Remény

Van úgy, hogy megfordul a szél,
van, hogy a tücsök sem zenél,
van úgy, hogy elbújik a nap,
s homok süpped  a lábad alatt.

A remény int Neked, Isten veled,
útja másfelé visz,elengedi kezed.
Te csak állsz, úgy érzed,
utad nem leled.

Úgy érzed, erőd véget ér,
állsz egy sivatag közepén,
ha kisüt a nap, akkor elégsz,
szomjúság kinoz, nem látsz esélyt.

Azt hiszed, időd itt lejárt,
csak vánszorogsz, s az idő megy tovább,
jártányi erőd elfogyott,
már nem hiszel, s nem vársz csodát.

Álmodsz? Vagy hiszed: képzelődsz?
De látod, hogy mosolyog mamád,
érzed az apai vállakat,
és ahogy kisült a kalács.

Elindulsz, hogy mindezt elérd,
de valami fékezi léptedet,
és rájössz: a valami az te vagy,
feladtad  álmod, célodat.

Pedig a mosoly, az erő
benned van,
gyerünk, hivd elő!

Dúdolni kezdesz dallamot,
mit nagymamád szivedben rád hagyott,
nem ezt akarták ők neked!
Isten segiti léptedet!

Csak menj, ne állj meg, egy út bezárt,
van másik, tárt karokkal vár te rád!
Csak az elindulás nehéz,
ne nézz körül, csak lásd a célt!

Ahol vár rád a napsugár,
szél tisztitja az út porát,
tücsök zenél, téged kisér,
s a homok szilárd talajra vált.

A belső hang súgja: ne félj!
Egy táblát látsz, rajta: remény.