Keresem...

Kutatom, keresem,
az ágy alatt meglelem,
bújócskát játszottunk tegnap,
s a macim odabújt velem.

Hetedik mennyország

Spekuláltam, honnan ered
a hetedik mennyország?
Majd elkezdtem számolgatni,
s megleltem a megoldást.

Van egy szerető családod,
kiknek mindene te vagy.
Ahogy sokszor bánnak veled,
már a mennyországban vagy.

Megnősz és szerelmes leszel,
még ha néha csalódsz is,
maga a szerelem érzés
a mennyországba felrepit.

Megházasodsz, nincs ragyogóbb
mennyország, mint  az esküvő!
Tiszta, igaz érzelmekkel
várod, mit hoz a jövő.

Gyermeked születik? Ez az,
ami elmondhatatlan!
Ha szerencsés vagy, többször érzed,
hogy a mennyország itt van.

A következő akkor jön,
ha unokád születik.
Az most mindegy, hogy egy vagy több,
ugyanabba a mennyországba
tartozik majd mindegyik.

A hatodik mennyország az,
ahogy nőnek -  látni fent megengedik,
nem bánod, ha odakerülsz,
mert az lesz a hetedik.

S ha neked mindez kijutott,
a többi az nem számit!
Mert ezek biztos birtokában
túléled az élet más buktatóit.

Fecskék

Rárepült a fecske mama
a fészek szélére,
kisfecskék szájukat nyújtják
a mama csőrébe.

Jutott nekik kicsi kukac,
szúnyog is vagy három,
nemsokára kirepülnek,
elrepülnek jó messzire
még ezen a nyáron.

Meddig éljünk?

Az ember addig ér valamit,
mig adni tud,
ha mást nem, jó szót,
vagy szeretetet.
Mig el tudja látni magát
és nem egy roncs,
ki elfogadni mástól
kényszeredett.

Mig emberi módon élhet,
s örülni tud a mának,
mert van, kihez hozzá szólhat,
akire rámosolyoghat,
vagy épp megdajkálhat.

Ha már saját életünkhöz
sem nagyon ragaszkodunk,
mert lehet, tán nem is tudjuk,
éppen hol is vagyunk,
vagy a fájdalom öli ki
a lételemeket,
vagy senki nincs, ki megkérdezze:
jól vagy? Mi van veled?

Vagy tán van, csak nem érdekli,
az is lehet, mi tehetünk róla!
Jóvá tenni már nem tudjuk,
csak imádkozhatunk azért,
legalább az ő álmaik
váljanak valóra!

Akkor talán leszolgáltuk,
mi ki volt ránk róva,
és jobb lenne tovább menni
a megnyugvás reményében
egy más dimenzióba.

Jegenye

Sirva fakadt a jegenye,
egy szép ágát szél tépte le.
Ne sirj, ne sirj, szép jegenye,
tavasszal új ágat hajtasz,
kis rügyekkel lesz majd tele.

dal a tó parton

Kelepel, karattyol,
a tó parton kánon szól.
Bele susog a szellő,
hallgatja egy kis felhő.

Válás

Mikor kimondod az igent,
úgy érzed, örökre szól.
De mégis sok házasságban
Elromlik bizony valami
ott út közben valahol.

Az elején tisztán látod,
mi az, mit benne nem szeretsz.
Nem mondod meg, elfogadod,
tapintatból lenyeled.
Pedig ha akkor tudatnád,
változtatna, hisz keresi kedvedet.
Ám később annyi összegyűlik,
hogy úgy érzed,
vátoztatni már nem lehet.

A házasság nagyon sokrétű,
annyiféle ember van!
Leegyszerűsiteni nem lehet,
túl sok lehetőség van.

De az biztos, sok problémát
még simán legyőzhettek,
ha őszintén  - még időben -
a gondot megbeszélitek.
Bár ebben nem nagyon segit
az emberi természet,
sokkal könnyebb hibáztatni,
mint tükörbe belenézve azt mondani:
tán hibás vagyok? Lehet?

