Mamó Mesél: Vegyes versikék

Karácsonyi kivánságok

Csilingelő kicsi szán,

hozz egy szép fenyőfát!

Legyen rajta sok szép csillag,

amik beragyogják!

Legyen alatta ajándék,

s teljesült kivánság!

Anyukámnak egy nagy mosoly,

hogy mindig mosolyogjon,

apukámnak egy jó fotel,

hogy legalább ünnepeken

pihenni is tudjon!

Nagyanyónak erőt hozz,

hogy sokat dajkálhasson,

nagyapónak mesekönyvet,

hogy nekünk olvashasson!

Jézuskának egy bölcsőt,

hogy ne szalmán aludjon,

tesómnak egy kis angyalt,

hogy rá mindig vigyázzon!

Nekem pedig varázsdobozt,

hogy mindegyik kivánságom

karácsonyra, szentestére

megvalósulhasson!

Közeleg a tél

Deres a föld,

süt a nap,

csillognak az ágak,

a pókháló is fehér,

mint egy szép csipketeritő

disziti fel

kivülről a házat.

Mikulás

Repül a szán,

szól a csengő,

sok kis mosoly,

mikulásdal

égig zengő.

Izgatott

kicsi szivek,

álmok, vágyak,

remények.

Ablakokban

kis cipők,

lesi a sok

kis gyerkőc.

Lehet,

pár szem cukor,

mégis,

örömük

felér az égig!

Kis reggeli

boldogság,

szétosztja a

szeretetét

mindenkinek

a jóságos,

kedves, öreg

Mikulás!

Tó-tündér

Susog a nádasban a szél,

régi időkről mesél,

amikor még valamikor

élt itt egy vizitündér.

Volt egyszer egy csodás kis tó

fenn a magas hegyek közt,

kristálytiszta szép vize volt,

Tó tündér bele költözött.

Úszkáltak benne halacskák,

akik mindig dúdoltak,

tavi rózsák, zöld hinárok

adtak varázst a tónak.

Kis gyerekek jártak ide,

lubickoltak boldogan,

madarak raktak fészkeket

a tó melletti bokrokban.

Ám egyszer eljött az ember.

Beledobott egy zsákot,

az kilyukadt, a tó vize

hirtelen zavaros volt.

Nehezen kitisztitották,

nagyon sokat dolgoztak,

ám mire kész lettek volna,

ismét egy zsákot kaptak.

Megpróbáltak védekezni,

születtek harcos halak,

ám az ember erősebb volt,

ő rajtuk is kifogtak.

Elfogytak a tavi rózsák,

zavaros lett a nádas,

a vize is átlátszatlan,

ritkán jönnek madarak.

Úgy döntöttek, vizi tündért

elrejtik innen messze,

mert hogyha ő is elpusztul,

a tónak nem lesz jövője.

Nem dúdoltak soha többé,

némaságot fogadtak,

mig vizitündér vissza nem tér,

ők örökké hallgatnak.

S nem csak a vize lett koszos,

elpusztult nagyon sok hal,

növények is elsorvadtak,

szép lassan minden kihal.

Nem fészkelnek itt madarak,

nem fürdenek gyerekek,

a partján sem nő már virág,

mindenütt gaz tekereg.

Nem tudni, most merre lakik,

él-e még, hol szendereg?

Hogy Tó tündére visszatér-e?

Rajtatok múlik, emberek!

Aprófalván

Aprófalván kis gyerekek

kis manókat kergetnek,

piros sapkát adnak rájuk

és nagyokat nevetnek.

Tündérek vigyáznak rájuk,

mosolyognak szüntelen,

itt mindig vidám az élet,

a sirás ismeretlen.

Néha-néha ellátogat

hozzájuk a Télapó,

csilingelő szárnyán repül

vele együtt sok lurkó.

Nem kell sok egy kis gyereknek

ahhoz, hogy boldog legyen,

talán mindösszesen annyi

közös játék, elfoglaltság,

neki szóló figyelem.

Télapó

Milyen jó a Télapónak!

Őt mindenki várja!

Pedig bizony nagyön öreg,

hosszú a szakálla.

Szereti a gyerekeket

és ajándékot hoz,

mindenkihez van jó szava

és mindig mosolyog.

Tanulhatnánk tőle, hiszen

amit ő tesz, nem is olyan nehéz,

mit osztogat: az az öröm

és odafigyelés.

A lényeg az nem a mogyoró

és a szaloncukor,

a szeretet az, mi puttonya

aljában ott lapul,

és bárkinek jut belőle,

aki hozzá fordul.

Az idő randija

Futnak-futnak a napok,

tudnám, hová sietnek?

Tán randija lesz hét végén

a rohanó időnek?

El kell mennie a rétre

szedni szép virágokat?

Elvinni az idő-őrnek,

kit randira csalogat?

Ne aggódj idő, ő megvár!

Hisz onnan el nem mehet.

Maradj vele jó sokáig,

élvezd ki a perceket!

S mig te el leszel foglalva,

óra és naptár mutatja,

hogy megállni - bár szeretnénk -

nekünk sajnos nem lehet!

Ahonnan elindultunk

Fújja a szél a levelet,

messzire elsodorja.

Pörög-pörög, száll az úton,

hogy hol éri az enyészet,

még ő maga sem tudja.

Minket is sodor az élet,

tán messzire kerülünk.

Lehet, hogy mindig sodródunk,

lehet, hogy letelepszünk.

De bárhol is köt ki létünk,

lesz hely, mit megszeretünk,

szivünkben mindig ott marad

az, ahonnan elindultunk,

amit sosem feledünk.

Hó vagy nem hó?

Fázik a lábam, jaj, te hó!

Igy nincsen ennivaló!

Ezt mondja a varjú télen:

kár! kár! Aludj, télanyó!

Tőlem ugyan eshet hó,

a barlangban csuda jó!

Átalszom én a telet,

majd tavasszal felkelek.

Igy brummog a kis mackó,

Brumi-brum, aludni jó!

Essél már hó! - szól a Husky.

Szánt akarok végre húzni!

De jó is a kutyaszán,

rajta ül majd a gazdám!

Vau-vau, legyen tél!

Hóanyó, igyekezzél!

Bár költöző madár lennék!

dalolja a cinege.

Nem kéne a hóban fáznom,

itt maradni télire.

Még jó, hogy a kisgyerekek

tesznek ki eleséget,

igy tán kibirom tavaszig,

hogy a kutya enné meg!

Jaj, de jó, hogy esik a hó! -

kiáltják a gyerekek.

Mehetünk végre szánkózni,

épiteni hóembert!

Télapó is eljön lassan,

utána meg karácsony!

