Anya, mit csinál a nyuszi,
amikor nincs húsvét?
Répát termel és salátát,
neveli kicsinyét.
És húsvétkor ki dajkálja
a nyuszi babáját?
Mig ő megy a gyerekekhez,
szétosztja tojását?
Nyusziknál is van nagyi,
na meg nyuszi papa!
Olyankor együtt vigyáznak
a sok kis lurkóra.
A kis nyuszi nem kap tojást?
Neki nincs ajándék?
Kap egy finom répatortát,
s megy hozzá pár vendég.
Visznek neki friss uborkát,
játszik az aprónép,
igy telik el nyusziéknál
a húsvéti ünnepség.
Egy anya tiszta szivéből
imádja a gyermekét.
Ameddig csak nevelgeti,
ráönti szeretetét.
Úgy gondolja, ennél jobban
szeretni nem is lehet!
Megszületik az unoka
és megdől az elmélet.
Gondolkodtam, hogy is lehet
igy szeretni unokát?
Majd rájöttem, a gyereked
mérhetetlen szereteted -
mi továbbra is benned van,
nem igényli már tovább.
Megkapja az új családtól,
s az most sokkal fontosabb!
Érzi a te szereteted,
de jobb, ha háttérben vagy.
S persze ugyanúgy szereted,
de nem babusgatod tovább.
Ezért minden kényeztetést
élvezhet az unokád.
Valamikor réges-régen
az erdei tóvidéken
élt néhány béka család.
Minden évben útjuk közben
pihenni és vizet venni
leszálltak itt a gólyák.
Jól megfértek egymás mellett,
viz mindenkinek jutott,
a gólyák kis halakkal tömték
jól tele a pocakot.
Történt egyszer, nagy szárazság
lepte el a vidéket.
Kiszáradt a kis tó vize,
lápos lett és sekélyes.
Megjelentek szokás szerint
a gólyák a part mellett,
de szomjat nem tudtak oltani,
s még kevésbé éhséget.
Közben sok-sok béka is lett,
bizony, elszaporodtak.
Igy a gólyák haragudtak,
másra nem gondolhattak:
biztos ők a hibásak!
A vizüket beszennyezték,
az bánatában elfogyott,
s nem ihat a gólya népség,
s nem ehet jó falatot.
Csúnyán összevitatkoztak
a gólyák a békákkal,
a végén a gólya papa
mérgében és éhségében
jóllakott egy békával.
Hej, haragudtak a békák,
össze-vissza ugráltak,
fel a gólyákra, fejükre
és közben kiabáltak.
Azonnal adjátok vissza
a béka testvérünket!
A gólyák erre először csak
jól beléjük csipkedtek.
De azután rájöttek, hogy
a béka nedves és kövér,
jó lesz viz és étek helyett,
a pocakban jól elfér.
Nem sok béka maradt élve,
menekültek messzire,
és mindenütt azt hirdették:
vigyázz, hogyha jön a gólya,
téged fal fel ebédre!
Azóta a gólya-béka
bizony mérges ellenség.
Ne brekegjen az a béka!
Gólyákat ne szidalmazza!
Ezért igy elhallgattatja,
s persze vele csillapitja
a gólya az éhségét.
Ha egy béka a közelben
hosszúcsőrű gólyát lát,
bebújik a viz aljába, s hallgat,
nem brekeg tovább.
Csak egy kis ibolya,
kedves és szerény is,
nézel a szinére,
büszke rá az ég is!
Hiszen szép kék szinét
neki kölcsönadta,
mosolyogva nézi:
milyen jól áll rajta!
Tengert is rejteget,
jó kedvűt, haragost,
egy kis gazdag virág,
mégsem hivalkodós.
Tán ezért szeretjük,
tudat alatt látjuk
benne a természet
legszebb kék szineit,
nyugató hatásut.
Elrejtőzik ugyan,
bokrok tövén szeret,
várja, megtaláljuk,
s ne tépjük le, ha lehet!
Az illata édes
és bár nem mosolyog,
mégis, ha találtál
mindig derűt adott.
Ciróka-maróka,
elszaladt a róka,
bebújt a verembe,
a vadász kileste,
de amig szunditott,
kis róka elfutott.
Hinta-palinta,
régi Duna,
kiskatona....
