Udvarlás
Felgyorsult az egész világ!
Elveszett sok érték,
köztük van az udvarlás is.
Vagy valahol él még?
Szivem szerint kiküldenék
sok férfit az erdőbe,
tanulja meg az állatoktól:
mit kell tudni az udvarlásról?
okosodjon tőle!
A legtöbbjük nyifeg-nyafog,
nem is nagyon értem.
"Jaj, én senkinek sem kellek".
De mit tettél érte?
Belenézel a tükörbe,
s azt látod: esély sincs!
Ugyan kérem! A külső fontos,
de legkönnyebben változtatod!
A kérdés: van-e más kincs?
Hogyha értéket keresel,
mutasd az értéked!
Hódits szivvel és lélekkel,
ne erővel, ésszel!
Csak igy lelhetsz boldogságra
és nem lenézéssel.
Egy nő szivből azt szereti,
kire fel tud nézni,
s nem a fizikai erő,
mi kielégiti.
Azt hiszem, hogy ebben nagyon
hibásak a nők is,
elrontjuk a férfiakat,
"csak egyedül ne maradjak"!
elfogadjuk igy is.
Sőt, lassan mi udvarolunk!
Hol az önbecsülés?
Hagyjuk őt kibontakozni!
Hisz lételeme a küzdés!
Még erőlködnie sem kell,
hogy ágyába csaljon.
De Urak, higgyetek nekem!
Hogyha több romantikát kap,
ő akarja, hogy neked
sokkal többet adjon.
Erlőtesd meg magad néha,
vedd elő a szebbik feled,
jólesik, ha hallja: szeret.
Mert hiába tudod, hogy van,
ha lélekben nincs ott veled.
Felelősség az apákon!
Tanitsa meg saját fiát!
Bár tanitani csak az tud,
ki már kiképezte magát.
A természet neme
Először arra gondoltam,
a természet tán nőből van?
Hisz olyan sokszor vált ruhát,
s olyan szépen felöltözik,
hogy úgy nézzük, mint egy csodát.
De aztán végig gondoltam,
nézd meg az állatvilágot!
Ott bizony - el kell ismernünk -
tarkábbak a himek, kanok.
Legfőképp a madaraknál,
náluk még él a természet rendje:
a férfinak kell hóditani!
A nő szivét - hogy elnyerje!
S az egyszerű kisebb népek,
lásd Afrika más részei,
a férfi az, ki önmagát
vadász trófeák sorával
szinesebbre feldisziti.
Más a civilizált világ,
az ember bármerre is tekint,
a nőt a férfit legyőzni
ruhájával próbálkozik.
Úgy döntöttem ezek után,
a természet nekem himnős,
hisz nem csak egy nő lehet szép!
Főleg, ha sok-sok millió,
s még annál is több esztendős!
Más kárán tanul az okos
Volt egy jó vállalkozásod,
s egy két éves kis autód,
mikor vetted, az új ára
3 millió Ft volt.
Hoppá, bedőlt a gazdaság,
és vele együtt te is.
Nem tudtad tovább fizetni
az autó részleteit.
Visszavette tőled a bank,
a költség pár tizezer,
majd eladták 600 ezerért,
jó ismerősnek mindig kell.
Hozzád kimegy a végrehajtó,
ugrik 300.000,
megállapit egy nagy tartozást,
hiszen a különbözetet
kifizetni neked kell.
Azt mondja, hogy 1 millió,
kérsz rá havi részletet,
5000 a közjegyzőnek,
és talán engedélyez.
Telefonon tájékoztat,
megkaptad az engedélyt,
fizetheted a tartozást
havi negyven ezrenként.
Igaz, hogy igy 2 millió,
amit ki kell fizetned,
de te vetted fel a hitelt,
a kamatot viseljed!
Szorgalmasan, becsülettel
fizeted a részletet,
letelik a teljes összeg,
veszel egy lélegzetet.
Felhivod, hogy igazolják:
a tartozást kifizetted,
vegyék már le a nevedről,
hogy végre elfelejthesd.
Ó, hát ez nem igy van, mondják,
hisz amig te fizetted,
az közben is kamatozott,
azt még ki kell fizetned!
Lenyeled, mert mást nem tehetsz,
nagy nehezen kinyögöd,
majd újra te jelentkezel:
a tartozás eltűnjön.
Igen ám, de a tartozást
két végrehajtó kérte,
az egyik mint magánember,
hisz cégedért felelős vagy,
a másik meg mint cégre.
Igy lett az 1 millióból
több, mint 3 millió,
kemény lecke, unokád is
megtanulta,
hitel neked nem való!
S nem csak a pénz, az nem számit,
hogy mig jól ment a céged,
sok millió adót fizetsz,
de ha egyszer földre kerülsz,
már nem néznek embernek.
Mást nem tehetsz, bele vered
az összes rokon fejébe:
bármennyire csábitgatnak:
vedd meg nyugton hitelre!
Hiszen jól jársz, mindösszesen
csak ennyi lesz a kamat!
Nem hazudik a szemedbe,
csak elhallgat sok-sok infót,
ami később pénzbe kerül,
s mit leirva
- nem is értem, megteheti?! -
nem mutat.
SOHA NE VEGYÉL FEL HITELT!
de ha egyszer megtetted,
telefonon sose tárgyalj,
az ügyvéd előtt irasd le,
amiben megegyeztek.
Karácsonyi kivánság
Karácsonykor ünnepeljük,
hogy kis Jézus megszületett.
Hiszed-e a történetét,
rá gondolsz-e karácsonykor,
hivő vagy vagy ateista,
mindez mindegy,
mert születése csodát tett.
Hisz minden ember szivében
általa lett elültetve
az igazi szeretet.
És az mindig előbújik
szent karácsony ünnepén,
a fegyverek is elhallgatnak,
a föld pár napra megbékél.
Boldogok a kisgyerekek,
ha nem is jut ajándék,
de szüleik velük vannak,
szeretetük lángban ég.
Valahogy a pár szép napban
csak a szépre emlékszünk,
száműzzük a gondot, a bajt,
s igaz szivvel könnyezünk.
Kell ennél több?
Tán ha lenne karácsonyi kivánság:
Bár minden nap igy élhetnénk!
Boldogságra, szeretetre
vágyna az egész világ!
Szamárpad
Amikor én gyerek voltam,
az osztályban volt szamárpad.
Nagyon ritkán ültek benne,
mert mind nagyon igyekeztünk,
értéke volt a tudásnak.
Szamárpad az nincsen többé,
jogainkat sértené.
Bár én is ellene vagyok
mindenféle alázásnak,
de azt hiszem, ha ott lenne,
már egész mást jelképezne,
sok gyerek lazán vállalná,
mert számukra nincs értelme
szorgalmas tanulásnak.
Hiszen látja: otthon? máshol?
nem az él jól, ki okos.
Kis ügyeskedés, kis csalás,
esetleg jó kapcsolatok?
a konyhára többet hoz.
Valamikor mérnök, tanár
az önmagában egy rang volt.
Hiába segit sok embert,
megbecsülve régen volt.
Egyszer egy kukás azt mondta:
megveszem magát kilóra!
Jó, kövér az sosem voltam,
de könyörgöm,
a tudásnak tisztelete
teljesen kihalt volna?
Átértékelődött világ,
olcsóvá vált a tudás.
Mégis azt mondom: csak tanulj!
Mert attól megy mégis előre
és nem reked meg a szennyben
ez az oktalan világ.
A pénz
Mondják: a pénz nem boldogit.
De hiánya elkeserit.
Sok mindenről kell lemondanod,
miről tudod, hogy azt soha
amig élsz, meg nem kaphatod.
De nem érdekel, nem fájlalod.
Viszont ha látod gyermeked
vagy unokád hogy kesereg,
mert a másik játszhat vele,
talán meg sem érdemelte,
csak jár neki, természetes.
Nem mondja ki, csak szemében
ott ég a vágy,
de elfogadja: az más világ!
Fáj a szived, te is megadnád,
de hidd el, nincs semmi okod rá.
Ha szeretetben neveled
és ügyesen terelgeted,
okos felnőtt lesz belőle,
ki magának bármit megvehet.
A tárgyait lecserélheti,
de amit ő tőled kapott,
szivéből nem törölheti.
Ott marad bent a szeretet,
s nincs az a pénz, mi egy embert
annyira boldoggát tehet.
A sas is legyőzhető
Száll a sas a levegőben,
hátul a nap lemenőben.
Felemelő, félelmetes,
tudod, hogy ől, de tiszteled.
Az is lehet, hogy szereted,
mert lenyűgöz, s nem teheted,
hogy nem nézed, sőt! követed.
Mert ilyen a természetünk,
kitől félünk, ledermedünk,
ellene semmit nem teszünk.
Pedig bárki legyőzhető,
/nem erős, csak nagy a csőre/
csak össze kellene fogni.
Sok lúd disznót győz - ezt mondják,
nem véletlen találták ki.
Hát csodáld csak a sast tovább,
s nézd végig, ahogy széttépi
menekülő áldozatát!
Vagy fordulj el, hogy ne is lásd!
Esetleg fogj egy légpuskát
és zavard el, s többé nem árt!
Kereszt
Egy apa kicsit szigorúbb
és könnyebben büntet.
Egy anya szivével nevel,
s megpróbál magyarázgatni,
ezt vagy azt miért nem szabad,
ha az nem is bűntett.
Anyai sziv gondolkodtat,
vajon hogyha a jó Isten
nem egy atya, hanem anya lenne:
leküldi-e közénk fiát?
Hagyja-e, hogy miattunk szenvedjen?
Csak azért, hogy embereknek
a bűneit megválthassa,
s helye vagy örök élete
lehessen a mennyben!
Hisz a földön olyan sok az
embertelen ember!
Ki nem hogy bűnbocsánatot,
élni sem érdemel.
Aki fegyvert gyárt és elad,
sőt akár vásárol,
tömegeket pusztittat el
csupán csak haszonból!
Ki pénzügyi manőverrel
dönt sokakat nyomorba,
vagy hatalmi játszmájával
taszit népeket rossz sorsra.
Ki árva gyerekeket nevel
istene nevében arra,
hogyha megnő, magával együtt
ártatlanokat öljön meg
adott pillanatba'.
Vegyi fegyverrel pusztit el
természetet,
állatot és embert,
örök betegségre itél sokakat
és mindezt teszi
"tiszta értelemmel".
És ami a legborzasztóbb,
van saját istenük nekik,
na meg szülőanyjuk.
Ők bármit elkövethetnek,
hiszen "megbocsátjuk".