Nagy fehér hó kint a tájon

igazi gyerekálom!

Hát most essen vagy ne essen?

Nehéz a dolgod, Hóanyó!

De ő csak mosolyog csendben,

hisz talán ő az egyetlen,

aki tudja, hogy a Földnek

valójában mi a jó.

Ne siesd el!

Szex - szerelem! Izgalmas szavak!

Együtt csodás érzéseket,

akár csúcsot alkotnak.

De önmagukban

- néhány ritka kivétellel -

ezek csak üres szavak.

Nagy kivétel kamaszkorban

a plátói szerelem,

ami egy nagyon szép érzés,

bár néha fáj,

csupa-csupa érzelem.

Mikor érzed, hogy benned már

a hormonok tombolnak,

a kisördög incselkedik:

na mire vársz? készen vagy!

Ráadásul te is érzed,

valaki kéne neked!

Bárki, kivel egyelőre

vágyad teljesitheted.

Nem véletlen van gyerekkor,

utána a felnőtt kor.

Még gyerek vagy, játssz! szórakozz!

Tanulj vagy akár tombolj!

De ehhez is fel kell nőni!

Érettnek kell rá lenned!

Pár azért kell, mert igényli

tested, szived s a lelked.

Ha nem is egy matek lecke,

ezt is meg kell tanulni,

hogy hogyan tudtok egymásnak

örömet is szerezni.

Nem mindegy, hogyan csinálod.

Szeretkezel vagy párosodsz.

A kettő közt szakadék van,

beleesel vagy átugrod?

Ehhez idő kell, szerelem,

őszinteség, bizalom.

Ami - lássuk be - hiányzik,

ha ez csak "egy alkalom".

Ahhoz, hogy kapcsolatot kezdj,

négy dolog is szükséges.

Hormonok, szived és lelked

s az agyad negyediknek.

A hormonok elárulják,

hogy a tested megérett.

A szivedtől azt tudod meg:

a másikat szereted.

A lelked megsúgja neked:

megbizhatsz a másikban.

Végül az agyad rendezi

a dolgot reálisan.

Felhivja a figyelmedet:

figyelj oda, védekezz!

Két test - két lélek összeforr,

az magában kell hordozza

a kedveseddel szembeni

teljes felelősséget!

Ha nem várod ki az időt,

csalódni fogsz, keseregsz.

Gondolj arra, egy érett alma

milyen finom, megeszed.

Ha idő előtt leszakitod,

vagy leesik, s te felszeded,

savanyú még, megkóstolod,

de kiráz tőle a hideg!

Ha meg a cél a trófea,

mit felteszel fejedre,

azt kérdezem: hol a lelked?

vagy tényleg ennyire önző vagy?

Nem gondolsz, csak önmagadra,

s fütyülsz a másik emberre.

Akkor pedig az igazság:

érdemtelen vagy erre!

De hogyha minden együtt van,

és ezt érzed: készen állsz!

Ha nem is örök párod lesz,

egy ideig boldog leszel,

szép emléknek marad majd meg,

amit soha meg nem bánsz.

De ha bármelyik hiányzik,

szived-lelked sérülhet,

következmények lehetnek!

És ha kintről nem is látszik,

bent megmaradnak a hegek.

fehér hó

Hogyha a hó piros lenne,

akkor a hét törpe mellett

egy kis Hópiroska lenne.

A farkas, ha megkóstolná,

bizony, a torkát fájlalná!

Lehet, ő is gondolkodik,

hogy netán átöltözködik,

hisz egyre ritkábban esik.

Ha télen piros hó esne,

sok vágy beteljesülhetne,

hiszen azt mondják mindig:

majd ha piros hó esik!

Pedig a Föld nagyon várja,

világ szennyét betakarja!

Kell az a kis téli varázs,

gyerekzsivaj és kacagás!

Maradjon csak Hófehérke

még sokáig a mesékben,

öltözzön a tél fehérbe,

szálljon a lelkekre béke!

Unoka

Ennivaló, kis boszorka.

Kitalálod? Unoka.

Kősziv, jéghegy nem marad meg,

varázsereje: mosolya.

Ki tud neki ellenállni?

Habár ki is akarna!

Hisz legjobb dolog a világon

egy nagyinak az unoka.

A manók és az óra

Szalad, szalad az óra,

körbejár mutatója.

Két kis manó vitatkozik:

nem jól jár ez az óra!

Egyik manó ráugrik,

és jól megkapaszkodik.

Tolná-tolná a mutatót,

s közben igy zúgolódik:

Menj gyorsabban, te óra!

Sokat jártam oviba,

suliba szeretnék járni,

de már nem birom kivárni!

De az óra nem hallgat rá,

a mutató csak tovább jár.

Az előirt útját járja,

nem változtat tempójába'.

Leugrik róla a manó,

a próba hiábavaló.

Nem mehet előbb suliba,

idejét ki kell várnia!

Felugrik a másik manó,

kezében a nagy mutató.

Erőlködik, húzná vissza,

közben kérését mormolja:

Lassits kicsit, te óra!

Hadd járjak még oviba!

Ráérek az iskolával,

mutatódat fogd vissza!

De az óra nem hallgat rá,

a mutató csak tovább jár.

Az előirt útját járja,

nem változtat tempójába'.

Belátja a két kis manó,

az idő nem befolyásolható!

Nekik kell igazodniuk,

a rendet elfogadniuk,

s az időt beosztaniuk.

A kislány első anyáknapi ajándéka

Egy kislány az erdő mellett

lakott a családjával.

Egy vasárnap reggel kiment,

hogy játszon labdájával.

Látta, hogy a veteményest

épp dézsmálja egy nyuszi,

odaszaladt, s megkérdezte:

mit csinálsz itt, kis ugri?

Tudod, ma van anyák napja,

épp egy répát szedek ki,

megajándékozom anyát,

mert azt nagyon szereti.

Igen? Akkor én is viszek

a konyhába belőle,

tudom, hogy anya szivesen

befőzi a levesbe.

Kihúzott hamar egy répát,

bevitte az asztalra,

visszajött és játszott tovább,

de arra jött egy mókuska.

Hát te, mókus, mit csinálsz itt?

Tudod, anyák napja van.

Viszek anyának mogyorót,

azt mindig rágja boldogan.

Tényleg? Akkor én is viszek

egy párat anyukámnak,

a mogyorót ős is szereti,

néha pirit magának.

Szedett pár szem mogyorót

és bevitte az asztalra.

Mikor kijött, egy kicsi bocs

épp a málnát kóstolta.

Hát te kis bocs, miért eszed

a kertünkben a málnát?

Anyukámnak vinnék mára,

tudod, az anyák napjára,

csak sajnos otthon felejtettem

a kis fonott kosárkát.