Ismered? Hát persze,
hiszen te is voltál gyerek.
Csak felnőttél és elvárják,
mint minden mást,
a hintázást is
komolyabban vegyed.
Hisz az élet egy nagy hinta,
hol lent, hol fent lendülsz rajta.
Ha nagyon lent vagy, nem kell félned,
hamarosan újra fent lesz.
Vigyázz, ne hajtsd túl magasra!
Hogyha az ég túl közel lesz
és sokáig a mennyben vagy,
istennek vagy halottnak neveznek,
s mindkettőből nehéz felébredned.
Arra vigyázz, jól kapaszkodj,
le ne essél róla!
Mert hogyha a földre kerülsz,
a hinta alatt tengődhetsz
és ha el nem is temetnek,
az ottani létedet már
életnek nem nevezheted.
Lehet, páran azt mondják majd,
jobban jársz, ha befejezed:
akkor tán magad hagyd abba,
s inkább
ugorj a Dunába!
De én azt mondom,
nézz körül
és kérjél segitséget!
Mindig akad, aki neked
a jobb kezét nyújtja.
Fogadd el, mert emberből vagy,
ki eltévedt egy útvesztőben,
de megérdemled a hintázást,
kapaszkodj fel újra!
Ha egy gyerek betölti a 18-at,
befejezi az iskolát, azt mondják:
most kezdődik az élet.
Pedig ha jól belegondolsz:
nem forditva? Nem ez a jó élet?
Nincsen gondod, eltartanak,
te osztod be a saját idődet,
s ha őszinték akarunk lenni,
ezidáig nincs felelősséged.
Ami itt most elkezdődik
az inkább egy harc lesz.
Ha nem is fegyverrel vivják,
azért küzdesz,
hogy te légy a győztes!
S nem csak magad kell legyőznöd,
számtalan embert meggyőznöd,
hogy igen, te ebben jó vagy!
Megbirkózni a munkával,
boldogulni a családdal,
felnevelni egy-két srácot,
köréjük épiteni egy világot,
beletenni biztonságot!
S közben egy kis magánélet?
Felejtsd el, hisz minden perced
másokért van, s ha szerencsés vagy,
bologgá tesz téged.
Legyünk hát igazságosak,
s mondjuk azt, ami eddig volt,
az a gyermek élet
és ami itt elkezdődik,
az a felnőtt élet.
Aztán lassan megöregszünk,
jó messzire el is megyünk,
de az élet nem öregszik,
ő itt marad,
további sok nemzedéknek
van, kinek hiú ábrándot,
másnak reményt és illuziót ad.
Vágyod az esőt,
ha éget a nap,
s bárhová bújnál,
mi árnyékot ad.
Vágyod az esőt,
ha szived üres,
s meg sem hallod
a madár éneket.
Vágyod az esőt,
ha épp temeted
bármilyen közeli
szerettedet,
vágyod, hogy
a természet
gyászoljon veled.
Vágyod az esőt,
ha búcsúzni kell,
könnyezzen az ég is,
ha mennie kell.
Vágyod az esőt,
ha száraz a föld,
növények, állatok
panasza dől.
Nézel az égre
és küldöd imád:
ess eső, legyen már
szép a világ!
Ha nem akarsz idő előtt megputtyanni,
tornáztasd az agyadat!
Ha nem akarsz idő előtt lerobbanni,
tornáztasd meg magadat!
Azelőtt mi osztogattuk
az okos tanácsokat,
most meg csendben bólogatunk,
ha valaki kioktat.
Bár tudjuk, hogy igazuk van,
hisz mi is úgy gondoljuk,
csak a tett és gondolat közt
már nincs meg az egyensúly.
Belefáradunk szép lassan
magába az életbe,
egyre többet foglalkoztat,
hogy elmenni könnyű-e?
Felejtsd el az elmenetelt,
felejtsd el a korodat!
Mutass fityiszt az öregségnek,
és juszt is érezd jól magad!
Mikor a virágok nyilnak,
lelked is kikukucskál.
A szépségük azt üzeni:
ébresztő van, itt a nyár!
Illatukkal bóditanak, hóditanak,
azt sugallják: gyere elő,
felejtsd el a bánatodat!