S mi vigasztaljuk magunkat,
mig világ áll, ők pokolban égnek!
De kérdem én: vigasz lehet ez
azoknak, kiket csakis őmiattuk
az emberi mivoltuktól
megfosztott az élet?
Azt gondolom, csak mint anya,
és persze nem Isten,
őket illetné a kereszt,
mi sajnos már nincsen.
Optimista-pesszimista-realista
P
Megnősülni? Ugyan minek?
Előbb-utóbb úgyis megcsal,
vagy ha nem, hát elhagy.
De addig is, mig veled van,
csak a pénzedre hajt!
O.
Házasodunk, amig élünk
együtt leszünk boldogan,
lesz gyerekünk és sok pénzünk,
bolond, kinek gondja van!
R
Szeretjük egymást, életünk
összekötjük, tervezünk.
Ha mégis egyszer félresiklik,
a házasság nem börtönünk!
P.
Minek gyerek? Éppen elég,
hogy magamat eltartsam.
Se idő, se pénz nem jut rá,
a szivem minek fájditsam?
O.
Lesz legalább három gyerek,
okosak lesznek, szépek,
mindig velünk fognak élni,
öregségünk velük szép lesz!
R.
Szeretjük egymást, lesz gyerekünk,
reméljük, pénz is adódik!
Ahol szeretet van, talán
semmi más nem hiánycikk.
P.
Dolgozom reggeltől-estig,
mégsem jutok semmire.
Az én bőrömön élnek jól,
egye őket a fene!
O.
Jó munkát fogok találni,
biztos sok pénzt keresek!
Veszek egy szép házat, autót,
nem szenvednek hiányt soha
a családban a gyerekek.
R.
Szeretem, amit csinálok,
hiszen ezért tanultam.
Ha gond lesz, majd változtatok,
eddig is megoldottam.
A világ mindenkinek nyitott,
ahogy Te látod a világot,
neked azt tükrözi vissza,
pont úgy kezel téged is a világod!
A horgász
Kiment a horgász a tóra,
fogott egy szép nagy halat.
De az rimánkodni kezdett:
dobjál vissza, meghálálom,
kivánj bármit, teljesitem,
biztos éhes nem maradsz!
A horgász visszadobta őt,
leült és gondolkodott,
mit is kérjen ő a haltól,
hisz már mindene megvolt.
Addig-addig gondolkodott,
közben beesteledett.
Gondolta, majd kiván holnap,
fogta magát, hazament.
Felesége csodálkozott,
hogyhogy semmit nem fogott?
Hisz mindig hallal jött haza,
nagyon ügyes horgász volt.
Végül addig kérdezgette,
amig el nem árulta,
fogott ő egy jó nagy halat,
de aztán visszadobta.
Végül nem kért semmit tőle,
nem volt semmi ötlete,
majd esznek holnap halat ebédre,
hagyja hát őt békibe!
Mérges lett a felesége,
ó, te falu bolondja!
Még mindig hiszel a mesében
és az arany halakba'?
Kiment másnap is a horgász,
várta-várta a halat.
Persze, az már rég elúszott,
minden halnak továbbadta:
vigyázat, itt pecáznak!
Nem bánta, hogy elengedte,
az asszonynak van igaza.
Igen, ő hisz a mesékben
emiatt volt lakzija.
Azt gondolta, egy földreszállt
angyal lesz felesége,
mit várhatna el egy haltól,
ha egy nő felültette?
Ki ráadásul szerette!
Anyós pajti
Azt tartja egy régi mondás:
odafenn a mennyekben
Isten mellett üres szék áll,
arra vár, hogy egyszer végre
ő benne a legjobb anyós ülhessen!
Rengeteg anyós meghalt már,
mióta áll a világ,
sok fel is jutott a mennybe,
s a szék üresen áll tovább.
Azt gondoltam, meghirdetek
itt lent egy pályázatot,
úgyis nagy divatja van most,
s könnyen gyakorolhatod.
Ha legalább már 10 éve
anyósként funkcionálsz,
töltsd ki ezt a kérdőivet,
s hogyha jó választ találsz,
beadhatod pályázatod,
majd ott fent elbirálják.
Tehát figyelj és válaszolj:
nem fordult elő soha,
hogy a vejed, menyed ellen
szóltál pár szót gyermekedhez,
ha az nincs odahaza?
Ha direkt nekik mondtál rosszat,
már ne is olvass tovább!
Akkor semmi esélyed nincs,
a szék biztos nem vár terád.
Volt-e úgy, hogy rosszul esett:
elfeledték a névnapod?
Nem tudtak hozzád elmenni,
barátot kellett köszönteni!
És az fontosabb dolog.
Bent van-e a szótáradban:
hogy "bezzeg én megmondtam!"?
"Én bizony másképp neveltem,
ezt is másképp csináltam!
Kibirod-e, hogy ne szóljál,
ha sir a kis unokád?
S nem veszed ki menyed kezéből,
hogy te add rá a pelenkát?
Nem szaladgálsz, ha nem hivnak?
Ha odamennek, nagyon örülsz?
Nem veszed zokon, ha fiad
azt állitja, hogy a menyed
jobban főz?
Valamit kérdeznek, bólogatsz?
És ugyan te nőből vagy,
bólogató János leszel,
ha szükséges, "birka" vagy?
Nem bánod a mosogatást,
mert menyed körme szárad?
Szivesen vasalsz helyette,
hiszen ő olyan fáradt?
Nem fáj, hogyha ritkán mennek?
Sok a dolguk, jól tudod!
Sok a munka és a család!
Lefoglalja idejüket,
akár csak egy telefon
erejéig figyeljenk csakis terád,
azt ugye nem gondolod?
Nem haragszol a vejedre,
egy szalmaszálat nem tesz keresztbe!
A lányod meg majd' megszakad!
Hisz ő a családfenntartó,
sok pénzt ad a háztartásba,
azt mondod: óh, hagyd csak én rám,
te meg pihend ki magad!
Anyák napján nem köszönt fel,
hiszen "van saját anyja"!
És nem szólit anyukának,
jó esetben csak "Eszter" vagy,
de ha lehet, úgy igyekszik,
teljesen mellőzve vagy.
Ez csak egy kis izelitő,
ha ezek már jól mennek,
a pályázat beadásra
lehet némi esélyed.
Először én azt gondoltam,
ez is smafu, könnyű lesz,
hiszen már kihirdetéskor
a győztes boritékolva lesz!
Én foglalom el a széket,
nem kérdés, el van döntve!
De ahogy ezt olvasgatom,
hát: nehéz a feladatom!
Nem tudom, hogy ember mindezt
megoldani képes-e?
Anyós pajtik, megigérem,
a küzdelem tiszta lesz!
Ha nem is tudjuk megnyerni,
de legalább törekedjünk:
a menyünkkel és vejünkkel,
mint a saját gyerekünkkel -
viselkedjünk!
Anyós mennybe bekerüljünk!
S majd meglátjuk, hogy az a szék
hány évig lesz még üres!
A hülyeség kora
Láttam a neten egy filmet,
javaslom, nézd meg te is!
A hülyeség kora - a cime,
s utána gondold végig.
Lehet, megnézed, s azt kérded:
na és, mit akarsz vele?
Nem tehetsz róla, felejtsd el!
Nem érted, mit kezdj vele.
Lehet, elkezdesz aggódni,
s örülsz, hogy nem éred meg.
De mi lesz az unokákkal?
Talán ez is lényeges!
Megteheted, hogy odafigyelsz,
és többet nem pazarolsz.
Vigyázol környezetedre,
s ezért a célért harcolsz.
De megteheted még azt is:
sokaknak tovább adod!
Hisz változtatni csak úgy tudunk,
ha tudatod változtatod.
Odafigyelsz, olyat válassz
vezetőnek, akinek ez
szivügye,
akkor talán elérhetjük,
hogy a film majd 100 év múlva
nem lesz más,
mint néhányak rossz emléke.
"szeretjük"
Szeretjük a virágot,
és mégis letépjük.
Szeretjük a gyereket
és mégis elverjük.
Szeretjük a fenyőfát
és mégis kivágjuk.
Szeretjük a hazánkat
és mégis elhagyjuk.
Szeretjük az emlékeink,
mégis elfeledjük.
Szeretjük a társunkat
és mégis megsértjük.
Szeretjük a másikat
és mégis elhagyjuk.
Szeretjük az Istenünket
és hányszor megcsaljuk.
Az okot, magyarázatot
mindig megtaláljuk:
függetlenül, hogy szeretjük,
miért is csináljuk.
Lehet, túl tág a fogalom,
szűkiteni kéne,
s valóban csak arra mondjuk,
hogy "szeretem",
mit vagy akit megbántani
sose lennék képes.
Vajon hányszor mondhatnánk ki,
ha valóban igy lenne?
Pedig a válasz egyszerű,
magunk szeretjük legjobban,
s mit a másik visszatükröz,
azt szeretjük benne.
A földünk a világból
Valahol több messzi bolygón
élnek más élőlények.
Látják, ismerik a földet,
mert ők erre képesek.
Mosolyognak, mikor nézik,
egy-egy család
csak a szomszédig jut el,
van, ki helyet is változtat,
akár más földrészre lel.
Sok család magát érdekli,
az ország sorsa más dolga,
az ország vezetője mit mond?
Örül, ha nála béke van,
nem ütheti orrát bele
más országok dolgába.
Néha csóválják fejüket,
ha háborúkat látnak.
"Ilyesmivel foglalkoznak,
ahelyett, hogy együtt kutatnák,
micsoda hatalma van már
az emberi tudománynak!"
Megkeresnék, mi miért van?
Hogy lehet jobban tenni?
A gazdag környezetüket
élhető földdé tenni!
Egy nagy játszótér az egész.
Pedig kaptak elég észt,
nem használják ki agyuknak
csak egy egész kis részét.
Csak forognak kőrbe-kőrbe,
ki erősebb, ki gyengébb,
panaszkodnak, egymást ölik,
és nem értik, az életük
miért nem jut előrébb.
Olyanok, mint a kis hangyák,
ide-oda futkosnak.
Enni legyen, s gyűjtsünk annyit,
legyen az utódoknak!
Nagy részben földi életük
ebben tán kis is merül.
Talán jobb oda sem nézni,
mig tudásuk nem szélesül.
Hány millió év kellet ahhoz,
hogy az ember önmagából
tényleg embert faragjon!
S utána megint sok ezer,
hogy végre a tudásával
a holdra is feljusson.
Kapcsolatot velük felvenni?
Ugyan már! Dehogy! Minek?
