszéd,
sövénynyiróval vág mindent
a kerités mentén.

Pedig a fiúk aranyos,
Bodrival is játszik,
néha őt is megszagolja,
nem tépi le, szereti őt -
látszik.

Kora nyártól őszig nyilik,
majd elijesztik a fagyok,
ha jön a hideg, elbújik,
és alszik egy nagyot.