Könnyű kis táncot lejtenek,
szirmukkal feléd intenek,
nyilj meg te is a világnak,
sose engedj a barlangod
szomorú, bús magányának!
Hiszek a családban
és a szeretetben.
Egy kisbaba mosolyában
s az igaz szerelemben.
Hiszek a természet
csodás szépségében,
a nap meleg sugarában,
a tiszta viz tükrében.
Hiszem, hogy az ember
ha akar, jó tud lenni,
s a világon mindenki
szivből tud szeretni.
Hiszem, hogy jó tett helyébe
áldást hoz az élet,
s megvalósulnak az álmok,
mik gyermekeink
szemeiben égnek.
Hiszem, hogy a boldogság
ott van a szivünkben
és a lélek jósága
folyik ereinkben.,
csak van, kinél mindig bent marad,
mert előhivni nincs, aki segitsen.
Hiszem, hogyha összefogunk
nincs, mi lehetetlen,
hiszek a tudásban
és a művészetben.
Hiszem, hogy a születés
az élet ajándéka,
rajtunk múlik, mit talál az,
ki kicsomagolja.
A sok rossz nem hit kérdése,
s nem elkerülhetetlen,
egyszer talán rászolgálunk,
mert hiszek Istenben.
"Költő vagyok -
mit érdekelne engem
a költészet maga".
Költő volnék?
felnézek az égre,
vajh hol lehet a
költészet csillaga?
A költészet nemes,
tanit és felvidit,
de egy jó költőnek
tizezrek olvassák,
ismerik verseit.
Ha szerelemről ir,
ezrek szive dobban,
ha valakit gyászol,
a lelkek romokban.
Ha természetről ir -
lehet tél vagy tavasz,
biztosan úgy érzed:
ez a legszebb évszak!
És hogyha azt mondja:
bajban van a haza!
Százezrek mozdulnak,
indulnak a harcba.
A KÖLTŐ szivvel ir,
ő nem költ verseket,
hanem megérinti
szivedet, lelkedet.
S bár csak egy tolla van,
jobbá tehet vele
egy egész nemzetet!
Ha napjainkban körülnézek,
az emberek hogyan élnek?
Látok elégedettséget?
Nem! Ők igazságot kérnek.
Hát a múltban keresgélek,
a dalnokok egyről regélnek,
Mátyás király, úgy megidéznélek!
Felneveltél pár gyereket,
amit kértek, te megtetted.
Jönnének a szép nyugdijas évek!
Csak a keretből nem futja,
ha tudsz számolni, talán meg is érted.
Mátyás király, úgy megidéznélek!
Épülnek a stadionok,
az egészségügy meg toporog.
A te dolgod a te egészséged!
Mátyás király, úgy megidéznélek!
Az egészség nagyon fontos,
egyél sokszor gyümölcsöt, zöldséget!
De ne próbáld boltban venni,
úgysem tudod megfizetni!
Mátyás király, úgy megidéznélek!
Egyre fogy a magyar termék,
dől be kintről a sok szemét.
Drága pénzen meg is vehetnétek!
Mátyás király, úgy megidéznélek!
Jaj, de jó nekünk az EU,
hisz bárhova kiküldhetünk téged!
Szétszakadnak a családok?
Nem baj, haver, te örülj a pénznek!
Mátyás király, úgy megidéznélek!
Elvesztetted az otthonod?
Nem baj, jól élnek a bankok.
Ne panaszkodj, hisz lenyomtuk a kamatot.
Nem kaptad vissza otthonod?
Miért is? Az vajon kié lett?
Mátyás király, úgy megidéznélek!
A szélhámosok, ők jól élnek,
a törvényt kikerülhetik.
Kit megloptak, szivják, amig élnek!
Ha megitélik, sem kapod meg a pénzed.
Mátyás király, úgy megidéznélek!
CSOK-ot kapsz a homlokodra,
a fejed fölé már nem futja.
Miért is nem állnak sorba a népek?
Hiszen mi úgy támogatunk TÉGED!
Mátyás király, úgy megidéznélek!
Alakulnak az új pártok,
a célegyenest nem látod.
A nagy hajó - mi oda vinne -
min nem győzzük betömni a léket!
Ők inkább csónakban eveznek,
közben a pénzek elvesznek.
Mátyás király, úgy megidéznélek!
