Egy tarka pillangó
körülötted repked,
fogócskázol vele,
oly vidám a kedved,.
Néha vele repülsz,
rá szállsz a virágra,
beszívod illatát,
s árasztod világra.
A felhők felett is
csak a napot látod,
megölelsz családot,
átkarolsz barátot.
Erőt kapsz, hogy
akár
változtass világot!
Legörbíti a szád,
fejedet lehajtja,
tested nem uralod,
szomorúság rabja.
Lelked begubózik,
a szád csendben marad,
szemed könnyel teli,
vagy már ki is apadt.
Agyad is cserben hagy,
behódol a bajnak,
szíved lassabban ver,
érzi a fájdalmad.
De az óra ketyeg,
az idő lesben áll,
a szél is felkészül,
napsugár kandikál.
Csak kicsit bírd még ki,
s bánatod messze száll!
Találkozol valakivel,
eddig nem ismerted,
minden csupa titok.
Inkább csend van,
alig szóltok,
de úgy érzed, hogy a szeme
sok mindent elmondott.
A titokban az a jó,
hogy te töltheted meg
reményekkel és vágyakkal,
hogy az ő tulajdonságai
neked megfelelnek.
Bele képzelsz mindent,
amit szeretnél megkapni,
úgy látsz mosolyt,
hallasz hangot,
mi boldoggá tud tenni.
S amíg ez a titok
nem fedi fel magát,
az őszinte hited
mosolyra húzza szád.
Az igaz boldogság az,
ha a feltárt titok
azt adja neked valóban,
amit eddig csak sejtettél,
a ami reményt adott.
Mindössze négy betű,
de két életet jelent.
Benne remény, vágy, titok
és az igaz szerelem.
Remény, hogy
veled lesz teljes az életem,
s igaz szerelemmel
fogod örökké két kezem.
A vágy, hogy együtt váltsák
valóra álmaink,
két szemed tükrében
őrizzük titkaink.
Olvasol verseket,
s bár nem meglepő, igaz.
Ha fiatal a szerző, szárnyal,
reménnyel írja a sorokat.
S mi öregek mit teszünk?
Nyafi, betegség,
talán kis vigasz.
Amit adott az élet,
s diktál a tapasztalat.
De ha igaz is, mit kezed ír,
s szíved diktálja a sorokat
és a rossz példa is tanít,
figyelmeztet, óva int,
de inkább vissza tart.
Ezért azt mondom,
gondold meg szavad!
Ne vedd el a reményt,
inkább azt mondd el,
mitől lesz jobb?
Mi az, mit nem szabad?
A körből ki kell törni,
erő van, ha ifjú vagy!
Ne kövess rossz példát,
légy igaz, ne hagyd magad!
Ne sírjunk a múlton,
ne keressünk vigaszt!
Irányt keressünk,
mely kiutat mutat!
Lássák gyermekeink,
igen, így érdemes!
Bár nekik nem sikerült,
de adtak nekünk hitet!
S ez a hit erőt ad!
A remény célt jelent!
S ha így teszünk,
nem hiába éltünk,
mert majd az ifjúság
új jövőt teremt!
Apa, ma van apák napja
meghívlak egy fagyira.
Ma neked jut a két gombóc,
zsebpénzemből kifutja.
Utána focizunk egy jót,
talán nyerni is hagylak.
A barátok irigyelnek,
mert még gólt is rughatnak.
Apa, te olyan erős vagy,
ha kell, mindig megvédesz.
És okos vagy, ha elakadok
a leckében is segitesz.
Ha te mondasz esti mesét,
én vagyok a mesehős!
S ha te sütöd a palacsintát,
ebéd előtt elcsenhetek egy-kettőt.
Néha anyát megtréfáljuk
és te nagyokat nevetsz.
Ha lányok mennek el mellettünk,
Így szólsz: most figyelj, kisfiam!
Kacsintás és integetsz.
Ha kell, megfogod a kezem,
ha kell, hát elengeded.
Azt mondod: sose félj fiam,
s mindig légy becsületes.
Igaz, ma a te napod van,
de hátha kapok egy lufit!
Rárajzolunk egy szivecskét,
bele anyát, téged, engem,
elengedjük, majd mindketten
adunk neked egy nagy puszit.
Azt mondod: látod, kisfiam,
ott szállnak az álmaid!
A napocska melegíti,
szellő lágyan elringatja
és ha baj van, apa, anya
szive mindig felvidít.
A gyereknek két dolog kell:
figyelem és szeretet.
Ha megkapja, öntudatos,
elégedett felnőtt lesz.
Amikor én voltam gyerek,
sok szem szegedőzött ránk,
a szülők mellett sokan voltak,
akik mind vigyáztak ránk.
Nagyszülőkkel együtt éltünk,
vagy ott voltak a közelben,
becsületre, tiszteletre ők neveltek,
biztos volt a felügyelet
és mindig volt mit ennem.
Ott voltak a jó szomszédok,
bármikor át mehettünk.
Közösség, segítség nyújtás,
volt tőlük mit ellesnünk.
Pedagógus volt a tanár,
volt család látogatás.
Jól ismerték a gyereket,
többet adtak, mint tudást.
Doktor néni mindig látott,
jutott ránk idő elég.
Kedvesség a kisgyereknek,
jó tanácsok a szülőknek,
a gyógyítás nem elég.
A sport ingyenes játék volt,
adott verseny szellemet,
aki vesztett, az gratulált,
a játék volt a lényeg.
Voltak kisebb szervezetek,
cserkészek vagy úttörők,
összetartozást tanított
programokkal vártak ők.
Sok család eljárt templomba,
hitre, csendre, alázatra neveltek,
a lelkész nem politizált,
szívvel várták bennünket.
A szüleink nyolctól négyig
becsülettel dolgoztak,
az este a családé volt,
sehová nem rohantak.
Mi maradt mindebből mára?
A nagyszülő messze van.
A szomszéd magas kerítést épít,
elég, ha nyugalom van.
A tanár örül, hogyha megél,
s leadja az anyagot,
a doktor néni már távgyógít,
rendelésen ötven gyerek,
melyikre hány perc jut ott?
Sport csak drágán,
lelked kihajtják,
játék helyett pénz a tét.
A szervezetek megszüntek,
régi rendszer csökevény.
Templomba kevesen járnak,
nem fér már az időbe.
A szüleink lótnak-futnak,
hogy legyen pénz az ebédre.
Mi marad a kisgyereknek?
Az új világ: internet.
Persze sok tudást ad az is,
de sok veszélyt rejteget.
Magára marad a szülő,
magányos lesz a gyerek.
Következmény: a sok válás,
s magára hagyott öreg.
Hát használt ki ezt a napot,
Kérdezz, adj feleletet!
Mindent megtettem? Ő mit lát?
Jó szülő? Bizalmas barát?
És a közös otthonukban
béke van és szeretet?
Felejtsd el az összes dolgod
csak erre az egy napra,
teljes figyelemmel, szívvel,
sok-sok együtt töltött perccel
töltsd fel szívét szeretettel,
s meglásd ő ragyogó szemmel,
hálás szívvel fogadja.