Hogyha együtt megvárjuk azt:
a keserű pohár tele lesz!
Eldöntjük, végleg kiöntjük,
kiönthetünk vele együtt
néhány boldog életet.
Legjobban azt bántjuk vele,
akit legjobban szeretünk,
a közös egy-két gyermeket.

A másik ember nem tulajdon,
bármit tesz, annak oka van,
hogyha megbánt, azt jelenti,
hogy ő is boldogtalan.
Vagy lehet, hogy egyszerűen
csak nagyon rossz napja van.

Én válás ellenes vagyok,
ám azt mondom, ha nem megy,
ezt a lépést időben tedd!
Nem szabad, hogy addig várj,
mig párodat meggyűlölted.

Akkor emberként tudsz válni!
Igy is megsinyli a gyerek,
ám legalább szeretet marad
benne és nem gyűlölet.
És látja: nekik együtt nem megy,
de engem - ha külön is vannak -
mind a ketten szeretnek.

Érzi, s vele megtanulja:
ára van a boldogságnak
és közös felelősség nélkül
nem sokat ér a szeretet.

Hisz a legnagyobb marhaság
a szeretetért küzdeni!
Attól nem lesz kevesebb feléd,
ha a másikat is szereti.

Sőt, lelkiekben gazagabb lesz
és kevesebb könnyet ejt
nyiltan vagy akár titokban,
ha felvállalhatja szabadon
- senki nem mondja meg neki -
mi az, mit ő érezhet.
És később majd azt mondhatja:
a szüleim elváltak bár,
de mindkettő jóra nevelt.

A mértéktelen ital

A tömény szesz az Isten átka,
mérges vagyok a világra!
Miért engedik, miért árulják?
Hány ember issza tönkre magát!
Ki nem tudja, mi a mérték,
vagy bánata túl nagy mélység.

Nyeli a szeszt nyakra-főre,
azt hiszi, erős lesz tőle,
de általa le lesz győzve.
Először az esze megy el,
nincs többé tisztán látása,
majd lassan ereje fogy el,
az ágyba csak aludni jár,
akarná, de nincs már vágya.

S nem tudsz mást,
mint végig nézni.
Segitséged ő nem kéri,
hiszen a vesztét nem érzi.
Csak azt látja, milyen az,
mikor nem nyomja bánat.

S ahogy nő a kortyok száma,
úgy megy tönkre az élete,
boldogsága, a családja.
S vele együtt gyermekei
szép jövőbe vetett hite,
tisztelete és sok álma.

A kis szarvas története

Egy faluban történt nyáron,
a rozstábla közepén
megellett szarvastehén.
Gyenge volt ő, s a kis borja,
igy nem tudtak elmenni,
a rozstáblán etetgette,
nem tudta őt ott hagyni.

Ám aratás ideje volt,
közeledett a cséplőgép,
a hangtól az anya menekült,
ott kellett hagyni kicsinyét.

Sirt szegény az anyja után,
de nagy volt a gép zaja,
igy a kicsiny gyenge hangját
a munkás nem hallotta.

Elhaladt a szarvas mellett,
de kilógó lábára
ráment a gép szélső vasa
és a nagy súly levágta.

Érezte a gépkezelő,
valamihez ütközött,
leállitotta a gépet,
s hamar előre szökött.

Meglátta a kicsi szarvast
és mellette a lába!
Úgy, ahogy volt, felemelte,
egy nagy rongyba csavarta.

Ott hagyta a gépet, munkát,
és szaladt segitségért,
állatorvoshoz kell vinni!
Mindent megtett a szarvasért.

Szerencsére időben volt,
a kis szarvas megmaradt,
megvarrták a lába sebét,
kötést kapott, hatalmasat.