Három a magyar igazság,
két biztos pont az emberi élet:
a születés és a halál.
Születéskor sirva vár az élet,
úgy illene, ha búcsúzunk,
akkor inkább mosolyogjunk!
Az igazság ebben is eltévedt.
Ide nagyobb király kéne?
Istenem, úgy felébresztenélek!
Mátyás király, úgy megidéznélek!
Ülsz az autóban az úton,
de nem látod a tájat.
Gondolatid innen messze,
mérföldekre járnak.
Eszedbe jut, amikot itt
nem egyedül mentél,
s boldoggá tett minden táj kint,
bárhová kerültél.
De ez is elmúlt, mint minden más,
mitől él a lélek,
tested fájdalom uralja
és könnyes emlékek.
Ülsz az autóban az úton,
de nem látod a tájat.
Ám feletted egy madár repül,
ki neked irányt ad.
Kövesd azt a madarat!
A jövőt eléd tárja,
ösztöneid is azt súgják:
elvezetnek, ahova vágysz,
hol lelked béke várja.
Az oroszlán ül a fűben,
mellette kis kölyke.
Talál egy kis mozgó bojtot,
ugrál körülötte.
Pofozgatja, harapdálja,
rámordul az apja,
de persze ő nem ijed meg,
oroszlán az apja!
Az oroszlán papának
tetszik, milyen bátor,
megmozgatja a farkát,
repül a bojt jobbra-balra,
s a kölyök magasra ugrik
a nagy boldogságtól.
Gyermekként még sokszor láttam,
ahogy a grundon sétáltam:
srácok egymással bunyóztak,
s egyet-egyet eltángáltak.
De úgy, hogy kettő lefogta,
a harmadik pedig pofozta.
Vérem forrott, s odaszóltam:
három egy ellen és győztök?!
Áruld már el, mi jó abban?
Állj ki vele szemtől-szembe!
Ha nincsen nagy súly-különbég,
rajta, üsd meg, verekedj meg!
Küzdelmed csak addig tartson,
amig eldől, ki jobb a gáton!
Hisz minden harc csak arról szól,
hogy hatalmat ki birtokol.
Persze először rám néztek,
aztán simán kinevettek,
ez csak egy lány! Mit szól bele?
Ez férfiak bajos ügye.
Volt egy másik olyan "játék":
ki birja a pofonokat?
Egymással szemben felálltak,
és felváltva hol az egyik, hol a másik
egymásnak pofont osztogat.
Az nyert, aki tovább birta.
Jó, ez is egy nagy marhaság,
kamasz erőfitogtatás,
de talán-talán inkább játék,
és kevésbé gorombaság.
Jaj, de férfias "sport" a box!
És sokan hozzá tapsolnak.
Te úszol a dicsőségben,
pedig beteg lesz a holnap!
Mig te a ringben verekszel,
bár csak kivülről mosolyog,
jól él belőled pár ember!
A világ semmit nem változott,
a filmekben most is látod,
s nem ferditi a valóságot:
több lefogja, a gyenge üti,
a végén mégis ő a Jani!
Pedig ha ő erős lenne,
kiállhatna szemtől-szembe,
de leginkább nem verekedne!
Jó, persze ott vannak a hősök,
akik minden ütést birnak.
Bár nem értem, mitől hős az,
aki elöl tizen futnak.
Csak jobban verekszik, mint más!
Ez tán olyan nagy dicsőség?
Nem mindegy, hogy milyen okból
talál be az a nagy ütés?
A szuperhős, ki maga körül
minden egyes rosszat lever.
Körülötte sok-sok alélt
vagy akár félholt ember hever.
Ez lenne hát a megoldás?
Törvényes igazság osztás,
a gonoszat agyonütni!
Nem megoldás az elzárás.
A gonosz az ott kezdődik
már, amikor megszületünk.
Nem azt kéne inkább vigyázni,
hogy szereteben nevelkedjünk?
Utálom az erőszakot!
Gyűlölöm a háborút és terrort!
A mások vérén vett győzelmet,
mit ártatlan áldozatok fizetnek meg!
És megvetek minden férfit,
kik az öldöklést élvezik,
mert számukra ez a valós élet!
Az erő nem az, a másikat
lazán péppé verjük!