Egyet se búsulj, kis maci,

adok neked kosárkát,

de mindjárt kettőt is hozok,

én is szedek anyukámnak

egy kosár finom málnát.

Teleszedte a kosárkát,

s bevitte az asztalra.

Látja, hogy a cica éppen

a kis mancsát nyaldossa.

Hát te mit ettél, kiscicám?

Biztos nagyon finom volt!

Egeret fogtam, nem ettem,

anyáknapi ajándék volt.

Óh, hát az egér is jó

köszönteni az anyát?

Nem fognál nekem is, cicám?

hadd örüljön anyukám!

Fogott a kiscica neki

egy apró kis egeret,

a kislány dobozba tette.

Milyen jó ajándék lesz!

Ahogy ment ki, szaladt vele

szembe a kis kutyája.

Egy jó darab földes csontot

vitt éppen a szájába.

Hová viszed azt a csontot?

Tudod, anyák napja van!

Még két hete elrejtettem,

és milyen jól gondoltam!

Óh, adnál nekem belőle?

Én is meglepném anyát!

Persze, van elásva még egy,

odaadom,

hadd örüljön anyukád!

A kislány boldogan bement,

mindent összecsomagolt,

a kis fonott kosárkája

már majdhogynem tele volt.

Kiment, s látja, hogy a réten

egy kisfiú szaladgál.

Vadvirágot szed csokorba.

Gyorsan odakiabál:

Te kisfiú, kinek szeded

csokorba a virágot?

Tudod, anyák napja van ma,

s anyukám nagyon szereti

a tarka vadvirágot.

Gyorsan kiszaladt a kislány

a kert melletti mezőre,

szedett egy pár szál virágot

és csokorba kötötte.

Majd arra jött egy kisleány,

s magában dúdolgatott.

Mit énekelsz? Nagyon szép dal!

Köszöntő dalt dúdolok.

Eléneklem anyukámnak,

ez lesz majd a meglepi.

Megtanitanád nekem is?

Az ilyen szép kis dalokat

anyukám is szereti.

Persze, gyere! S mig sétáltak,

megtanulta a kislány,

majd elköszönt, gyorsan bement:

rögtön jön az anyukám!

Az anyukája hazajött,

a kislány elébe szaladt,

s nagy boldogan odaadta

az ajándék kosarat.

Elénekelte a kis dalt,

mit a kislánytól tanult,

mamájának örömében

a könnye is kicsordult.

Anyucikám, anyák napján

fogadd ezt a kosarat,

beletettem neked mindent,

ami szép és jó falat.

Anyukája ölbe kapta,

megölelte a kislányt,

hisz egy csupasziv gyermeknél

nincs is nagyobb boldogság!

Karácsonyi álom

Karácsonykor nagy pelyhekben

csak hullik-hullik a hó!

Kis hópihék táncot járnak,

kőr közepén télapó.

Nagy hópihék fákra ülnek,

betakarják, megvédik,

a fenyőfán mókus mellett

kis manó ugrándozik.

A dombokon kis gyerekek

kacarászva szánkóznak,

kis tó befagyott jégtükrén

ovisok korcsolyáznak.

Kis bódékban meleg teát,

friss kalácsot kinálnak,

a kertekben hóemberek

mosolyogva sort állnak.

A feldiszitett házakból

karácsonyi zene szól,

meleg van, senki nem fázik,

s nem hiányzik a vacsora

az ünnepi asztalról.

Két napig pihen a világ,

bármi történik kivül,

a család, a hit, szeretet

most előtérbe kerül.

Mosolyognak a felnőttek

és nincsen siró gyerek,

egész lényünket áthatja

a béke és a szeretet.

Nincs öldöklés, nincs éhezés,

mindenkinek jut fedél,

a világ most úgy működik,

ahogy kéne - mig ember él.

Teljes boldogság

Egy fiatal, ha házasodik,

boldog és ezt modja:

Senki nem tudja, hogy egy nap

mily boldog tud lenni!

Mert ahogyan én szeretek,

nem szeret úgy senki!

Ma megtudja a fél világ,

hogy te az enyém vagy!

S én a tied, szerelmünknek

semmi határt nem szab!

A szülő visszagondol múltjára

és megmosolyogja:

Hátha még azt is tudnátok,

amit még nem tudtok!

Hogy még ily nagy boldogságot

is fokozni tudtok!

Ha majd a szerelmetekből

új csodák születnek!

Apró, kicsi teremtmények,

kik oly boldoggá tesznek!

Az élet minden apró rögét

kisimitgatjátok,

hogy ne sérüljön kicsi lelke,

hisz ő a ti babátok!

A nagyszülő tesz koronát

minden gondolatra:

Sőt, ha kicsit tovább megyünk,

s lesz sok unokátok,

akkor lesz igazán boldog

a ti kis világtok!

Örüljünk hát minden jónak,

mit az élet ránk mért,

s tegyünk meg mindent, mit tudunk

szerelmünkért, gyermekünkért,

s a kis unokákért!

A diófa

Lepotyogott egy dió

a cipőm orrára.

Gondoltam, hogy hazaviszem,

a fa nekem szánta.

Hazavittem, befestettem

szép arany sárgára,

kitettem egy kedves disznek

szobám ablakába.

Hogyha a nap rásütött,

ragyogott a sárga,

pár kismadár odarepült

az ablak párkányra.

Hogy nehogy csalódjanak,

eleséget szórtam nekik

kivül a párkányra,

azóta madárcsicsergés

ébreszt fel az ágyba'.

A diófát a férjemmel

mi ültettük párba,

s hogy ő elment, talán a fa

észrevette, szivem milyen árva.

Azért ejtette a diót

a cipőm orrára,

hogy több reggelt ne töltsek

csendes bús magányba'.

Pár szál vadvirág

Októbernek legvége volt,

gyönyörűen sütött a nap.

Gondoltam, sétálok egyet,

élvezem a napsugarat.

Az út szántóföld mellett vitt,

s felém hajolt néhány virág,

sugallta: vigyél magaddal!

Jönnek a hideg éjszakák.

Leszakitottam néhányat,

hisz közülük már nem sok élt,

ami a szántást megúszta,

kidugta még kicsi fejét.

Találtam fehéret, kéket,

bordót, rózsaszint és sárgát,

otthon gyorsan vizbe tettem,

hadd érezze mind jól magát!

És hirtelen a konyhából

valahogy egy tündérkert lett!

Ahogy elnéztem a csokrot,

képzeletem elrepitett.

Ezek az ősz virágai,

nekem mégis tavaszt hoztak,

nyári virágos réteket,

ahol madarak daloltak!