Na de most mi legyen vele?
Három lábon mig felépül,
az erdőben éhen hal,
a sebét is kötözni kell,
igy elengedni nem lehet,
kell, aki őt befogadja,
s dédelgeti vagy meghal.

Élt a falu végében
egy kedves, idős házaspár.
Felneveltek 5 gyereket,
unokák is voltak már.

Van egy kis kert, veteményes,
mellette egy füves rész,
elvállalták, ők gondozzák
a kis borjat, unokák mellett megfér.

Odakerült a kis szarvas,
az ápolás és szeretet
fájó lábát meggyógyitotta,
bár az erdőbe ő vissza
soha többé nem mehet.

Tizenhárom évig élt ott,
szerették a gyerekek,
persze ő nagyon szelid volt,
hisz emberek közt nevelkedett.

Elmenni nem akart soha,
nem tudta, hová tartozott,
úgy élt, mint egy háziállat,
nagy családi kedvenc volt.

Mikor lejárt az ideje,
fejét kipreparálták,
bár a bácsi is meghalt már,
a néni gyakran simogatja
az előszoba falán álló
kedves kicsi barátját.

igaz történet alapján

Piros alma

Egy kislány piros szoknyában
felmászott az almafára.
Piros almát akart szedni,
finom almáslepényt sütni.

Piros alma lepotyogott,
igy a kislány kosarába
pár kis madár tojást rakott.

Ám oda szállt madár mama:
kérlek, a tojást add vissza!

Azt hittem, nincs anyukájuk,
csak az alma vigyáz rájuk,
s mert az almák lepotyogtak,
talán egyedül maradtak.

Gondoltam, pokrócba teszem,
s mig az almáslepény kisül,
a kemencén melegitem.

De mivel volt madár mama,
tojásokat a fészekbe visszarakta.
Lassan lemászott a fáról
és a földről kosárkába szedte
a sok piros almát,
ami leesett az ágról.

Vihar

Dörög az ég,
fúj a szél,
az öreg fa
dülöngél.

Fázik, fél
a mókuska,
beszalad
az odúba.

Tyúkanyó és a tojás

Egy tyúkanyó
s egy tojás
egy szép
barkaágon.

A tyúkanyó
azt gondolta,
tojásból nem
lesz rántotta,
mert ő ráül,
és kikölti
ott a barkaágon.

Lesz belőle
kiscsibe,
legszebb
a világon!
Együtt
kapirgálnak majd
a búza táblákon.

Keresnek majd
bogarat,
csőrükben
lesz három,
csipegetnek
kukoricát,
megtömik
a bögyüket,
s pihennek
egy ágon.

Lemennek
a patakhoz,
abból isznak
nyáron,
s ha szomjukat
oltották,
bebújik a
szárnya alá
kiscsibéje,
s onnan nézi:
mi ez a sok
lábnyom?

Persze mindez
képzelet,
hisz tyúkanyó
papirból van,
a tojást pedig
kifújták
ott a barkaágon.

Álom

Kaptam egy szép lovacskát
csak úgy, ajándékba.
Olyan finom pihe-puha,
mint egy csipke párna.

Betettem az ágyamba,
fejem ráhajtottam,
megsimogattam oldalát,
s hamar elaludtam.

És álmomban - képzeld csak! -
életre kelt lovam,
gyönyörű táltos paripa
száguldott alattam.

Én voltam a gazdája,
igazi hercegnő!
Repültünk a felhők felett,
könnyen, mint a szellő.

Majd hirtelen megálltunk,
s ő szólt: megérkeztünk.
Egy tündérszép palota
lebegett előttünk.

Elém jött a királyfi,
lesegitett a lóról,
mondta: épp időben értünk,
nem késtünk a bálról.

Átöltöztem csodaszép
kék csipkés ruhába,
gyönyörködtem kis köves
csuda topánkámban.

Kezdődött a mulatság,
csendült száz harsona!
Virágokkal feldiszitett
teremből hangzott a zene,
mind bementünk oda.