Sokkal nagyobb erő kell ahhoz,
hogy nyugalomban éljünk!
Tudásunkat, izmainkat
csak arra használjuk,
hogy jobb legyen
férfi-női és gyermek világunk!
Néha gondolkodtam azon,
minek kell gyereknap?
Hisz az egész év róluk szól!
A szivedben minden percben
szüntelen ott vannak.
De azután rájöttem,
hogy mégis csak fontos,
hisz életed nagy részében
bár értük van, ők is tudják,
külön úton jártok.
Reggeltől futsz és dolgozol,
rohansz haza főzni,
mosol, vasalsz,
tanulsz vele,
s igyekezel mindent, mi kell
alája tudj rakni!
Apa lót-fut reggeltől
sokszor késő estig,
hogy megkeresse a betevőt,
legyen meg, ami csak lehet,
ne szenvedjen hiányt a gyerek,
amire csak telik!
Igen,ezt ő tudja, látja,
de igazán azt érzi,
ha nem rohansz,
csak rá figyelsz,
az boldoggá teszi!
Megfogod a két kis kezét,
rámosolyogsz, s érzi,
ma neked ő a legfontosabb,
vele játszol, neki mesélsz,
viszed kirándulni!
Beszélgettek és nevettek,
s a világon rajta kivül
legalább ezen a napon
nem érdekel senki!
A tyúkok az udvaron
csendben csipegetnek,
a kakas átment a szomszédba,
új tyúkokat kerget.
A réten nagy szarvas csorda
békésen legelész,
a bak gyönyörű aganccsal
nagy büszkén körül néz.
Szeretnél-e kakas lenni,
vagy inkább egy szarvas?
Hol egy egész csapat lesi
óhaját a baknak?
Én azt hiszem, hiába van
egy egész udvar jérce,
vagy akár egy egész csapat
kecses szarvas csorda,
Azt az egyet a számodra
soha nem pótolja,
ki azt a szót, hogy "szeretlek"
füledbe suttogja,
s közben lágyan a kezét
kezedbe simitja.
Apa gyere, fessünk együtt!
Fessünk egy nagy házat,
bele három nagy szobát
és öt kicsi ágyat.
Fessünk bele napocskát,
igy mindig meleg lesz,
sok szép piros pipacsot,
akkor mindig nyár lesz!
A falakra szivecskéket,
sok-sok tarka-barkát,
az ablakokra mosolyt fessünk,
a madárkák is látják,
hogy akik itt bent laknak,
egy mosolygó család.
Fessünk bele játékokat
három nagy kosárral,
és fessünk egy játszóteret
hintával, csúszdával!
Fessünk bele egy nagy tortát,
mert épp szülinap van,
és sok ajándék csomagot,
s azt mind kibonthassam!
Fessünk bele öt kis széket,
amin együtt ülünk,
legyen rajta nyitva a szánk,
mert együtt énekelünk!
Ha bánt valami,
s a szived fáj,
legszivesebben
meghalnál.
Elfeleded az
örömöt,
s a jót, mi
szivedbe
költözött.
Pedig az mind
a tied már,
a fájdalom elöl
elbújkál,
teret hagy,
hogy ezt is átéld,
hisz igy lesz teljes
az a lét,
mit az út során
végig élsz.
Öröm és bánat
együtt jár,
a boldogság
és keserűség
is egy pár.
A jót csak úgy
értékeled,
ha a fájdalmat
már átélted.
Ha szived
nem birja tovább,
a lelked is
feladná már,
hivd segitségül
agyad!
Ő mindig
jó tanácsot ad.
Csak ő látja
a tényeket,
hallgathatsz rá,
hisz tied,
s legjobban
téged szeret.
Milyen jó a Télapónak,
őt mindenki várja!
Pedig bizony nagyon öreg,
hosszú a szakálla!
Szereti a gyerekeket
és ajádékot hoz,
mindenkihez van jó szava
és mindig mosolyog.
Tanulhatnánk tőle, hiszen
amit ő tesz, nem is olyan nehéz!
Mit osztogat: az az öröm
és odafigyelés.
A lényeg az nem a mogyoró
és nem a szaloncukor,
a szeretet az, mi puttonya
aljában ott lapul,
és bárkinek jut belőle,
aki hozzá fordul.