És én is dúdolni kezdtem,

előkerült pár szép emlék,

séták, barátok, s a család,

meghitt, kedves nyári esték.

Ahogy felnéztem, a szekrény

üvegajtaja volt szemben,

megláttam az arcképemet,

meglepődtem, mert nevettem.

Az a pár szál kis vadvirág

lelkem diszbe öltöztette,

elfeledtette az őszt is,

szivem a napot követte.

Lám, mily egyszerű az élet!

Kis természet otthonodba,

elég néhány szál vadvirág,

és mindent feledve érzed,

milyen szép is ez a világ!

A virág illata

Megszagoltam a virágot,

nem volt neki illata!

Vajon hová vitte a szél?

Elvitte egy barlangba?

Vagy méhecskék vitték messze,

s beletették a mézbe?

Tán a lepke virágporral

a szárnyára rákente?

Bárki vitte, hozza vissza!

Illat nélkül nem igazi a virág!

Szépsége csak akkor teljes,

ha érezheted illatát!

Vigyázz a holmidra!

Hogyha bármire ránézel,

azt mondod: ez csak egy tárgy!

Pedig aki megalkotta,

beletett a szivéből egy darabkát.

Hisz ha rácsapsz az asztalra,

hallod, mekkorát kiált?

Vagy hogy jajgat a szék lába,

mikor a földön húzzák!

Ha az ajtódat becsapod,

fájdalmában az üveg is kitörik!

Hogyha belerúgsz egy kőbe,

cipőd orra azon nyomban lekopik.

Ha az asztalt megkarcolod,

csúnya lesz és fáj neki,

te biztos sirva is fakadnál,

ha bántana valaki!

Vigyázz hát minden holmidra,

törődj velük, becsüld meg!

Akkor sokáig szolgálnak,

s örömet adnak neked.

Zsuzsika kÍvánságai

Zsuzsika hat éves lett,

s egy tortára vágyna,

reménykedik, süt neki

majd az anyukája!

Hat virágot kérne rá,

hat szál gyertyát rája,

ha elfújja, teljesülne

a hat kÍvánsága.

Az első kÍvánsága az,

hogy legyen új ruhája!

Ma este kis hercegnőként

mehessen a bálba!

A második kÍvánság,

hogy majd legyen párja!

A bálban a legszebb legény

kérje fel a táncra!

A harmadik kÍvánság,

fagyi vacsorára,

eperrel és tejszinhabbal,

attól lesz szép álma!

A negyedik kÍvánság

fürdőhab a kádba!

Ha megmossák a haját,

illatfelhő várja.

Az ötödik kÍvánság

születésnapjára,

ő legyen mindig a kedvenc,

ne legyen vetélytársa!

Az utolsó kÍvánság

- talán teljesül vágya -,

a kemény babapolc helyett

hadd aludjon a kislány ágyába'!

húsvéti kosár

Emlékszem, még kicsi voltam,

és húsvét közeledett,

fogtunk egy fonott kosárkát,

nyuszika ajándékának

készÍtettünk ott helyet.

Az aljára moha került,

friss, zöld fűvel béleltük,

szedtünk csigát, belakkoztuk

és azt is beletettük.

Reggeltől-estig azt lestük,

mit tesz bele nyuszika,

de nem jöhetett oda tőlünk,

a kosárban nem maradt más,

csak a zöld fű, s a csiga.

Szerencsére a mai nyuszi

sokkal-sokkal ügyesebb!

Nem marad üres a kosár,

a kisgyerek nem csalódik,

valamit a kicsi füles

mindenkinek beletesz.

szülinapi és egyéb kÍvánságok

Napsugár ragyogjon mindig

az életed egén!

Valósitsd meg álmaidat!

Higgy, szeress és érd el célod,

ne csak mindig remélj!

---

Vedd észre azt a sok szépet,

mit neked szánt az élet!

Bármerre mész, a szeretet

kÍsérje a lépted!

---

Sose feledd: a születésed

az élet ajándéka,

ki méltó rá, csakis annak

engedd, hogy kibontsa!

"SegÍts magadon,

Isten is megsegÍt!"

Nem megold helyetted,

a hogyanra megtanÍt.

Mindent, mit kapsz az élettől

csak kölcsönbe kapod,

hogy meddig maradhat nálad,

befolyásolhatod!

/Hogyha Isten kegyeltje vagy,

tán meg is tarthatod/.

A világot megváltani

egyedül nem tudod,

viszont hogyha törekszel rá,

lehetsz benne bajnok!

---

Nőj, gyarapodj,

s a kezet, mi fog,

soha ne ereszd el!

Arra vigyáz,

hogy se te, se ő

ne eshessetek el.

Úgy lettél teremtve,

mindenre képes vagy,

hogy mindig boldog lehess.

Van kezed, van agyad,

van lelked és szived.

Ha elakadsz bárhol,

ezek bármelyike

a jó útra vezet.

Hát ne akadályozd,

ne szabj nekik gátat,

egyszerűen engedd!

sebesség

SüvÍt az ablakon a szél,

azt susogja: hé, komám!

ha nem a menyország a cél,

vedd vissza a gázpedált!

foci a főút mellett

Gurul, gurul a foci

éppen a főútra,

jön egy autó,

már túl közel,

a labdát elgyúrja.

Rohanna a kisfiú,

ez az ő labdája,

szerencsére a durranás

féket tesz lábára.

Rögtön látja, mi történt,

fel is éri ésszel,

tolonganak az agyában

oly sokszor hallott intések,

mondatok ezerrel.

Sose focizz az út mellett!

Mindig menj a parkba!

Mert az útra kigurulhat

könnyen az a labda,

és ha utána szaladsz,

bárki elgyúrhatna.

Az úttest az veszélyes!

Ha át kell menni rajta,

mindig előbb jól nézz körül,

és csak akkor indulj el,

ha senki nincs rajta!

Kiszállt közben a sofőr,

egyre szólongatja,

jól vagy, gyerek?

hallasz engem?

kipukkadt a labda!

Hallja ő a kérdését,

hát persze, hogy hallja,

potyognak a könnyei,

vissza nem tarthatja.

Bánja is ő a labdát,

örül, hogy megúszta!

Az ijedtség egy időre

a foci utáni vágyát

mélyen kioltotta.

A maci és a kánikula

Kánikula - hegyi villa,

nagy terasz, tárt ablakok.

Barna maci a teraszra

nagy bátran becammogott.

Látta, hogy a túloldalon

nagy kert nagy medencével,

melege volt, azt gondolta, megmártózik,

és elindult nagy hévvel.

Kirohan a házigazda,

ki mert ide betörni?

Majd meglátta a vendéget,

el kellene iszkolni!