Hisz pusztitanak vizet, földet,
szépen lassan tönkreteszik
a saját életterüket.
Hogy eljussanak ide hozzánk,
azt az ember nem éri meg.
Kipusztul és az is lehet,
még a Föld sem marad meg.
Életben maradás
Nézek természet filmeket
és rájövök,
mily kegyetlen az élet!
Ha a másikat felfalja,
az egyik csak úgy élhet!
Haragszom a vadászokra,
kik ok nélkül állatokat ölnek,
bár ahhoz, hogy enni tudjunk,
napi szinten milliónyi
állatot leölnek!
Talán éppen emiatt
uralhatja az ember a földet.
Képes arra, hogy megvédje
kicsinyeit
ésszel és nem kell megvivni
a véres küzdelmet.
Nincs szüksége háborúra,
semmiféle harcra,
hogy mindenki enni tudjon,
s aki nem ezt vallja,
vagy éppen nyereségvágyból
ölet sokakat halomra,
adjunk nekik egy szigetet,
ahonnan el sosem jöhet!
Ahol gyilkolási vágyát
a többi ölni akaróval
egymással vagy egymás ellen
gyakorolni tudja.
Az aranyhal élet
Furcsa álmom volt az éjjel, meglátogatott az Élet.
S igy szólt hozzám: na gyermekem,
/a megszólitást nem koromhoz, önmagához mérte/.
Ma én vagyok az aranyhal és kegyet gyakorlok.
Hármat kivánhatsz, teljesül, sorold hát óhajod!.
Én erre először csak hebegtem, habogtam.
Adott néhány órát, hogy gondolkodhassam.
Persze, hogy hebegtem. Ha egy ilyen kérdést
fejednek szegeznek,
tolonganak a gondolatok, vágyak, százak, ezrek!
De kiválasztani belőlük azt az egynéhányat,
ami neked legfontosabb, "a" bizonyos hármat,
nem egyszerű! Próbáld csak meg, de hangod elakad.
Mire az időm lejárt, a válasszal kész voltam.
Mikor visszajött az Élet, bátran elé álltam.
Első kérésem az, hogy a kis családom - 3 gyerek,
s nagy családom - testvérek, unokatesók,
hosszú életet éljenek és mindig boldogok legyenek.
Hogy a boldogság mit jelent? Egészség-e, vagy szeretet?
Pénz? Esetleg egy szép család?
Vagy mind ebben a sorrendben, s hozzá még
apró kis csodák?
Az részlet kérdés. Kinek mit! Ezt rád bizom, élet!
Én a kérésem elmondtam, te teljesited, oldd meg!
A második kérésem kissé önző talán.
Azt szeretném, úgy szeressen minden kis unokám,
ahogy én szerettem mindig a saját nagymamám.
Nem tett semmi különöset, egyszerűen úgy szeretett,
ahogyan egy nagyszülőnek szeretni kell
minden kisunokát.
Közel harminc éve meghalt, de ma is, ha rágondolok,
melegség járja át szivemet és mindig boldogan mosolygok.
Remélem, teljesitése nem lesz nagyon nehéz,
hisz születéskor szivvel-lélekkel, s hozzá sok-sok szeretettel,
mint mindenkit, megáldott a nagy ég.
A harmadik kérésem - s ez sosem évül el -,
legyen az ország, melyben élünk, haza,
a szó nemes értelmében, csupa nagybetűvel!
Hol király vagy diktátor helyett,
kapzsi politikusok helyett,
igazság, béke és szeretet uralkodik mindörökké
az egész ország felett.
Nem akarsz te kicsit sokat? - kérdezte az élet.
Te mondtad, kivánhatsz bármit! S különben is arra tanitottak,
szülők, nagyszülők, tanárok, ráadásul te magad,
ha valamit nagyon akarsz, hiszel benne, teszel érte,
az megvalósulhat!
Tudom, ehhez kicsi vagyok, alig egy tiz milliomod!
Ehhez több kell, jóval, sokkal, majdhogynem tiz millióval!
De a jót azt minden ember vágyja, sőt akarja!
Csak a hogyan? mikor? miért? - az eltérést a jó útról
e pár kérdés okozza.
Tizmillió - egy akarat? Ez még nekem is nagy falat! - mondta az Élet.
Megigérted - teljesited! Rajtad a sor, tessék, oldd meg.
Reggel, mikor felébredtem, az álmomra emlékeztem.
Azt gondoltam, akkor vajon, ha nem alszom,
mi lett volna a válaszom?
Úgy gondolom, a válaszom ugyanez lett volna.
Aztán a fejemhez kaptam! Hogy gondolkodhatsz egy álmon?
Hisz az Élet nem aranyhal!
Jó, az Élet nem aranyhal, de van rá számos példa,
hogy a megoldást számunkra - ha nem is arany - de
ezüsttálcán nyújtja.
Csak butaságból? Büszkeségből? Nem vesszük el, mert nem látjuk,
vagy egyszerűen nem figyelünk oda.
Azt javaslom, hát barátom, gondold te is végig,
mi lenne a kivánságod? Nem is egy, három is!
Ha álmodban meglátogat téged is az Élet,
s előadja kedvenc aranyhal mesédet,
tudjál rögtön válaszolni és ne hagyd elszalasztani
e csekély esélyed,
mikor kivánságot teljesit és nem úgy dobál, ahogy akar
a nagybetűs ÉLET!
Természet - emberi természet
Arra gondoltam a minap:
tán nem véletlen mondják
az emberi természet-et.
Hisz mindazt, mi mögötte van,
a természetben megleled.
A napocska, amikor süt,
szinte hangosan nevet.
A bárányfelhő derűs mosollyal
járja végig az eget.
A sötét felhő szája görbül,
és mindig csak lefelé.
Az eső a könnyeidet
tükrözi a föld felé.
A zöld mező a békét jelzi,
a tó tükre a nyugalom.
A tenger sima hulláma a titok,
a harag, hogyha tarajos.
A virág a vidámságod,
a szikla keménységed.
Jeges hegycsúcs a bosszúság,
a völgy pedig lágy öled.
A vizesés az a futás,
az erő a zuhatag.
A forrás az élet kezdet,
az áramló folyó meg a gondolat.
Ha madár száll - vágyakozás,
az erdő az akarat.
A csillagok - az a szépség,
kiugró szikla: indulat!
A kis csermely a szerénység,
a kőomlás fájdalom.
A kis patak a sejtelem,
a hatalmas hegy hatalom.
A szellő a csintalanság,
a villám a kevélység.
Szél - vihar - fejlődő értelem,
Hold apó a bölcsesség.
A forgószél az nem más, mint
a viharos szerelem.
A szerelmi vágy a földrengés,
a tűz pusztitás, félelem.
A szigetek - az a magány,
összetartás: jéghegyek.
Jégeső az összetörtség,
cunami a gyűlölet.
A mennydörgés fenyegetés,
hópihe - finom lélek.
A féltékenység lavina,
vulkán a születésed.
Napfelkelte az a remény,
a butaság a sötétség.
A tiszta ég az igazság,
szarvasagancs - képesség.
Az árviz a rosszindulat,
a köd az az unalom.
A szakadék a szenvedés,
a kivánság az illatok.
A titkot a barlang rejti,
a Föld maga a tudás.
S a folyó torkolat tengerbe
az maga az elmúlás.
A szeretet a levegő,
hisz mindenütt körbevesz,
ha nem érzed, majd' megfulladsz,
és nélküle nem élhetsz!
Igen, ezen gondolkodtam:
ember - természet egy anyag,
s egy kivülálló vigyáz arra,
hogy ők el ne pusztuljanak!
A szerelem és az évszakok
Olyan forrón ölelnélek,
mint szép nyári napon teszi
sugaraival a Nap!
Puha ágyat készitenék,
melyben átmelegedhetnél,
mint ősszel a Föld a szines
levéltakaró alatt.
Gondosan betakarnálak,
mint télen a hó
a fáknak az ágait.
S mint tavasszal a madarak,
a füledbe csicseregném
a költőknek legkedvesebb
szép szerelmes szavait.
köszönöm, anyám
Te megtanitottál arra,
hogy az élet nem kegyes,
de hogyha keményen harcolsz,
célodat elérheted.
Megtanitottál arra is,
hogy mindig higgyek magamban,
"képes vagy rá!" - mondtad sokszor,
ha bármiben elakadtam.
Tőled tudom, a világon
legfontosabb a család!
Az összetartó erő az,
mi előre visz családot és hazát.
Megmutattad, hogy pénz nélkül
is lehetünk boldogok,
örüljünk napnak, virágnak,
és figyeljünk oda arra,
a kismadár hogy csipog!
Az állatok szeretetét
példával tanitottad,
hisz minden sebzett állatot,
mit találtál, befogadtad.
Laktak nálunk idegenek,
amikor rászorultak,
a kevés is megosztható,
ezt is te tanitottad.
Az ember sokszor csak vén fejjel
későn ébred bizony rá,
hogy te értünk akkoriban
sok áldozatot hoztál.
Egyedül neveltél minket,
nagy volt akkor a szegénység,
a falatot magadtól vontad el,
hogy ne sújtsa gyerek száját
még erősebben éhség.
Csak reménykedni tudunk abban,
hogy amig köztünk voltál,
cserébe tán elég hálát és
szeretetet kaptál.
Szivemben és fejemben is
hordozom a sok-sok jót,
megpróbálom tovább adni,
s nem győzöm eleget köszönni,
hogy nekem ilyen anyám volt.
Keresd az igazit!
Ha megházasodsz - bár nem hiszed -
kicsit önmagad feladod.
Alkalmazkodsz a másikhoz,
hogy őt hogyan tedd boldoggá? -
erről szól sok tetted és gondolatod.
Az is lehet, hogy korábbi
vágyaidat, álmaidat
a másikért elhagyod.
Kicsit szolgálod a párod,
még hogyha ez kölcsönös is.
Házas vagy, szivvel követed
az együttélés szabályait.
Elfogadod őt, szereted,
ha nem igy lenne,
nem kötötted volna össze
pont vele az életed.
Tökéletes ember nincsen,
a másiknak a hibáit
elfogadtad, tisztán látod,
de mig szerelmed erősebb
úgy gondolod, nem számit.
Hűséget fogadtál - tartod.
"kitartunk jóban-rosszban".
Közben meg a keserűség
túlcsordul a pohárban.
Vagy kiöntöd, s kezded újra,
gyűjtögeted csendesen,
vagy földhöz vágod, összetöröd,
akkor is, ha belerokkansz,
feladod, bármi legyen!
Van, ki igazi társra lel,
s ha életük összekötik,
kiteljesedik az énjük!