Máris táncra perdültünk,
forogtunk, forogtunk,
majd hirtelen azt éreztem,
a puha kis lovacskám
ugrándozik rajtunk.

Felébredtem: se  palota,
se szép ruha nem volt,
de szerencsére a lovacskám
a fejem alatt ott volt!

Tudás?

Sokszor azt gondolom,
jobb a tudatlannak!
Kevesebb stressz éri,
háború vagy terror,
környezetszennyezés?
Fejben nem érinti,
vele vagy nélküle
nyugodtan elvannak.

Hisz minél többet tudsz,
annál kevésbé érted,
birtokában a tudásnak
hogy van ilyen kevés esze
az emberiségnek?

Futórózsa

A szép futórózsa
a fiatalokat
juttatja eszembe.
Nő, nyújtja ágait,
feltör az egekbe.
És bárhová elér,
ha van mögötte
támasz,
kerités, vagy oszlop,
mire ráfondódhat.

Várták érkezését,
helyét kigazolták,
van, ki nyesegeti,
megmetszi a szárát,
megmutatja merre
növessze virágját.

De ha csak magában
nőne egyre feljebb,
egyszercsak meghajol,
nem birja a terhet.
Nincs kapaszkodója,
lehajol a földig,
lent fekszik a porban,
talán rá is lépnek,
de fel nem segitik.

Talán ha még akkor
bárki megtalálja,
felemeli szárát,
illatát csodálja,
mellé szúr egy karót,
mibe kapaszkodhat,
ha lassul is növése,
de még megmaradhat.

Ám ha jön egy zápor,
a sár végleg lent tartja,
s nem nyújtózik többé,
a közöny elhervasztja.

A zsák és foltja

Egy foltos zsák szomorkodik
ott kint a határban,
elmeséli történetét,
tovább adom - olvasd csak el,
nyugodtan dőlj hátra!

A gazda mákot tett belém,
a pincében vártam,
mikor készül majd jó beigli?
Sok mák volt ruhámban.

Egy kisegér odajött,
s jöttek még jó páran,
addig rágcsáltak csendesen,
mig kifolyt a mákom.

Jött a gazda, macskát hozott,
felvitt a konyhába,
a gazdasszony foltot varrt rám:
jó lesz ez még másra!

Tettek belém kukoricát,
vittek a padlásra,
de ott meg galambok laktak,
ismét ruhám bánta!

Kaptam egy újabb foltot,
már mindeki látta,
a szegre akasztva lógtam,
nem vagyok jó másra.

Ám egyszer vásárba mentek,
és a gazda tyúkot tett ruhámba,
majd ott hagyott az udvaron,
a gazdasszonyt várta.

Beosont egy pimasz róka,
rohant a határba,
fogai közt csukott szám,
nem is nézett hátra.

De a gazda sem volt rest!
Kettőt lőtt utána,
a róka nem futott tovább,
de egy lövését megint
ruhám bánta.

Újabb folt a hátamon,
a gazdasszony munkája.
Valamire csak jó lesz még!
Ott landoltam a fészerben
jobb napokra várva.

Egyik nap a gyerekek
felkaptak és tűzbe jöttek:
de jó kis zsák!
Zsákbafutást rendeztek
a ház udvarában.

Ők nagyokat kacagtak,
a mókát én sem bántam,
de a verseny végére
újabb lyukat láttam.

Jött ismét egy tarka folt,
s a gazdasszony varrás közben
egyre fejét rázta,
nincs már egy tenyérnyi hely sem,
alig látszik a folttól a zsákja!

A gazda vett egy nagy dobozt,
büszkén nézett rája!
Műanyag - ez nem lyukad ki,
nem kell többet foltot varrni!
Madárijesztőnek jó lesz,
vidd ki a határba!

Ráhúztak egy deszkára,
azóta itt árválkodok,
a madarak elkerülnek,
néha fentről megtisztelnek,
hogy ne lennék árva?

