Kitalálta medvebocs,
hogy elmegy világgá,
sütött egy kis pogácsát,
becsomagolt málnát.
Elbúcsúzott mamájától,
felvette hátizsákját.
Elindult az erdőben,
kisérték madárkák,
fütyörészett, dúdolászott,
vitte a tudásvágy.
Este mikor elfáradt,
megette vacsoráját,
lefeküdt a zöld fűbe,
tücsök vigyázta álmát.
Reggel mikor felébredt,
nem lelte hátizsákját,
két kis majom elcsente,
egy fán kutatták át.
A kis maci nem bánta
járta tovább útját,
nézelődött mosolyogva,
hogy kielégithesse
a kiváncsiságát.
Délutánra elfáradt,
fájt a kicsi lába,
éhes lett, és akkor jött rá,
nincsen vacsorája.
Körülnézett, ennivalót
vajon hol találna?
de bármerre tekintett
nem talált málnára.
Eszébe jutott a barlang,
benne a mamája,
a kemence padkája,
a teli kiskamrája.
Leült és búslakodott,
nagy volt az ő vágya,
de éhesen, szomjasan
kedvét nem találta.
Kismókus szaladt hozzá:
mi baj, csak nem vagy árva?
Dehogy vagyok,
csak nincs semmim
este vacsorára.
Tán sétálni indultál,
s nem gondoltál előre
elemózsiára?
Nem sétára indultam,
hanem kiváncsi lennék
a kinti nagy világra.
Hát tanuld meg, kicsi bocs,
ne induljon világba,
kinek a zsebe üres,
s nincs teli hátizsákja!
Úgy döntött hát, hazamegy,
még várhat új világa,
addig viszont otthonában
várja a családja.