S akkor biztos, hogy mig élnek,
egymást boldoggá teszik!
Törekedj rá, hogy megtaláld
a saját lelki társadat!
Ne siess, ne félj attól,
hogy a napok elszállnak!
A boldog, tartalmas évek
mindenért kárpótolnak.
Felneveltük
A nevelés egy szép, nemes,
de nagyon nehéz feladat.
A jóra akarsz nevelni,
a probléma viszont az,
hogy néha még te magad is
- mi a jó? vagy épp mi a rossz?-
talán bizonytalan vagy.
Másképp nevel az iskola,
mást mondanak a papok,
egy gyerek lelkét megzavarja,
ha nincs összhang, jól tudod!
Oviba küldöd a srácot,
azt mondod: ne verekedj!
Védd meg magad! - de kérdem én:
akkor mindezt hogyan tedd?
Ne árulkodj!
Ha valaki bánt,
szólj az óvonéninek!
Vajon melyik tanácsodat
tartsa be a kisgyerek?
Elküldöd az iskolába,
akarod, hogy tanuljon!
Segiteni nem mindig tudsz,
a tananyag egész más lett,
de ő azért helytálljon!
Szerelmes lesz, nem tudod, hogy
megmond-e az igazat
arról, akit hazahozott,
mert félsz, hogy vele marad.
Ha megmondod, is hibás vagy,
talán el is üldözöd,
de ha nem, hát: "miért nem szóltál?"
ha később megbántott lelkébe
a csalódás költözött.
Házas lesz és segitenél,
de: "ne szólj bele semmibe!"
Igaza van, felnevelted,
ettől kezdve saját élet,
bár az alapokat viszi,
kiderül, elszúrtad-e?
A baj, hogy kijavitani
mit elrontottunk, nem lehet!
Ha valamit rosszul csináltunk,
egész életen keresztül
viseljük a terheket.
De ha kiálltuk a próbát,
volt elegendő türelmünk,
adtunk sok szeretetet,
örülünk boldogságuknak
és a végén majd nyugodtan
hunyhatjuk le szemünket.
Az akarat
Az akarat egy érdekes kifejezés,
mondjuk azt.
Hiszen van rád erőltetett
és van szabad akarat,
amik néha együtt mennek,
máskor szembe haladnak.
Van, amit nem akarsz ugyan,
de bizony muszáj akarnod!
Mit javasol a biblia, előirnak a törvények,
azt mind be kell tartanod!
Akarhatsz te jól dolgozni,
de mi van, ha nincs munkád?
Vagy éppen nem fizetnek ki!
Itt mit ér az akarás?
Vagy tovább akarsz tanulni,
meg van hozzá az eszed!
De szüleid keresete
azt mondja, hogy: nem lehet!
Vagy beteg vagy, s a gyógyszered
vagy épp a kezelések
elérik a milliókat,
de nem vagy elég fontos ember,
úgyhogy annyit nem érsz meg!
Igen, van, hogy az akarat
korlátokba ütközik.
Sok akadályt átugorhat,
ha erősen küszködik.
Van, hogy segitség kell neki,
akarnod kell, hogy legyen!
Ahhoz, hogy célod elérjed,
nem torpanhatsz meg sosem!
Az életben cél kell legyen,
és ott van az útvesztő,
ismered, mert voltál gyerek,
akkor úgy tűnt, ez egy jó
rejtvényfejtő.
Ahhoz, hogy az útvesztőből
sikeresen kijussál,
lehet, hogy 50 rossz utat
kell előtte befussál.
Ehhez erős akarat kell,
figyelem és kitartás,
meg kell másznod magas hegyet,
hol jöhetnek lavinák!
Ha nincs jó felszerelésed,
vagy gyenge vagy, feladod.
Pedig a hegy túloldalán
várnak a boldog napok!
Néhány élő problémádra
az egyetlen megoldás az akarat!
Lehet munka, társtalanság,
sport, betegség, hazafias gondolat.
Akkor tudsz előrejutni,
ha nem hagyod magadat'.
Gondolj arra, van egy család,
vasárnap van, elmennének,
de mindenki máshova.
Hogyan jutnátok jó kedvvel
a kitűzött célpontra?
Lesz majd, aki megalkuszik
s lesz, aki otthon marad.
De jó vége csak akkor lesz,
ha közös az akarat.
Képzeld el ezt ország szinten,
hogyha minden rendben megy,
a nagy többség elégedett,
forognak a kerekek.
De ha éppen forditva van,
nem működik a gépezet,
a többség elégedetlen,
akadoznak a kerekek.
A javitáshoz erő kell!
Változást csak az hozhat,
ha azonos irányba megy
a sok közös akarat!
Figyelj tehát mindig arra,
hogy a szabad akarat
férjen a határok közé,
és ne sértsen másokat!
A korlátok elég szélesek,
a Holdra is feljuthatsz!
Csak szerezz hozzá elég tudást,
s legyen elég akarat!
És akkor megszólal a lelkiismeret
Hogyha bármi olyat teszel,
mit emberileg tilos,
legalábbis nem szabadna,
vagy éppen nem ajánlott,
Ő azonnal jelentkezik,
fejedben zavart okoz.
Nem tudsz gondolkodni többé,
nem lesz nyugodt az álmod.
Jobban teszed, ha hallgatsz rá,
s mented, ami menthető,
hisz senki nincs, aki hibátlan,
van, mi jóvátehető!
Előfordul, hogy véletlen
okozol bajt másoknak,
vagy gyerekként tudatlanul
követed el a rosszat.
Hogyha valakit megbántasz,
célszerű, hogy megkövesd,
mert még sok-sok év múlva is
bánt a lelkiismeret.
A bűn akkor keletkezik,
ha felnőttként, józanul,
szándékosan teszel rosszat
visszafordithatatlanul.
Azt mondod, nem érdekel más!
Véleményük nem hat meg!
Csak elfelejted, van egy birád:
az élő lelkiismeret.
Azt gondolod, te legyőzöd!
Viz alá nyomod! Lehet.
De egyszer az Úr elszámoltat,
s ott többé nem segithet rajtad
a holt lelkiismeret.
Vigyázz a hazádra!
A hazába beleszületsz,
de hogy meg is maradjon,
ápolni kell, vigyázni rá,
mint kisdeded - gondoznod!
Tanulj, dolgozz, tégy meg mindent,
mit te magad megtehetsz,
úgy élj mindig: a tükörbe
emelt fővel "rád" nézhess!
Válasszál egy jó vezetőt,
feltétlen olyat keress,
kinél első a becsület,
és a nemzet érdeke áll
előtérben az "én" helyett.
Ne légy soha képmutató,
naplopó vagy áruló!
Tégy meg mindent, hogy életed
a hazában legyen jó!
Ha kell, menj ki az utcára!
Fogjál tollat! Cselekedj!
Ha panaszkodsz, azzal bizony
nem lakik jól gyereked!
A múltból - mi jó volt - folytasd!
Őrizd az értékeit!
Ami rossz volt, ne rágd tovább,
ne menjenek rá értékes perceid!
Mindig a megoldást keresd,
ne másokkal vagdalkozz!
Előre menni úgy lehet,
hogyha mind összefogtok.
Ha kérdeznek, hallasd hangod!
Mindig jó irányt kövess!
Környezeted óvjad, vigyázd!
S ne vesszen el semmi pénzért
sohasem a becsület!
Gondolj arra, a hazának
egy épitő köve vagy!
S ha nem állsz szilárdan helyeden,
leomlik a vakolat!
Szeresd embertársaidat,
tiszteld vezetőidet!
Hiszen te választod őket,
ha nem jók, lecserélheted.
Elveidhez maradjál hű!
Családodat becsüld meg!
S úgy neveld a gyerekedet,
kapjon példát, szeretetet,
s kenyerét keresse meg!
150 év
Közel 150 éve már annak,
hogy megirta meséit
Benedek Elek, az iró,
s olvassuk őket ma is.
Meséinek többségében
szegényember fiai
elindultak idegenbe,
mentek-mentek messzeföldre
jó szerencsét próbálni.
És sokszor - mert vitéz tettük
legyőzött sok-sok gonoszt -
nőül kapták a királylányt,
sorsuk igy megoldódott.
Szegények vannak még ma is,
sokszor el is indulnak,
messze földre, idegenbe
és szerencsét próbálnak.
Királyok azok nincsenek,
helyettük sok kiskirály,
mindenütt az oszágokat
igazgatják, uralják.
S legyen az a szegény legény
bármennyire nagy vitéz,
egész biztos nem kapja meg
a kis királylány kezét!
Nézzük, mi lesz a jövőben?
Épp 150 év múlva!
Ha akkor mesét olvasnak
ük-ük-ük kis unokáink
tán könyveket /?/ lapozva.
Mit szeretnénk? A mesében
ne legyen szegénylegény!
Ne kelljen külhonba menni,
s ne kergessen szerencsét!
Ne is értse, amit irtunk
"meseként" a könyvekben!
Azt érezze, hogy jólét van,
élnek szépen békében.
Hogy igy legyen, tennünk kéne
érte még ma valamit!
Hogy sirunkban nyugtunk legyen,
áldjanak utódaink.
Azt mondhassák: kedves ősök,
mit tettetek, köszönjük!
Életünket a hazánkban
boldogságban élhetjük.
Ez otthonunk, s ez is marad!
Innen el mi nem megyünk,
otthonunk - mit ránk hagytatok,
védjük, őrzi nemzetünk.
S ha ez igy lesz, a sirunkon
mindig lesz majd friss virág!
Beteljesedett a vágyunk:
boldog lett minden utódunk,
gyerekek, s ükunokák!
Vágjuk ki az almafát?
Lehetsz hivő, ateista,
öreg ember, óvodás,
nincs a földön, ki nem tudja,
miért lettünk kitaszitva:
Éva kÍgyóra hallgatva
megkóstolta az almát.
Azt is tudjuk mindannyian,
mivé lett ez a világ,
mégis elkövetjük újra
ugyanazt a nagy hibát!
Azt csináljuk, mit nem szabad,
pedig tudjuk, hogy tilos,
mégis valahogy akarjuk,
s az almafákat több, mint sokan
gőzerővel kopasztjuk.
Az Úr néha figyelmeztet:
ha kimész a piacra,
és megnézed az árakat:
hol nőtt az az almafa?
Oly drágán mérik az almát!
De te mégis akarod,
jól megfizeted az árát!
De semmiképp ott nem hagyod.
Ha egy szebb világot akarsz,
mi lehet a megoldás?
Talán össze kéne fogni,
s kivágni az almafát?