Megmozdulni bizony nem mer,

nézi kétségbe esve,

hogy tud gyorsan úgy eltűnni,

hogy a maci észre ne vegye!

Beugrik a medencébe.

Vajon a maci úszik?

BÍzott benne, hegyi mackók

a vizet nem élvezik.

A maci is odafordult,

mi ez a nagy csobbanás?

Csak nem egy hatalmas nagy hal?

S cirókálta pocakját.

Ám amikor odafordult,

hogy tüzetesen megnézze,

feltűnt neki egy kerti tó

tele hallal, akárcsak a mesébe'.

Medence már elfeledve,

irány a nagy kerti tó!

Megmártózik, nagy a meleg,

végre egy jót lubickol!

Kicsit lehűtötte magát,

majd nyugodtan halászott,

két nagy mancsát kinyújtotta,

s máris két halat fogott.

Mikor végre lement a nap,

a pocakja tele volt,

úgy döntött, nem marad tovább,

az erdőben mégis jobb!

Kimászott a kerti tóból,

visszanéz a kapuból,

a ház urának - ki ott vacog -

visszaint és meghajol.

Házigazda a kalandot

szerencsésen megúszta.

Hegyi villa? Szép kilátás?

Gyorsan túladott rajta.

reggeli

Palacsinta lekvárt akart,

a túrót ledobta.

Az ott landolt az ölemben,

a macska befalta.

Palacsintát odaadtam

a Bodri kutyának,

magamnak meg sütöttem

tükörtojást - hármat.

sétáltam...

Sétáltam, s egy pillangó

rászállt a kezemre.

Elnéztem szép kis szárnyait,

béke szállt lelkemre.

Jött egy szellő, s vele együtt

a lepke is elszállt,

de kezemen és lelkemen

ott hagyta a nyomát.

A kutyusom

Elszaladt a kis kutyám,

futottam utána,

csóválta a csöpp kis farkát,

visszanézett, futott tovább,

s közben vÍgan azt csaholta:

gazdi, mi az ábra?

Tudod, hogy én gyorsabb vagyok,

hiszen én négy lábon futok!

A pórázt hagyd másra!

Inkább dobjál egy kis ágat,

vagy gurÍtsad a labdámat!

Ismersz, mindig készen állok

a hancúrozásra!

Ki választ?

Bidres-bodros kis felhőkön

kacagó kis angyalok,

játszanak és sütkéreznek,

várják, mikor hÍvják őket

lent a Földön a nagyok.

Csilingel egy halk kis csengő,

valakit máris hÍvnak,

izgalommal teli mind

a felhőről kukucskálnak.

Engem várnak - szól boldogan

egy szőke hajú kisleány,

mennem kell, mert odalenn vár

az én földi anyukám.

Máris zeng a következő

csilingelő kis dallam,

egy barna kisfiú angyal

lesz máris leszállóban.

Boldogan búcsút intenek,

hisz majd lent találkoznak,

bár ki tudja, hogy a többi

mely tájékára kerül majd

széles e nagy világnak?

Most nincs idő gondolkodni,

anyuci pocakja vár!

Ott új világra születnek,

a felhő fejük felett lesz,

és szüleik szeretete

tárt karokkal rájuk vár,

mely ugyanúgy melegÍti

őket, mint a napsugár.

Úgy mondják: ők választanak!

pedig mi nemzünk, szülünk,

ez is olyan titok marad,

mit soha meg nem fejtünk.

Altató 2

Tollas bálba készülődünk,

pihe-puha párna vár.

A Hold apó rád mosolyog,

napocska is alszik már.

Álom manó azt suttogja:

csukd le kicsi szemedet!

Kis tündérek rózsa ágyban

álom-táncot lejtenek.

Szunditanak az állatok,

cica a padkán henyél,

kis tücsök az erdő szélen

egy szép altatót zenél.

Odalenn a kis tó vizén

a hold fénye andalog,

fenn az égen ringatóznak,

ragyognak a csillagok.

Aludj kincsem, vár az álom,

neked szép mesét regél,

reggel, amikor felébredsz,

madarak dalolnak néked,

hogy holnap is boldog legyél!

A bárányka és a legelő

Hogyha Isten ad báránykát,

ad hozzá legelőt is -

ezt mondják az öregeink,

mit sokáig hittem is.

De ha nézek sok kis bárányt,

bizony azon kesergek,

itt a legelő nem elég,

csak a csoda segithet!

Mert nem mindegy, mely égtájon

terem az a legelő!

Homokos föld, szikes talaj,

ahol csak a moha nő?

Tüskés, szúrós, lápos telep,

mely csak fájdalmat okoz,

vagy virággal, fával benőtt,

mi boldogságot hordoz!

Éri napfény, öntözi ég,

hogy dús növény teremjen?

Éhséget, szomjat csillapit,

s örömet ad lélekben?

Nem ólálkodik ott farkas,

sólyom, kigyó, hiéna?

Mindig őrzi egy jó kutya,

ki ezektől megóvja?

Megtisztitják rendszeresen,

hogy ne süllyedjen mocsokba?

Tisztaságban nőhessen fel,

nem pedig a piszokba!

Védik fagyos, jeges széltől?

Esetleg elkeritik?

Van közelben, ki figyel rá?

Ha szükséges - segitik?

Meghallják a hivó szavát?

Vannak közelben társak?

Vagy magára marad szegény,

keressen ő táplálékot magának?

Tehát ha báránykát akarsz,

kerits egy jó legelőt!

Hozzá egy jó juhászt, aki

a kis bárányt szeretgeti,

a szivével terelgeti

mindvégig, mig nagyra nő!

A szeretet, mely elkisér

Megszületik a baba,

angyali teremtés.

S a szeretet rögtön megnyit

Isten felé egy ösvényt.

És ahogyan cseperedik,

a szeretet is árad,

mint egy nagy, megduzzadt folyó,

mely medréből kiárad.

S mint a viz, mely ütközik

hegyeknek és fáknak,

megtorpan, majd magával

ragad minden ágat,

úgy árad a szeretet

és ragad magával,

ha akadályokra talál,

viszi a sodrással.

Néha talán legyűrik,

elnyeli csatorna,

vagy föld alatti alagút

felszin alá húzza.

De bármi is kerüljön

neki az útjába,

előbb-utóbb felszinre tőr,

s hosszú kacskaringó után

a fénybe vezető utat

végül a kis ösvény végén

mindig megtalálja.

seje-huja haj!

Sáros lett a cipőm sarka,

nem engednek be a bálba!

Letörlöm a cipőm sarkát,

végig táncolom az utcát!

Seje-huja haj!

A szántódi tarka réten

100 szál virág nyilik nékem.