A sok szél és erős nap
újabb lyukat tesznek rám.
Kinek kell egy lyukas zsák?
Nem találok soha többé
a magam foltjára.

Ne szomorkodj, kicsi zsák!
Nem leszel többet egyedül
itt kint a határban,
s egy lyukas szalmakalapot
tettem neki vigaszul
piszkos kobakjára.

Nem panaszkodott többé,
az esőt, szelet és hideget
most már együtt vészelték át,
s egyikük sem bánta!

A kutya és a gazda

Tudom, hogy van rendes gazda,
én is annak tartom magam!
De elszomorit, ha elnézem,
hány kutyának valójában
kivert kutya sorsa van.

Elhozzuk a nagy hidegről,
jó vastag a bundája,
majd haragszunk, mert kertünket,
biztos hűvöset keresve
napról-napra felássa.

Vagy délről hozzuk, jó melegről,
nem engedjük be, fázik.
Nem sajnáljuk: "csak egy kutya,
vagy egy háza - nem ázik".

Fél a vihartól? Megszökik?
Jó erős láncra verjük!
Sőt, mikor végre hazajön,
talán még meg is verjük.

Juhász kutya, jó dolga van,
hisz bent tartjuk a lakásban,
s ha kivisszük - ne fusson el -
felkötjük a pórázra.

Jó, nem ember, ő egy kutya,
ezt én is elismerem,
De vajon mi az a gazda,
ki nem méltón bánik vele?

Az élet, mint sakk

Az életünk egy sakk játszma.
Lássuk, hogyan játszuk?

A gyalog az a te lábad,
ügyesen előre lép,
ám hogyha néha félremegy,
az biztos, hogy egy ütés.

A futáraid cikáznak,
ők a titkos vágyaid,
előre fut, vissza szalad,
néha maga irányit.

A ló az az akaratod,
előre és oldalt lép,
nem hátrál, szabott az útja,
amit - mig lehet - meglép.

Nem csalinkázhat bármerre,
fogva tartja a zabla,
de messze juthat, átléphet mást,
hogyha jó a lovasa.

A bástya az agy, a tudás,
ő több irányba mehet,
ha ügyesen irányitod,
jó védőbástyád lehet.

A királynő - ő a lélek,
mindenkit ő felügyel,
bármerre léphet és lép is,
mert mindenkire ügyel.

A király az a te szived,
megfontolt és lassan lép,
látszólag védi mindenki,
de a lényeg: ő mit lép?

Hogyha néha egy játékos
túlzottan is vakmerő,
a tábláról lekerülhet,
s ritka, hogyja visszajő.

De ha összhang van közöttük,
hosszú lehet a játszma,
az akadályokat legyőzik
és megfontolt lépteikkel
vigyázni tudnak egymásra.

Viszont végig figyelned kell,
mert egyszer elfogy az utad,
néha el is gáncsolhatnak
és bár nem csak egy lábad van,
a lehetőségek fogynak.

Lecsökkennek a vágyaid,
lankad az akaratod,
bástyáid is lassan kopnak,
lehet, hogy nem is tudod.

A lelked kitart még melletted,
de hogyha már ő sem lesz,
nem birja figyelő szived,
s ha feladja, akkor véged.

De ha minden végig kitart,
elfogy az ellenfeled,
egy nagyobb hatalom fog szólni,
s a játszmát nem te nyered.

De akkor legalább ha elmész,
méltósággal teheted,
hisz mindvégig kitartottál,
megóvtad mindenedet.

S gondoskodtál még időben,
a játszma menjen tovább!
Ott vár eltűnt nyomaidban
a gyermeked, unokád.

S ha út közben figyelt téged,
látta, hogy kell jól lépni,
ha az akadály elé áll,
merre kell kikerülni?

Fentről te majd csak mosolyogsz,
úgy figyeled a játszmát,
mert tudod, hogy ő nyerni fog,
hisz úgy hagytad ott a táblát.