Ha kÍgyót látsz, vidd vargához,
csináljon egy jó csizmát!
Nem hallod többé a hangját,
taposod a csábÍtást.
Ha nincs szÍved megnyúzatni,
csinálj belőle karikát,
s guritsd magadtól messzire,
mint kisgyerek a labdát!
Mese az igazságról
Élt egyszer egy szegény ember,
annak volt három fia.
Hiába dolgozott estig,
sokszor nem került számukra
az asztalra vacsora.
Sóhajtozott ő és neje,
nincs a földön igazság!
Hogy az ember nem tudja már
megetetni családját!
Majd egy este egyik fia
Így szólt hozzá csendesen,
édesapám én elmegyek,
az igazságot megkeresem.
Hej, nagyon elszomorodott
erre az édesapja,
hiszen akkor ő a fiát
soha többet nem látja!
Mert igazságot nem talál,
hiszen az sehol nincsen,
más a gazdag igazsága,
a szegénynek meg nincsen.
Hát ahogyan megy-mendegél,
betéved egy faluba,
egy kövér jegyző volt annak
a falunak az ura.
Kérdezi a szegénylegényt,
mi járatban őnála?
A legény meg előadja,
az igazságot keresi,
annak megyen utána.
Hát fiam, azt itt nem találsz!
Akkor talán menj tovább,
nem messze innen egy templom,
kérdezd tán meg az atyát.
A legény bemegy a templomba,
fejét hajtja, s kérdezi,
vajon az atya tudja-e
az igazságot hol leli?
Kérdezd fiam tán az Urat,
azt egyedül ő tudja!
Na jó, de mennybe nem mehetek!
Ki az, ki az utat oda
halál nélkül mutatja?
Mert erre választ nem kapott,
tovább indult mérgesen,
az atya még utánaszólt:
próbáld meg a megyében!
Menj el fiam a bÍróhoz,
nála van egy törvénykönyv,
abba bele lészen irva
az igazság a földön.
Elmegy a legény a bÍróhoz,
és a könyvet elkéri,
a könyv lent van a pincében,
hát oda lekiséri.
Közben megkÍnálja borral,
a legény elfogadja,
elfogyott egy egész üveg,
szép lassan benyakalta.
Elaludt és másnap reggel
a fészerben felébredt,
ment volna ő a bÍróhoz,
a könyvet nem lelte meg!
A könyvet nem, mert számodra
fontosabb volt a jó bor!
Így törvénykönyv a kezedbe
beláthatod: nem való!
Szégyellte magát a legény,
tovább kellett mennie,
az igazság - elismerte -
nem való, csak józan ember kezébe!
A szomszéd városban éppen
a király székhelye volt,
a tér közepén egy embert
pellengérre állitott.
Mi történt? - egyre kérdezte
a bámészkodó tömeget.
Nem tudott adót fizetni,
Így mindene elveszett.
S rákiabált a királyra:
ez bizony nem igazság!
Ezért családja csúfjára
a térre kiállÍtották.
Én nem értem - gondolta
a szegénylegény magában.
Ő tudja az igazságot,
s ezért pellengéren van?
Tovább ment, ameddig végül
egy öreg templomot talált,
bement oda, s illendően
köszöntötte az atyát.
Elmondta, hogy mi járatban,
az igazságot nem leli,
gyere el majd a misére!
Ezt tanácsolta neki.
Én elmondom az igazat,
csak jól nyisd ki a füled,
addig még van 3 óra,
azt bárhol eltöltheted.
A legény bement a faluba,
és beült a kocsmába.
Ameddig ő választ nem lel,
szeszt nem iszik! - a bÍrónál
korábban megfogadta.
Ám ahogyan ott üldögél,
meglát egy szép ifjú lányt,
az is szemet vetett őrá,
s egyre csak nevetett rá.
Hamar eltűntek ők együtt
a kocsmából a fészerbe
s eltöltöttek egy pár órát
ott egymással kettesben.
Bizony beesteledett már,
mire a legény feleszmélt,
rohant volna a templomba,
de lekéste a misét.
A pap neki annyit mondott:
lám-lám, hol az igazság?
Az útvesztőben elvesztél,
fontosabb volt a boldogság.
Adok neked még egy esélyt,
hogy gondolkozz magadban,
térdelj le és imádkozzál,
s amig az Úr nem válaszol,
maradj itt a templomban!
Letérdelt a szegény legény,
egyre csak imádkozott,
de választ a kérdésére
ő bizony most sem kapott.
Végül megúnta és felállt,
kisétált a templomból,
az atya a templomkertben
épp virágokat locsolt.
Istentől vársz igazságot,
miközben nincsen hited?
Nincs türelmed, kitartásod,
az igazság, látod: ez!
Szomorúan útnak indult
a szegénylegény haza,
igazság nincs - megtanulta,
nem is kereste soha.
Szántotta a kicsi földjét,
mindaddig, ameddig élt,
nem tudakolta ő tovább
az igazság hollétét.
Ha Te egyszer megtalálod,
Ígérd meg: elmeséled!
Azt gondolom, sok-sok ezren
várják már a mesédet!
Család - Haza
A Haza tán család kicsiben?
Vagy a család lenne Haza nagyban?
Van, amiben megegyeznek,
másban talán különböznek jobban.
Miért ragaszkodsz a családhoz?
Mert tőlük kapsz jó esetben
szeretetet, s mi több: biztonságot.
Miért ragaszkodsz a hazádhoz?
Mert itthon kapsz megbecsülést,
stabil biztonságot.
Ha a család nem adja meg
számodra a szeretetet,
sem a biztonságot,
ahogy megnősz, s megteheted
elhagyod családod.
S ha a Haza nem becsül meg,
s legkevésbé sem nyújt biztonságot,
elhagyod őt - még ha fáj is -
azt a helyet, hol születtél,
azt a szép országot.
Az Úristen és Éva anyánk
Benedek Elek azonos cÍmű meséje alapján
Az Úr befejezte a teremtést
és elsorolt pár új törvényt:
- virág virÍts és hervadjál!
- tavasz jöjj el és elmúljál!
- ember szüless és meghaljál!
Tavasz jön majd el is múlik,
virág nyilik és elhervad,
Az Úr Ádámot meggyőzte,
ahol kezdet, ott vég is van.
Éva mindezt még nem tudta,
egy szép forrásnál üldögél,
nézi magát a viztükörben,
ám arca a haragtól ég.
Odamenne hozzá az Úr,
hogy az új törvényt elmondja,
de Éva nem is figyel rá,
csak a homlokát fogdossa.
És éppen zokogni kezdett,
mikor az Úr odalépett,
- miért sÍrsz gyermekem? - kérdezte,
az csak jobban rázendÍtett.
Majd mutatta a homlokát,
az Úr - mint aki nem látja -
nem értem, mit akarsz, lányom,
mondd el, mi a szÍved nyomja!
Nézz uram a homlokomra!
S rámutatott egy-két ráncra.
Én nem tudom elszenvedni!
SÍrt tovább és meg volt bántva.
Ó, az kicsinység, leányom!
Elmúlik az, ne búslakodj!
De Éva nem hallgatott rá,
egyre csak tovább zokogott.
Jöttek a példabeszédek:
sima út is göröngyös lesz!
Járt út is benőhet fűvel!
De csak süket fülekre lelt.
Miért sÍrsz hát, ha megértettél?
Én bÍz meg nem értettelek!
Akkor sem tűröm a ráncot,
ha törvényben elrendeled!
Mérgében Éva elaludt,
az Úr lassan tovább sétált.
Úgy döntött, meg sem próbálja
többször ő meggyőzni Évát.
Sok ezer évnél több telt el,
Éva lányai sem mások:
megállnak a tükör előtt,
s nézegetik a sok ráncot.
Nincs az a földi hatalom,
de még csak az Úristen sem,
aki a sok kis ránc miatt
vigasztalást hozhat rájuk.
A szÍved
Elmúlik a nappal, éjjel,
megpihen a Nap, a Hold.
A természet is lazithat,
hisz változnak az évszakok.
Minden megpihen a földön,
egyedül a szÍved az,
mi dolgozik éjjel-nappal,
soha nyugta nem marad.
Egy kis részed, s dobbanása
sok-sok ezer millió!
Perc, óra, év, kinek mennyi,
bátran megszámolható.
Néha tán kissé lelassit,
alkalmanként felpörög,
netán rád is ijeszt olykor,
ha túl hangosan dörög.
De a végén tovább pumpál,
soha nem hagy magadra,
ha boldog vagy, veled ugrál,
röpköd a mellkasodba'.
Bár nem hallatja, hogy szenved,
miközben te rongálod,
titkon próbál kompenzálni,
ha mérgezed, s túlhajtod.
Egész életében szolgál,
csakis teérted dobog!
Semmi mást nem vár cserébe:
szeresd, figyeld, féltve óvd!
Így mindkettőtök életét
talán meg is toldhatod.
Az élet egy tenger
Az élet egy nagy tenger,
és sodor magával.
Van úgy, hogy ráfekszel,
ringat a hullámmal.
Hagyja, hogy a napfény
beragyogja tested,
babusgat, cirókál,
érzi szived, lelked.
Legtöbbször dolgoztat,
használd az izmokat!
Ha bÍrod a tempót,
engedi, hogy legyőzd
a nagyobb hullámokat.
Sőt segÍt is néha,
ha kicsit elfáradsz,
kitesz egy szigetre,
s egy kicsit lazsálhatsz.
Máskor jól megdobál,
s ha nincs elég erőd,
lenyom a vÍz alá,
alig kapsz levegőt!
Hogyha szerecséd van,
mentőcsónak jár arra,
de lehet, hogy hajó,
mi kivisz a partra.
Viszont hogyha hagyod,
hogy a tenger győzzön,
lekerülsz a mélybe,
hol túl közel az ördög!
Ha feladod, végleg
lehúz az a mélység,
oda a nap sem ér,
elnyel a sötétség.
De ha kitart tüdőd,
s tudatod is éber,
reméled, egy búvár
tán időben rád lel.
Ha Így lesz, túléled,
s biztos megfogadod,
megtanulsz jól úszni,
s tartod az iramot!
Úgy szállsz a tengerre,
hogy magaddal viszed
a szeretteiddel
épÍtett tutajod!
Miért van az?
Miért van az, ha szegény vagy,
melegben is fázol?
SzÍved szerint elbújdosnál
az egész világtól!
Miért van az, ha szÍved üres,
ajtaját bezárod?
Hisz kivinni mit sem tudnak,
s a bejövőt kizárod!