Aprófalván kis gyerekek
kis manókat kergetnek,
piros sapkát adnak rájuk
és nagyokat nevetnek.
Tündérek vigyáznak rájuk,
mosolyognak szüntelen,
itt mindig vidám az élet,
a sirás ismeretlen.
Néha-néha ellátogat
hozzájuk a télapó,
csilingelő szárnyán repül
vele együtt sok lurkó.
Nem kell sok egy kis gyereknek
ahhoz, hogy boldog legyen,
talán mindösszesen ennyi:
közös játék, elfoglaltság,
neki szóló figyelem.
Élünk, s akár jól, akár nem,
az élethez ragaszkodunk.
Hát sokakat foglalkoztat:
mi lesz, hogyha meghalunk?
Születik a túlélésre
mindenféle elmélet,
mindegyik azt bizonyitja:
a halállal nem ér véget az élet.
Hét élet van egymás után,
meg kell újra születned,
amig az örök életet
végképp ki nem érdemled.
Tudsz a reinkarnációról,
más képében visszajössz.
Lehet, hogy nem is emberként,
a lényeg, hogy újra jössz.
Emlékezünk oly képekre,
mit soha meg nem éltünk,
s valósnak hisszük a dolgot,
biztos, hogy nem képzelgünk!
Halkan kérdem, miért hiszed,
hogy jobb az a Másvilág?
Hisz ott is csak emberből vagy,
akkor mondd meg, mitől van az,
hogy odafenn nincsen többé
bú, irigység, gonoszság?
Isten országa és megvéd?
Miért? Ez itt lenn tán nem az?
Vagy a tisztitőtűz belőled
kiéget minden rosszat?
Majd hirtelen feldereng:
Óh, de hisz a kulcs a lélek!
Mert amig élsz, életedet
- néha ugyan a sziveddel -,
de legtöbbször mégis azért
az agyaddal vezérled.
Ha fáj valami ott belül,
azt mondják, hogy a szived.
Ha rosszul viszonyulsz másokhoz,
azt mondják, hogy nincs lelked.
Hát persze! Hiszen a lélek az,
mivel másokat szeretsz,
ő van azért, hogy boldogan,
szeretve éld életed.
Nem vitatkozik az aggyal,
szivvel sem hadakozik,
meghúzódik ott bent csendben,
csak kifelé sugárzik.
Mikor meghalsz, az agyad is,
szived is porrá válik,
de a lelked azon nyomban
a testedtől megválik.
Felmegy a csillagok közé,
nincs benne más, csak szeretet,
ezért lehet, hogy odafenn
boldogságod megleled.
Én a lelket úgy képzelem,
mint piciny bárányfelhőt.
Fehér vagy akár szintelen,
bodros, súlytalanul lebben,
szeretet tölti meg őt.
Nyugodtan nézeget ott fenn,
de ha akar cikázik,
szabadon szárnyal a légben,
és hogyha kell, óriásra fújódik.
Ha látható lenne,
hatalmas mosolyt látnál.
Ha érezhető lenne,
melegben lubickolnál.
Ha hallhatnád, lágy és kedves
hangon szólna te hozzád.
Nem ehető, de csodás izt
éreznél, ha kóstolnád.
Ha tenyeredbe vehetnéd,
pillangóként pihegne,
súlytalanul ringatózna,
talán fel is emelne.
Mégis elfér az emberben,
nem mozog, nyugton marad.
Hozzád idomul teljesen,
tartalma bent szétárad.
Uralja néhány tettedet,
de soha nem erőszakos,
ha kéred, akár félreáll,
vagy tombol, de nem haragos.
Végig veled van, a tied,
hisz nélküle nincs élet!
S ha a végén elbúcsúzol,
csillagok közt viszi tovább
a világban az emléked.
A szerelem virága
a mélyvörös rózsa.
Az illata elbódit,
vágyad kitakarja.
Csókja édes, mint a méz,
ajkad cirógatja,
szenvedélyed nagy tüzét
a szine mutatja.
A tüskéit óvatosan
törd le szépen sorban,
mert ha megszúr,
nagyon fáj,
s elhervad titokban.
Miért van az, ha szegény vagy,
melegben is fázol?
Szived szerint elbújdosnál
az egész világtól.
Miért van az, ha szived üres,
ajtaját bezárod?