Leszakajtom mind a százat,

meglepem egy szál rózsámat!

Seje-huja haj!

Falevelet repit a szél,

magasba száll, majd földet ér.

Ha a levél száraz lenne,

a szellő is elég lenne!

Seje-huja haj!

unatkozom...

Egy óvodás kint a padon

könnyeivel küszködik.

Odamegy hozzá egy gyerek,

ő kicsit nagyobb, sulis.

Mi van tökmag? Csak talán nem

itatod az egeret?

De a kicsi nem válaszol,

hanem tovább kesereg.

Mi az, csak tán nem elvitte

a cica a nyelvedet?

Várjál, gyorsan idehozom,

ott fenn a fán tekereg.

Erre a kicsi mosolyog,

lassan felnéz a fára,

keresi ő azt a cicát,

de bizony nem találja.

Ám visszakapta jó kedvét,

kapott egy kis barátot,

ki elűzi az unalmát,

hiszen a baj csak ez volt.

A napraforgó üzenete

Napraforgó megszerette az Esthajnalcsillagot.

Többé nem fordult a Napra, az hiába ragyogott.

Nappal aludt és éjszaka csak a szerelmét leste,

szép szirmai megbarnultak, de ő észre sem vette.

Nézte az Esthajnalcsillag ragyogását az égen,

arra gondolt, ha feljut oda, királynő lesz szivében.

Szépen lassan hervadozott, hisz Nap nélkül nincs élet,

de nem bánta, nagyon várta, vigye csak az enyészet!

Végül egy este érezte, ez az ő éjszakája,

feladja a földi létet, szerelme már fent várja.

Mosolyogva borult rá a szántóföld ölére,

Várta, hogy egy kis angyalka a csillaghoz felvigye.

Felkerült hát, ma is boldog, s üzeni a világnak:

Becsüld a Földet, s otthonod,

amig élsz, virulj, mosolyogj!

Végül, majd ha búcsúznod kell,

a Csillagok fent várnak!

Hóvirág

Kimentünk az erdőbe

hóvirágot szedni.

Ki volt irva: védett növény,

nem szabad letépni!

Ha mi innen elvisszük,

nem lesz több jövőre,

s nem jelzi a tél végét

a tavasz hirvivője.

Napocska-forgó

A kertben egy kis rudon

ragyog egy napocska.

A szellőben ringatózik,

s nem bújik el, nem alszik el,

hiába is közeledik

a sötét éjszaka.

Ha a kismadár rácsücsül,

nem égeti lábát,

s ha bármikor ránézel,

mosolyra húzza száját.

A szellőcske kalapja

Szellőcskének megtetszett

egy kislány kalapja.

Vajon, hogyha felpróbálja,

hogy mutatna rajta?

Hogy tetszene Kósza Szélnek

vasárnap a bálon?

Egy életem-egy halálom,

én biz kipróbálom!

Lekapta a kalapot

a kislány fejéről,

s próbálta volna felvenni,

de az csak gurult előtte,

mindhiába próbálgatta

felvenni újra és újra,

kezdhette előlről.

Végül megúnta a hajszát

és elhatározta,

megpróbál tán egy napernyőt,

mint szép, szines, tarka kendőt,

jobb is lesz, mert legalább majd

mind a ketten elférnek alatta.

száraz fa

Napocska a fejét rázza,

ne mássz fel arra a fára!

száraz, letörik az ága,

te meg leesel a sárba.

szilva

Potyog a szilva a fáról,

szaladj hamar a fa alól!

Hogyha kemény, akkor koppan,

ha meg puha, akkor loccsan.

Szilvalekvár, vagy tán gombóc?

a tányérba beletottyan.

A tó partján

A tó partján szellő susog,

egy halacskát sem látsz,

Napocska fentről mosolyog,

nézi benne magát.

A kis fecskék ráröppennek,

vizet vesznek kis csőrükbe,

s mint a villám tovább mennek,

a vizet lenyelik röptükbe'.

Kérdések Meseországról

Van olyan, hogy Meseország?

És kik laknak benne?

Nekik is oviba kell járni?

És mit esznek este?

Ők ott maguknak mesélnek,

ha aludni mennek?

Nekik kik a mesehősük?

A tündér kit ment meg?

A házuk mézeskalácsból van?

És sok csokit esznek?

Fogat nekik is kell mosni?

Tortát miből sütnek?

Ők mit kapnak ajándékba

a szülinapjukra?

Hintón, sárkányon utaznak,

ha mennek valahova?

De jó lenne csak egy kicsit

oda elutazni!

S Meseország lakóival

együtt játszadozni!

Vinnék nekik mesekönyvet,

játékot néhányat,

velük együtt örülhetnék

a mesevilágnak.

Mikulás-mérce

Közelednek az ünnepek,

nő a gyerekek izgalma,

vajon mit fognak ők kapni

Mikulásra ajándékba?

Sorolják a vágyaikat,

két puttony is kevés lenne!

Határt kellene hát szabni,

mi az, ami beleférne.

A kis manók javasolják:

legyen a Mikulás-mérce!

Minden gyerek annyit kérhet,

mi belefér egy cipőbe.

Ha valaki nagyon jó volt,

s több ajándékot szeretne,

irhat még a Jézuskának,

hogy kivánságát teljesitse.

Búvárok

Mélytengeri búvárok,

milyen szép a munkátok!

Lent a tenger mélyében,

csodák mély rejtekében

kutattok, felfedeztek,

új csodákat kerestek.

Nagy halakkal versenyeztek,

sok egyszerű, de sokszinű

szines kis lénnyel szemeztek.

Láttok olyat, mit mi soha,

hétköznapi emberek.

Alkossatok sok-sok filmet

a tenger világáról,

lássa mindenki, mit óvjon,

mielőtt még úgy határoz,

a tengerbe szennyet szór.

hóvirág

Hóvirág a fejecskéjét

kidugja a hóból,

s idesúgja, elolvad ám,

csak még kicsit bókol.

Búcsúzik, hisz jön a tavasz,

már mindenki várja,

nekem még kicsit örülnek,

majd várják húgomat, öcsémet,

kedves kis kék ibolyák előtt

a természet kapuját kitárja.

ovivárás

Közeledik az óvoda,

bizony nagyon izgulok,

anya próbál megnyugtatni:

ne félj kicsim,

az ovi az jó dolog.

Igaz, anyuci nem lesz ott,

se apuci, se mama,

viszont lesznek játszótársak,

olyanok, mint a testvérek,

kicsi gyerekek hada.

Tanultok új mondókákat,

sok szép mesét hallgattok,

megnézitek, milyen szépen

szerepelnek a nagyok.