Miért van, hogy néha-néha
oly sivárnak érzed a világot?
Azt sem látod, hogy a nap süt,
s a sötét a barátod!
Tán azért van, mert a lelked
kis időre kirándulni vágyott.
Majd visszajön, csak vedd észre!
S újra szép lesz a te kis világod.
vörös rózsa
A szerelem virága
a mélyvörös rózsa.
Az illata elbódÍt,
vágyad kitakarja.
Csókja édes, mint a méz,
ajkad cirógatja,
Szenvedélyed nagy tüzét
a szÍne mutatja.
A tüskéit óvatosan
törd le szépen sorban,
mert ha megszúr, nagyon fáj,
s elhervad titokban.
A lélek, mint bárányfelhő
Én a lelket úgy képzelem,
mint piciny bárányfelhőt.
Fehér, vagy akár szintelen,
bodros, súlytalanul lebben,
szeretet tölti meg őt.
Nyugodtan nézeget ott fenn,
de ha akar, cikázik.
Szabadon szárnyal a légben,
és hogyha kell: óriásra fújódik!
Ha látható lenne, akkor
hatalmas mosolyt látnál.
Hogyha érezhető lenne,
melegben lubickolnál.
Ha hallhatnád: lágy és kedves
hangon szólna tehozzád.
Nem ehető, de csodás Ízt
éreznél, ha kóstolnád.
Ha tenyeredbe vehetnéd,
pillangóként pihegne,
súlytalanul ringatózna,
talán fel is emelne!
Mégis elfér az emberben,
nem mozog, nyugton marad.
Hozzád idomul teljesen,
tartalma bent szétárad.
Uralja néhány tettedet,
de soha nem erőszakos.
Ha kéred, akár félreáll,
vagy tombol, de nem haragos.
Végig veled van, a tied,
hisz nélküle nincs élet!
S ha a végén elbúcsúzol,
csillagok közt viszi tovább
a világban emléked.
A kulcs a lélek
Élünk, s akár jól, akár nem,
az élethez ragaszkodunk.
Hát sokakat foglalkoztat:
mi lesz, hogyha meghalunk?
Születik a túlélésre
mindenféle elmélet,
mindegyik azt bizonyÍtja,
a halállal nem ér véget az élet.
Hét élet van egymás után,
meg kell újra születned,
amÍg az örök életet
végképp ki nem érdemled.
Tudsz a reinkarnációról?
Más képében visszajössz.
Lehet, hogy nem is emberként,
a lényeg, hogy újra jössz.
Emlékezünk oly képekre,
mit soha meg nem éltünk,
s valósnak hisszük a dolgot,
biztos, hogy nem képzelgünk!
Halkan kérdem: miért hiszed,
hogy jobb az a Másvilág?
Hisz ott is csak emberből vagy,
akkor mondd meg, mitől van az,
hogy odafenn nincsen többé
bú, irigység, gonoszság?
Isten országa és megvéd?
Miért? Ez itt lent tán nem az?
Vagy a tisztÍtótűz belőled
kiéget minden rosszat?
Majd hirtelen feldereng: Ó!
De hisz a kulcs a lélek!
Mert amÍg élsz, életedet
- néha ugyan a szÍveddel -
de legtöbbször azért mégis
az agyaddal vezérled.
Ha fáj valami ott belül,
azt mondják, hogy a szÍved.
Ha rosszul viszonyulsz másokhoz,
azt mondják, hogy nincs lelked.
Hát persze! Hiszen a lélek az,
mivel másokat szeretsz!
Ő van azért, hogy boldogan,
szeretve éld életed.
Nem vitatkozik az aggyal,
szÍvvel sem hadakozik,
meghúzódik ott bent csendben,
csak kifelé sugárzik.
Mikor meghalsz, az agyad is,
szÍved is porrá válik,
de a lelked azon nyomban
a testedtől megválik.
Felmegy a csillagok közé,
nincs benne más, csak szeretet,
ezért lehet, hogy odafenn
boldogságod megleled.
Mi marad?
Az első tÍz év az csak játék,
ismerkedés az élettel.
Tizes évek? Buli, zene,
sok tanulás,
a szülők védőszárnya alatt
gondtalanul telik el.
Huszas éveidben te vagy,
ki megváltja a világot!
Harmincasan legfontosabb
számodra a családod.
Negyvenesen erősÍted meg
az egzisztenciád,
ötvenesen az életbe
majd a te segÍtségeddel
elindul a "kis család".
Hatvanason unokázol,
időd egy perc sem marad.
Hetvenesen érsz el oda,
hogy élvezd napjaidat.
A bökkenő, hogy út közben
az életed az erődet kiszÍvta,
nem marad más, elgondolkodsz,
az élet miért mostoha?
Felteszed a kérdéseket,
hogy miért is születtél?
Vajon a sok elvásárnak
mindvégig megfeleltél?
Amit neked szánt az élet,
erőt adott a küzdéshez,
és ha nem is veszed észre,
de azóta is kÍsérget,
- s eltörpül mellette minden,
ami olyan fontos volt,
bár mindig hitted, hogy biztosan
életednek célja volt -
szóval mindig ott volt veled,
s ez nem más, mint a szeretet,
amit kaptál, s tovább adtál,
s miről tudod - ha búcsúzol -
ez lesz az, amit magadból
talán ha nem is örökre,
de nagyon hosszú időre
szeretteidre itt hagytál.
Mondj "jó" mesét!
Sokszor mondjuk:
De jó lenne
megint gyereknek lenni!
Gondtalanul játszadozni,
és a mesékben hinni!
Felnövünk és rájövünk:
a mesék tán becsaptak?
Hisz elhittük, hogy a mese
valósággá is válhat!
Ha meghallgatunk egy mesét,
röviden a lényeg:
a gonosz szemben áll a jókkal,
aztán jön egy "kiválasztott",
talán legkisebb királyfi,
vagy éppen egy szegény legény,
ki ellene győzhet.
Felnövünk, s jönnek gonoszok,
gondok, bajok sorban,
s mi várjuk a kiválasztottat:
hol lehet a sorban?
Jöjjön, győzzön!
Csak a "gonosz"
ne fenyegessen tovább!
Legyőzi az ellenséget,
s én élhetek békességben tovább.
Lehet, hogy a megoldás az
nem is olyan nehéz!
Át kell Írni a meséket,
hogy a győztes Te légy!
Olyan mesét kell olvasnunk
a gyerekeinknek,
melyben csakis ő maga az,
ki a gonosz ellen győzhet!
S akkor talán hogyha felnő,
nem vár szájtátva másra,
s nem tapsol a soron lévő
hős diadalára!
Szembe fordul a gonosszal,
hisz a kulcs abban van:
az ellenség legyőzhető,
a sok gond, baj legyűrhető!
Nem kell hozzá más mesehős,
csak higgyél magadban!
Az ember és a csoda
Az ember mÍg fiatal,
a csodát nem várja.
Úgy gondolja, képes, hogy
a világot megváltsa!
Aztán mi történik?
Tán az erő fogy el?
Vagy csak elfelejtjük,
az ember mit bÍr el?
Cselekedj, használd
az eszedet, erődet!
Akkor mindent megkapsz,
mi kitelik tőled.
Ha pedig a vágyad
túlcsordul olyanra,
amit nem érhetsz el,
nézz inkább magadba!
Tényleg kell ez nekem?
Tényleg kell segÍtség?
Hiszen úgy születtél:
benned a tehetség!
Képesség a legfőbb csodára:
életre!
Hát ne rimánkodjál,
hanem éljél vele!
Van számtalan csoda,
amit naponta látsz,
csak nem veszed észre,
mert amit megkaptál,
már nem jelent csodát.
Csoda a Nap, bár nem látod,
ha nézed, elvakÍt.
Csoda a sok csillag,
maga az élet is.
A természet, mit ha
szemmel-szÍvvel nézel,
számtalan csodát rejt
reggel, este, éjjel.
Mit hÍvunk csodának?
Amit nem érünk el?
Amihez számodra
felső segitség kell?
Fohászkodsz: Istenem,
tedd meg ezt a csodát!
És felsorolod azt,
mit magadnak kÍvánsz.
Pedig ha nem kérsz,
csak benézel magadba,
ész-szÍv-lélek együtt
odabent kutatva,
hirtelen meglepődsz,
mert valóban látod,
ott lapult, arra várt,
hogy egyszer megtalálod.
A csodára ne várj!
A csoda benned van,
biztosan feltárod,
csak higgyél magadban!
Érzékszerveink játéka
Minden érzékszervünk csalfa,
azt hiszed, hogy:
amit nézel - azt látod,
amit hallasz - azt hallod,
amit megfogsz - azt érzed,
amit Ízlelsz - azt eszed,
amit gondolsz - azt teszed,
akit akarsz - azt szeretsz!
Mind a tied, mégis becsap,
egymással összejátszik.
Mert hiába nézed, hogyha
azt látod, amit agyad súg,
és a szÍved joggal hisz!
Pedig a szemed magában
igazat mond, nem csap be,
de te tudod, hogy amit látsz,
az nem igaz, talán lehet,
hogy csak a tükör görbe?
Vagy megérintesz valakit,
s úgy érzed, hogy megrezzen,
arra gondolsz, jó érzés volt,
ő meg közben megretten.
Talán mégis hinni kéne
a ténynek, mit mutatnak,
s nem hagyni, hogy összjátékuk
csalétosba csaljanak!
Hiszen úgy lettünk teremtve,
hogy mindenünk működik,
csak néha az agy-szÍv-lélek
mert azt hiszi, megkÍmélhet,
magunknak kicsit lódÍt!
Azután meg panaszkodunk,
nem is Így volt, hanem úgy!
Pedig a tényekkel szemben
elvesztjük a háborút.
Maximum csak időt nyerünk,
bár igazából veszÍtünk,
nyeljük le inkább a békát!
s hallgassuk meg ösztönünk!
Mit látsz, ha nézel?
Van két szemünk, arra kaptuk,
hogy nézzünk és lássunk.
Nézzünk körül és meglátjuk,
mily szép a világunk!
Nézünk körül kÍváncsian,
de vajon mit látunk?
Belenézünk a tükörbe,
ismerjük arcvonásunk,
de vajon önmagunk mélyére
biztos, hogy lelátunk?
Nézzük, milyen szép a tenger,
de látjuk-e, mit rejt lent a mélyben?
Nézzük, de szép ez a virág!
De azt nem látjuk, fél-e?
Nézzük a kis gyermek arcát,
de látjuk-e, mit érez?
ha kedvesed átkarolod,
arca ragyog - mily örömmel nézed!