Hisz kivinni mit sem tudnak,
s a bejövőt kizárod!
Miért van az, hogy néha-néha
oly sivárnak érzed a világot?
Azt sem látod, hogy a nap süt,
a sötét a barátod.
Tán azért van, mert a lelked
kis időre kirándulni vágyott,
Majd visszajön, csak vedd észre!
S újra szép lesz a te kis világod.
Az élet egy nagy tenger
és sodor magával.
Van úgy, hogy ráfekszel,
ringat a hullámmal.
Hagyja, hogy a napfény
beragyogja tested,
babusgat, cirókál,
érzi szived, lelked.
Legtöbbször dolgoztat,
használd az izmokat!
Ha birod a tempót,
engedi, hogy legyőzd
a nagyobb hullámokat.
Sőt segit is néha,
ha kicsit elfáradsz,
kitesz egy szigetre,
s egy kicsit lazsálhatsz.
Máskor jól megdobál,
s ha nincs elég erőd,
lenyom a viz alá,
alig kapsz levegőt!
Hogyha szerencséd van,
mentőcsónak jár arra,
de lehet, hogy hajó,
mi kivisz a partra.
Viszont hogyha hagyod,
hogy a tenger győzzön,
lekerülsz a mélybe,
hol túl közel az ördög.
Ha feladod, végleg
lehúz az a mélység,
oda a nap sem ér,
elnyel a sötétség.
De ha kitart tüdőd,
s tudatod is éber,
reméled, egy búvár
tán időben rád lel.
Ha igy lesz, túléled,
s biztos megfogadod,
megtanulsz jól úszni,
s tartod az iramot!
Úgy szállsz a tengerre,
hogy magaddal viszed
a szeretteiddel
épitett tutajod.
Elmúlik a nap, az éjjel,
megpihen a Nap, a Hold,
a természet is lazithat,
hisz változnak az évszakok.
Minden megpihen a földön,
egyedül a szived az,
mi dolgozik éjjel-nappal,
soha nyugta nem marad.
Egy kis részed, s dobbanása
sok-sok ezer millió
perc, óra, év, kinek mennyi,
bátran megszámolható.
Néha tán kissé lelassit,
alkalmanként felpörög,
netán rád is ijeszt olykor,
ha túl hangosan dörög.
De a végén tovább pumpál,
soha nem hagy magadra,
ha boldog vagy, veled ugrál,
röpköd a mellkasodba.
Bár nem hallatja, hogy szenved,
miközben te rongálod,
titkon próbál kompenzálni,
ha mérgezed, s túl hajtod.
Egész életedben szolgál,
csakis teérted dobog!
Semmi mást nem vár cserébe:
szeresd, figyeld, féltve óvd!
Igy mindkettőtök életét
talán meg is toldhatod.
Kéken virit a határ,
nyilik a nefelejcs,
eszembe jutnak emlékek,
amiket a szivem
soha el nem felejt.
Az a bolondos ifjúság!
Tavaszok, szerelmek,
sok csinytevés, marhaság,
mit nem szabad megtenned.
Sok közülük örök titok,
magam is szégyellem,
s volt, amin a barátokkal
oly jókat nevettem.
Néha visszagondolok:
párszor azt kivántam,
jó lenne ifjúnak lenni,
mindent elölről kezdeni
a mai ésszel és mai tudással!
Igazából nem lenne jó!
Hisz az ifjúságban
pont az a szép, hogy nem érzel
korlátot és gátat.
Száguldasz, mész az ég felé,
megváltod a világot!
Teljes hévvel, szenvedéllyel
a te utadat járod.
Nem félsz embertől, ördögtől,
nem állit meg senki,
ha elesel, hát felkelsz,
az ütéseket fiatalon
kibirja mindenki.
S az esésekből tanulsz,
ettől leszel bölcsebb,
a nyugalom majd később kell,
ha öreg vagy, s bizony lassan
elfogy a lendület.
Csak gyűlnek a szép emlékek,
mosolyra húzzák szádat,
de unokádnak nem mondod el,
jaj, dehogyis kövesse
a buta példádat!
Nyiljatok csak nefelejcsek!
Viruljon a határ!
Gyertek elő szép emlékek!
Sok-sok bolondos nyár.