Aranyos kis WC-tek lesz,

kis székek és asztalok,

saját kis öltözőszekrény,

s hozzá alacsony padok.

Osztoztok a játékokon,

az udvaron futkostok,

óvonéni, dadus néni

segiti a dolgotok.

Lesz néha sétálós program,

kirándulás, bábszinház,

s együtt várja a sok gyerek,

mit hoz majd az ovi-nyuszi

vagy éppen a Mikulás.

S ha este anya értetek megy,

majd azzal fogadjátok,

olyan jó volt, maradnék még!

s mindent, mi volt,

otthon sorra elmondtok.

mint anya...

A kisleány felöltözik,

belenéz a tükörbe.

Anya nyaklánca van rajta,

s belelép a cipőbe.

Megállni azt nem nagyon tud,

nagyon magas a sarka,

de ő büszke, boldog tőle,

mert úgy érzi, ő a legszebb,

most pont olyan, mint anya.

patak

Kis patak csordogál,

kavics van az alján,

eső esik, gyorsan folyik,

napocska süt, felmelegszik,

s tükröz egy szivárványt.

párnacsata

Ugrálunk az ágyon,

csak le ne szakadjon!

Ébresztő van anya, apa,

kezdődik a párna csata!

A vesztes ágyazzon!

Az oroszlánkirály

Egy nap az oroszlán úgy döntött,

visszaadja királyságát.

Elvonul egy csendes helyre,

magával viszi családját.

A kölykei nagyra nőttek,

ideje rájuk sosem volt,

szeretne még unokázni,

mielőtt elviszi a hold.

Összehivta a nagy rétre

állatok apraját-nagyját,

jelölteket várna, mondta,

válasszanak egy új királyt.

Jelentkezett az elefánt,

az állatok legnagyobbja,

de nem szavaztak sokan rá,

mert bár nagy, de igen lomha.

Jött a strucc: én gyorsan futok!

Igen, de a fejed gyakran

a homokba beledugod.

Igy a népet hogy uralod?

Béka király következett,

ő tudja, mi az, hogy király!

Persze, de ha jön a gólya,

tovább már nem uralkodnál!

Kiállott következőnek

egy gyönyörű fekete párduc,

te az ördöggel cimborálsz,

hiába vagy rokon család.

Most a sólyom került sorra,

jó a füle, gyors a szárnya.

Te a fellegekben járnál,

minket meg magunkra hagynál.

Megszólal halkan kis hangya,

én nagyon szorgalmas vagyok!

Ez igaz, de oly kicsi vagy,

téged mindenki eltapos.

Jön a róka: jó az orrom,

könnyen megszerzem a potyát.

Igen, de ravaszságoddal

hiveid könnyen vered át.

Jelentkezett barna medve,

nálam jobb király nem lenne!

Hisz te téli álmot alszol,

Ki fog uralkodni akkor?

Bagoly röppen le az ágról,

tudjátok, én mily bölcs vagyok.

Bölcs vagy, de már nagyon öreg,

neked már nem itt a helyed.

Igy ment ez még néhány órát,

s nem tudtak jelölni királyt,

mivel rájuk esteledett,

szép lassan mind szétszéledtek.

Hazamentek az állatok,

ki boldogan, hisz királyuk

közöttük is vadászhatott,

ki meg tele félelemmel,

mi lesz velük király nélkül,

ha megint eljön majd az ember.

Netán ő lesz a királyunk?

Megmondja, mikor vadásszunk,

egyáltalán ehetünk-e?

Egy biztos: ő nem tesz majd

a mi kedvünkre.

Döntést hozni nem lehetett,

bár rend a lelke mindennek.

Aki tudott, elbújdosott,

más tájakra elvándorolt.

Új király nem lesz, mert nincsen

méltó utód földön, s égen.

Uralkodik, aki csak tud,

fontos: hogy neki mindig jut.

De hogy mégse legyen káosz,

aki maradt, a szájára vagy csőrére

láthatatlan, de hatásos

finom szűrővel ellátott

szájkosarat kapott.

Szélmalom

Az út mentén, ahogy haladsz,

nagy szélmalmok állnak.

Ágaskodnak az ég felé,

a magasba vágynak.

Úgy gondolják, odafenn

angyalok muzsikálnak,

elegük van a sok szélből,

lágy zenére, nyugalomra vágynak.

Előszőr még izgalmas volt

a világot oly magasról nézni,

a réten a kis nyuszikat,

gyors vaddisznó családokat

nyugodtan szemlélni.

De a szél örök zúgása,

a levegő morajlása -

elég volt mindebből!

Örök mozgás, nincs megállás,

Nem kell több a szélből!

Dehát neki ez a dolga,

ezért állitották,

vágyait elhesegeti,

s még jobban égnek emeli

a délceg alakját.

Jégpalota

Fenn a magas jéghegyek közt

volt egy tündérpalota.

Jéghercegek, jéghercegnők

voltak bezárva oda.

Óceánnal körülvéve

elzárva a világtól,

szivük-lelkük jégbe fagyva

a jégbirodalomtól.

Befagyott szivük rég várta,

hogy a jeget felolvassza

a jó meleg napsugár,

de elátkozta egy boszorka,

igy a fagyos jégpalota

felolvadni nem tud már.

Ám egyszer tűz keletkezett

a közelben egy hajón,

neki ütközött a hegynek,

s minden csupa lángban volt.

Mielőtt kialudt volna,

a palota megolvadt,

hercegek, hercegnők szive

jeges, fagyos rabságából

már szabad!

Az átok megtört, a nap kisütött,

a jéghegyek elolvadtak,

megnyilt a világ előttük,

hol boldog lehet szivük-lelkük,

s jéghegyekre ezután már

álmukban sem gondolnak.

Rózsa hercegnő

A kis Rózsa hercegnő

felnézett az égre.

Várta, eljő Rózsa herceg,

s egy királyi palotában

csillogó kristályvázában

boldog lehet végre.

Odalépett egy vőlegény,

a rózsát letépte,

megragadta őt szépsége,

elvitte, hogy menyasszonya

méltó hajdiszt

viseljen estére.

Igy lett kis Rózsa hercegnő

az ifjú pár esküvőjén

a legszebb lány hajdiszeként

az est királynője.

szél-család

Szellőcske, a szél kislány

virágokon hintázik a réten.

Fogócska a kisöccse

nádszálakkal birkózik a stégen.

Fújócska, a nagyobb bátyjuk

a bogarakat kergeti a légben.

Szél anyóka vigyáz rájuk,

fájós lábbal fut utánuk,

s inti őket: Orkán apót

fel ne ébresszétek!

Szél anyuka nagyokat fúj

a frissen főtt ebédre,

férje süvit hazafelé,

hogy nehogy lekésse.