De vajon hogyha nem vagy ott,
látod-e, a lelke mire képes?
Nézzük, mily szépen süt a nap,
de látjuk-e a foltját?
Érezzük, hogy a föld stabil,
de ismerjük a titkát?
Nézzük, mások mily boldogok,
s érezzük magányunk,
Lásd hát, hogy a boldogságot
ne kÍvülről várjuk!
A boldogság madarának
az kell, magad érezd:
addig, mÍg Te ki nem nyitod,
kalickája zárt lesz!
A te csillagod
Fenn az égen egy szép csillag
minden nap csak rám ragyog!
Azt sugallja, ragyogj te is,
lásd az élet szépségeit,
felejtsd el a bánatot!
Az élet csak abból vesz el,
amit korábban adott.
Tán nem vigyáztad eléggé?
Vagy csupán nem vetted észre,
hogy amit ad:
azt csak kölcsönbe kapod.
Néha az Istenhez fordulsz,
mert harcban állsz a világgal.
Ott fent ő nem foglalkozhat
minden egyes élőlénynek
minden csip-csup bajával!
Viszont megajándékozott
az élettel magával,
s adott hozzá képességet,
hogy elbÍrj a világgal!
Két válladon kis angyalok
vigyázzák a léptedet,
adott Neked napsugarat,
hogy melegÍtse szÍvedet.
Hogyha mégis bánatod van,
perlekedsz a világgal,
keresd meg saját csillagod!
A többi közt ott fenn ragyog,
s rádöbbensz, hogy segit neked,
nem vagy egyedül, bár hiszed.
A fénye csak te rád ragyog,
ha hagyod és befogadod,
megérzed majd,
szereteted hogy szárnyal!
És meglátod, előbb-utóbb
megbékülsz a világgal.
Egységben az erő
Egységben az erő,
hallottuk jó párszor,
nézzünk rá pár példát
az állat világból.
Egy bivaly 6-700 kiló,
s mind tudjuk, milyen erős,
mégis pár oroszlán együtt
mily hamar legyőzi őt!
Ott is van, aki hibázik,
s ez okozza a vesztét,
hisz elefántra csordában
nem támad rá egy állat sem,
ha nem vesztette eszét.
De néha elefánt mama
elindul más útra,
kettesben a kis borjával,
miért teszi? - ki tudja?
S bizony késő szürkületkor
mikor ő rosszul lát,
elragadják ragadozók
a ő kedves borját.
Visszatérve az emberekhez
hogyha belegondolunk,
bántanak, belénk is rúgnak,
mikor egyedül vagyunk.
De ha a család összetart,
nincs oly földi hatalom,
mely nagy kárt okozna benne,
talán csak rövid távon.
Mindegy, hogy a fenti mondás
honnan ered, ki mondta,
hogyha erős akarsz lenni,
tarts össze, kivel érdemes!
S bÍzzál mindig magadba'!
rádöbbensz...
Az ember ahogyan öregszik,
rádöbben, hogy nem sokat ér
az emberi élet.
A világ ugyanúgy zajlik,
eggyel több-kevesebb,
nem számÍt,
a munkában is mindig akad,
ki pótolhat téged.
Ezért a kincset, mi tiéd,
nagyon vigyázz rá, becsüld meg,
hisz csak ez az, miért
neked érdemes volt élned!
Ez pedig a te családod,
kik szeretnek téged,
s kikkel együtt a pár csodát
átélhetted éveken át,
mit számodra-számotokra
engedett az élet.
Demens
Tudja, hogy van 5 gyereke,
és tudja, mi a nevük.
De nem tudja, mi az unoka
és mennyi van belőlük.
Tudja, nagyapja nevelte,
anyját sosem emliti,
a biciklit oldalt hajtja,
nagyon magas volt neki.
Tudja, hogy volt neki férje,
akit nagyon szeretett,
de nem tudja, miben halt meg,
beteg volt vagy szenvedett?
Örül, ha meglátogatják,
mosolyog mindenkire,
de ha elmegy, elfelejti,
nem emlékszik, ott volt-e.
Tudja, hogy sokat dolgozott,
de azt már nem, hogy mit is.
Tudja, hol volt az otthona,
de nem tudja, miért van itt.
Megmondja, mikor született,
de nem tudja, hány éves.
Látja, hogy a cica éhes,
s előbb őt eteti meg.
Tudja, hogy orvosságot kap,
azt mondja: ő nem beteg.
Ha jön az orvos, mosolyog rá,
de soha nem ismeri meg.
Nem szeret egyedül lenni,
éjszaka is felkeres,
felöltözik a sötétben,
s a fotelban szendereg.
Örül, hogyha besüt a nap,
s boldog, ha madarat lát,
a virágja mind elpusztul,
mert locsolja, mig vizet lát.
Ha ajándékot kap, boldog,
mert úgy érzi, szeretik,
szereti, ha megölelik,
el is érzékenyedik.
Nem tudja, hogy az ő háza
ahol jelenleg lakik,
nem tudja, hogy ki a szomszéd,
s hogy evett-e valamit.
Azt sem tudja, milyen napszak,
vagy épp milyen évszak van,
kabát kell-e vagy selyemblúz?
Nappal vagy éjszaka van?
De tudja, hogy ott vagy vele,
számithat rád és szeret,
mert mi a betegségét legyőzi
nem más, mint a szeretet.
Idő, pénz vagy tisztelet?
Ahogy járok a temetőbe,
néha elkeseredek,
s kérdezem halkan magamtól:
mi fogyott el?
az idő? pénz? vagy tisztelet?
A sirokon kevesebb virág,
a környékük is gazos,
talán ha csak néha kijársz,
te magad is láthatod.
Ha nem lenne halottak napja,
feledésbe merülne?
Sok eltemetett ember -
hozzájuk senki nem jönne?
Lehet, messze a temető?
Nem volt jó ember? - lehet.
De bizom benne, ha nem is jössz,
lelkedben ott a szeretet.
Valamit biztosan adott,
amig hozzád tartozott.
Szeretetet? Gondoskodást?
Talán ha végig gondolod....
Vagy azt mondod: minek a sir?
Én ott őrzöm szivemben!
A virág az másoknak szól,
a fájdalom itt él bennem.
Minek jöjjek? Kérdik mások,
hisz úgysem él, nem látja!
Ha ez igaz, hát magadért,
a sir mellett töltött pár perc
emlékeid feltárja!
És ha mégis a mennyekben
ott bolyong a lelke fent,
boldogságot jelent neki,
ha azt látja: talán mégsem élt hiába!
Emléke él idelent!
A szerelem mindent legyőz
Luciferkó szerelmes lett egy gyönyörű Angyalba.
Valamilyen csoda folytán az angyal ezt viszonozta.
Ám egymáséi nem lehetnek, köti őket esküjük,
angyal-ördög ha érintkezik,
halhatatlanságuk megszűnik,
el kell az égből, pokolból mindörökre menniük.
A szerelem mindent legyőz, mindketten úgy gondolták,
hogyha nem lehetnek együtt, mit ér a halhatatlanság?
Angyal levette szárnyait, lejött a Földre nőnek,
Luciferkó ledobta szarvát, ő a Földön férfi lett.
Szerelmük beteljesedett, egymáséi lehettek,
s benépesitették sok-sok kisgyermekkel a földet.
Hűségüket megőrizték mindaddig, amig éltek,
halhatatlanságért cserébe kaptak boldog életet.
Ha férfi vagy, azt ajánlom, kedvesedet becsüld meg,
mert ha angyalokat kergetsz, szerelmedet elveszted!
Ha meg nő vagy, a férjednek fejére szarvat ne rakj,
mert attól a pillanattól te az ördög párja vagy!
S ha egy férfi tiszta szivét tenyeredbe lerakja,
elhiheted, ha azt mondja: teérted, hogy megtaláljon,
a poklot is megjárta.
Gyász
Ha elvesztetted, akit szeretsz,
néha mosolyogsz kivül,
de egy kis részed örökre
meghalt benned ott belül.
S ahogyan nő körülötted
az elvesztett lelkek száma,
úgy vágysz te is egyre jobban
arra a Másvilágra.
Tükörcsere
Voltál már úgy, néztél a tükörbe,
s egy idegen nézett vissza rád?
Lehet az arc, az orr, áll nem változott,
csak a szemedben volt egy más világ!
S az a világ már nem a te világod,
hiányzik belőle a jó és a szép,
mi korábban - hisz te magad láttad! -
a ragyogást tükrözte feléd.
Ráismerhetek még egyszer önmagamra?
Visszatérhet-e a régi fény?
Esetleg csak tükröt kell cseréljek?
Mi megmutatja: ott van az a lélek!
Csak mosolyogj, és ott lesz a remény!
kaptunk
Kaptunk fáradhatatlan szivet,
hogy szeretni tudjunk.
Kaptunk egy jóságos lelket,
hogy szeretteinkről vele
gondoskodjunk.
Kaptunk agyat, hogy tanuljunk
és mindig gondolkodjunk.
Kaptunk nemi szerveket is,
hogy szeretve és szenvedéllyel
tovább szaporodjunk.
Kaptunk lábat, hogy akár
a világot bejárjuk!
Kaptunk kezet, hogy gyermekünk
ringassuk, dajkáljuk,
szerelmünket ölelhessük,
s dolgunk megcsináljuk.
Kaptunk arcot, hogy egymásra
mindig mosolyogjunk.
Kaptunk könnyet, hogy elengedjük
bánatunk, fájdalmunk.
És kaptunk szabad akaratot,
hogy magunk válasszunk,
kis angyalt, ki segit nekünk,
hogy amink van,
rájuk jól vigyázzunk,
vagy kisördögöt kisértéssel,
hogy amit kaptunk, ahelyett,
hogy megbecsülnénk,
mindent elherdáljunk.
Szerelem a lányok szemszögéből
Egyszer eljön az az idő,
kamasz lányod feje benő,
odaáll eléd s megkérdi,
a szerelemről mit kell tudni?
Spekulálsz, hogy mit is mondjál,
már akkor is bajban voltál,
amikor kisiskolásnak
azt kellett megválaszoljad,
hogyan is jön ki a baba?
és hogyan is került oda?
Muszáj őszintének lenned,
érzelmek-szex keverékét
ügyesen hogy is meséljed?
Hogy nehogy véletlen elriaszd,
viszont idő előtt neki
e dologhoz kedvet se adj!
Nincsen más, mesélni kezdesz,
hisz te már átélted mindezt,
bizonyság rá az a nagylány,
ki előtted áll, s választ vár.