Vasárnap vendégek jönnek,

a rokon Vihar család.

Ők amolyan rontó-bontó

tombolósak,

a szomszédok a jöttüket

nem is nagyon várják.

Az állatok ki sem bújnak

a kis odujukból,

a növények is begubóznak,

mert előre rettegnek már

bősz Vihar Kázmértól.

Ráadásul cimborákat is

hoznak magukkal,

erős záport, s jéglabdákat,

jól mulatnak a dobálásukkal.

Bár hogyha nagyon tombolnak,

az ég rájuk dörren,

mennydörgő hangján jelzi, hogy

gyerünk tovább innen!

Nyomatékot villámokkal

biztosit hangjának,

igy a vendégségnek vége,

mennie kell az izgága

hurrikán családnak.

Mókájukat letört ágak,

elhajolt virágok,

s vacogó állatok jelzik

közelben és távol.

Előbújik végre lassan

a vidám napocska,

szivet-lelket felmelegit,

s bárányfelhők kacsintva jelzik:

duli-fuli rokon elment,

a sok kis állat fellélegzik.

A határon innen és túl

ismét békés élet zajlik,

a Szél család is

elcsendesült,

tücsökzene, békakoncert,

vig madárcsicsergés hallik.

szójáték

Egy mókuska fenn a fán

dobálja a makkot,

a kis menyét lenn a földön

a makk után kapkod.

De mielőtt leérne a

makkocska a földre,

arra repül a szarka,

elkapja és elrepül a

makkal a csőrébe'.

falevelek

Tavasszal a falevelek

előbújnak, s zöldülnek a fákon.

Ha szellő jön, ringatóznak,

erős szélben súgnak-búgnak.

Napocska süt, mosolyognak,

de ha éget, lekókadnak,

mert szomjaznak.

Eső esik, megmártóznak,

majd csillognak,

kismadarak árnyékukban

megbújhatnak.

Ha letéped, halkan sirnak,

szomorkodnak.

Ősszel lassan megsárgulnak,

végül télen lehullanak,

a föld alatt elporladnak,

új életnek helyet adnak.

galiba

Szeleburdi kicsi cica

kimászott a párkányra.

Ahogy madár után kapott,

lepottyant az udvarra.

Szerencsére pont alatta

a komondor napozott,

puha szőrébe a cica

gyorsan megkapaszkodott.

A komondor felugrott, s mert

nem tudta, hogy mi történt,

hirtelen futásnak eredt,

hogy mentse saját bőrét.

A bárányok megijedtek

a rohanó kutyától,

becsörtettek a fészerbe

csapatostól, kutyástól.

A gazda nagyon mérges lett,

s hogy megbüntesse a kutyát,

rohant volna a fészerbe

hogy ellássa a baját.

Futás közben - mert nem figyelt,

megbotlott a küszöbbe,

kis hija volt, hogy estében

a nyakát ki nem törte.

Itt a rövid mese vége,

s mi ebből a tanulság?

Legtöbbször nem az bűnhődik,

ki okozza a galibát.

gyerek-tavasz

Pihe-puha bárányfelhő bandukol az égen,

gyönyörködik a virágzó fákban lenn a réten.

Várja, hogy a kismadarak fakadjanak dalra,

és a vidám napsugarak utazzanak rajta.

Pár kisgyermek kerget ott lent egy nagy pöttyös labdát,

békésen legel őzike, a napsugár simogatja arcát.

Apró nyuszik ugrándoznak a friss magas fűben,

nyuszi mama figyel rájuk az akác tövében.

Kis virágok nyújtogatják pici fejecskéjük,

illatoznak, hajladoznak, élvezik szépségük.

Kicsi lepkék szárnyaikat lassan bontogatják,

szinpompájuk, vidám táncuk tavaszi mulatság.

tavaszodik

Röppen a kicsi rigó

zizzen a nád,

békahad ugrándozik,

övék a világ!

Loccsan és csobban a

tó vize már,

kis halacska ugrándozik,

tavirózsa nyiladozik,

itt a tavasz, gyere te is,

vár a napsugár!

Milyen irányba?

Gyermekeim kicsik voltak,

még csupán oviba jártak,

átjött hozzánk a szomszédunk:

jövő héttől lesz "kis hittan",

a kicsiket szivvel várják,

ideje beiratkoznunk.

Én sosem jártam hittanra,

bár az Istent elismertem,

a férjem hivő volt ugyan,

de rám bizta, hogy e téren

a gyerekeket hogy neveljem.

Nekem abban az időben

sok bajom volt az Istennel,

háborúk, éhség, betegség,

gyerekhalál és szegénység!

Hogyha olyan nagy hatalmú,

miért enged szenvedni embert?

És elkezdtünk vitatkozni,

érveim egyenként soroltam,

de a válasz mindig az volt:

a választás - hidd el Gabi,

nem Istennél - ő ránk hagyta,

az az ember kezében van.

Minél többször mondogatta,

én annál mérgesebb lettem.

Jó, egy felnőtt az választhat

de mi van a kis gyermekkel?

Mitől bűnös egy újszülött,

vagy egy iskolás kis ember?

Végül ő adta fel előbb.

Mielőtt kiment az ajtón

egy utolsó gondolatként

szép csendesen ennyit mondott:

A te dolgod, a te döntésed.

De ha nem engeded őket,

nem tudják, mit tudniuk kell,

nem tehetik, hogy válasszanak.

Nem most persze, majd csak később.

Pedig saját sorsuk felett

dönteni majd nem neked kell,

maguk kell határozzanak.

Ez a mondat sziven ütött.

Anya vagyok, jót kell tennem,

mindkét oldalt ismerni kell,

ezt a lépést meg kell tennem.

A jót azt nem akkor teszed,

hogy amiről te úgy hiszed,

az a helyes, a gyermekre

finoman ráerőlteted!

Választania neki kell,

és ha te szivvel nevelted,

és ügyesen terelgetted,

azt fogja majd választani,

ami jó lesz a lelkének.

Ha nem ismernek, csupán egyet,

úgy élik le életüket,

hogy örökre elvesztettek

egy másik lehetőséget.

Eljártak gyermek hittanra,

majd később felnőttre.

A választást rájuk biztam,

és ezt soha meg nem bántam.

Rajtuk pedig sokszor érzem

hogy boldogok tőle.

Úgy kelletek... /apák napjára/

Ha nagy leszek, anya leszek Ha megnövök, apa leszek,

főzök finom ebédet, nagy leszek, és erős leszek!

apuci lesz majd a férjem, Előveszek egy nagy kardot,

és este a gyerekeknek legyőzöm az összes sárkányt,

együtt mondunk meséket. és elveszem a királylányt!