Akkor szépen menjünk sorban,
mit kell tudni a szerelemről?
elkezdve óvodás korban.
Az óvodás, ha szerelmes,
először csókolózni kezd.
Összeteszik kicsi szájuk,
nagyon komoly az orcájuk,
fejüket meg úgy mozgatják,
ahogy a nagyoktól látják.
Aztán jön a kis iskola,
szerelmes vagy egy fiúba.
Napokig haza kisérget,
táskád cipeli helyetted,
megbeszélitek, hogy jártok,
igy működik udvarlástok.
De ez csak egy pár napig tart,
rájössz, hogy ez olyan uncsi,
ő haverokkal megy tovább,
s te barátnőkkel fecsegni.
Nősz pár évet, már a tetszés
az egy kicsit többet jelent.
Tetszik egy srác, de nem tudja,
rán nem néznél semmi pénzért,
ha közelit, lesütöd szemed.
S ha végre rálelsz egy olyanra,
ki bátorságát összeszedve
- nem volt könnyű - már nem hagyja,
hogy kikerüld, s randira hiv,
elmész vele, kicsit örülsz,
hogy kivánságod teljesült.
S még mindegy, hogy kicsi? kövér?
a lényeg, hogy vele legyél!
S kipróbálhasd, hogy milyen az,
mikor ketten együtt járnak.
Ismét ugrunk egy pár évet,
előjönnek az igények.
Ilyent vagy olyant szeretnék,
s már nem kerülöd tekintetét.
Sőt, szinte szemezel vele,
te fafejű! vedd már észre,
azt várom, hogy randira hivj!
S el is éred, végül elhiv.
Elmentek együtt bulizni,
haverokkal együtt inni.
Az izgalom majd ott kezdődik,
ha a tánc befejeződik.
Hazakisér az a legény,
út közben - úgy véletlenül -
egy-két újja kezedhez ér.
És te veszed már a lapot,
a kezét lazán megfogod.
Pár percig meg sem szólaltok,
csak szótlanul bandukoltok.
A kézfogás sok érzést kivált,
meghatódás? öröm? lehet,
de biztos összetartozást.
Napokig igy közlekedtek,
mindenhová együtt mentek.
Tudja meg az egész világ,
ő a tied, tartsa tőle
minden más lány távol magát!
Eljön a nap és megcsókol,
s lehet, hogy úgy igazából
ennek az igazihoz köze nincs,
mégis számodra fontos kincs.
Hogy megtörténjen, alig várod,
fogaid folyton sikálod,
beszerzel egy finom rágót.
Úgy indulsz el a randira,
jöjjön, minek jönnie kell!
de leginkább az a csoda.
Jó darabig együtt jártok,
s ha véget ér, kicsit sirsz tán,
szánod-bánod.
De a szived nem tört össze,
és hogyha jól meggondolod,
nem is volt ő olyan jó fej,
amilyennek mutatkozott.
Aztán rád néz majd egy szempár,
talán biz megbabonáztál?
Egy kedves mosolyt küld feléd,
amitől megnyilik az ég!
S lehet, hogy a szem vagy a száj
tulajdonosa távol áll
attól a fess, deli alaktól,
kiről mindig ábrándozol.
Nem érdekel már, hogy néz ki,
a vágyad az mindössze annyi,
ő legyen az, ki megcsókol,
s más lányra többé nem gondol!
És persze, ő meg is csókol,
s most már nem a csók érdekel,
csak a srác, ki mögötte van,
mert csók közben a testedben
minden zsiger táncolóban!
Felébresztette az érzést,
mitől nőnek érzed magad,
s innen kezdve nem vágysz másra,
mint hajától lábújjáig,
kivül-belül örökké már
birtokod legyen a drága!
És cserébe úgy, ahogy vagy,
teljes sziveddel-lelkeddel
úgy gondolod, hogy örökre
te leszel az ő nagy kincse,
teljes lelke, szive csücske.
S onnan kezdve nincs megállás,
hárman vagytok mindig együtt,
te, ő és a nagy szenvedély
a külvilág már mit sem ér!
Megszünik minden más, mi él.
Csak ti vagytok, s a szép, tiszta
igazi szerelem, s a titka,
mi összetart: sziv és lélek,
s a szenvedély, mi ég bennetek.
Nem érzed, hogy van külvilág?
Anya, ez egy nagy butaság!
Ne mond, hogy az agy nem kiált:
megállj, innen ne menj tovább!
Nem kicsim, mert a szerelem
úgy működik - hiszed vagy nem -,
minden gondolat, tett felett
a szived dirigál neked.
Átveszi az irányitást,
az agyad az többé nem kiált,
lehúzza a rolót, s azt mondja:
most egy időre eltűnök,
mert nekem is jár a szabadság!
A gödör őre
Beleestem egy gödörbe,
bár szinjózan voltam.
Nem láttam a virágoktól,
megütöttem lábam.
Mérgemben a virágokat
le akartam tépni,
majd rájöttem, dehogy lehet!
Hogy is gondolhattam erre?
Saját figyelmetlenségem miatt
ártatlan virágon akarok
buta bosszút állni?
Hiszen ő csak két dolgot tett,
egy: életteret teremtett.
Kiszorult a szántóföldről,
mert bizony az embereknek
a gabona jobban kellett.
S eltakarta a csúfságot,
amit az a gödör nyújtott,
s ott hajladozott előttem:
kerülj el, gödörben vagyok!
Röviditjük az utunkat,
letarolunk erdőket, mezőket,
nem halljuk a növényeknek
panasz szavát,
pedig bizony állatok,
sőt egész fajok
velük együtt veszendőbe mennek.
Kiirtunk mindent, hogy létünk
kényelmesebb legyen,
vagy épp haszon reményében,
mert néhánynak a ma fontos,
a jövő - addig úgysem élek -
nem érdekes nekem.
Nem számolnak reálisan
a következményekkel,
hogy szép lassan, de biztosan
igy saját életterünket
magunk töröljük el.
Szavazol, fizetsz, választasz,
hagyd e kérdést másra!
Térjünk vissza a vadvirághoz,
mi utadat állja.
Apró kis semmiségnek tűnhet,
ha csak őt megóvnád,
de sok-sok kicsi apró tettből
lesznek a nagy csodák!
Mennyi boldogságot adnak,
ha csak nézed, s beszivod illatuk,
és ha jobban belegondolsz,
bárhogy is pusztit az ember,
a természet mégis segit rajtuk.
Kitettem hát egy kis táblát
a gödör szélére,
vigyázz gödör!
Köszönd meg a virágoknak,
hogy nem esel bele!
Azzal, hogy nem téped le őt
és le sem taposod,
hagyd meg a gödör őrének
e vadvirág csokrot!
Anya vagy
Megszületik a gyermeked,
boldogságod egekbe leng!
Imádsz fürdetni, szoptatni,
dajkálgatni, simogatni.
Nem érdekel, hány éjszakát
egyáltalán nem alszol át.
Foga jön vagy a hasa fáj,
nálad mindig vigaszt talál.
Megszületik a tesója,
innen nehezebb a nóta.
Két gyermeket jól ellátni
az már nem is olyan móka!
Te őket egyformán szereted,
minden türelmed beveted,
és egyformán törődsz velük,
mégsem igy látja gyermeked.
Megkönnyiti a dolgodat,
ha van otthon egy jó apuka,
és kicsit egyszerűbb életed,
ha néha besegit nagymama.
Szereted és nevelgeted,
hogyha több van, úgy kéne biz,
annyi anya, ahány gyerek.
Végül mégis nagyok lesznek,
bár néha-néha úgy érzed,
a fáradtság legyőz téged.
Ám elég egy gyermek mosoly,
s ott folytatod mindig, ahol
éppen abbahagytad,
mert te tán nem is ember vagy,
hanem túlélő tank.
Aki mindent elbir értük,
erején felül tesz értük,
hisz neked igy szép a világ,
mert ebből áll az anyaság.
Ha kirepülnek, könnyebb lesz?
kutya füle -
onnan kezdve több emberre
kell figyelned!
Aztán jönnek az unokák,
minden kezdődik elölről,
vagy inkább csak folytatódik?
Új feladat, új boldogság.
Mégis, hogyha odakerülsz,
hogy Isten szine elé állsz,
azt mondod: újra vállalnád,
értük van az egész világ!
Hisz értelmet életednek
ez jelentett, táplálta lelked,
és hogyha mérlegre tesszük
a sok álmatlan éjszakát,
mosogatást, mosást, vitát,
és számos más tennivalót,
amivel jár az anyaság,
és a másik serpenyőbe
kerül, amit kaptál érte:
a sok mosoly, cirógatás,
szeretet és támogatás,
nem kérdés, hogy merre billen.
Hiszen tényleg nem véletlen,
hogy újra és újra születnek
naponta kis ember-csodák,
és nem hal ki ez a világ!
A mértéktelen ital
A tömény szesz az Isten átka,
mérges vagyok a világra!
Miért engedik, miért árulják?
Hány ember issza tönkre magát!
Ki nem tudja, mi a mérték,
vagy bánata túl nagy mélység.
Nyeli a szeszt nyakra-főre,
azt hiszi, erős lesz tőle,
de általa le lesz győzve.
Először az esze megy el,
nincs többé tisztán látása,
majd lassan ereje fogy el,
az ágyba csak aludni jár,
akarja, de nincs már vágya.
S nem tudsz mást,
mint végig nézni,
segitséged ő nem kéri,
hiszen a vesztét nem érzi.
Csak azt látja, milyen az,
mikor nem nyomja bánat.
S ahogy nő a kortyok száma,
úgy megy tönkre az élete,
boldogsága, a családja,
s vele együtt
gyermekei szép jövőbe
vetett hite, tisztelete
és sok álma.
Ne félj a szüléstől
A születés az egy csoda!
Bár naponta kicsi babák
százezrei jönnek világra,
mégis sok nő már előre
fél, retteg, vajon mi várja?
Vannak páran szerencsések,
kik gyorsan letudják az egészet,
s van, akinek egész napja
a vajúdás folyamata.
A világ minden tájékán már
a szülést is variálják.
Szülhetsz otthon, vagy kórházban,
hanyatt, avagy oldalt fekve,
akár állva vagy guggolva,
figyelve a kényelmedre.
Szülhetsz vizben, medencében,
mind-mind azért találják ki,
hogy a szülés könnyebb legyen.
Az első a vajúdás rész,
mikor a méhszáj kitágul.
Tiz centire kell kinyiljon,
hogy babádnak helyet adjon.
Szépen lassan, több lépésben,
a méh összehúzódások
egyre-másra sűrűsödnek, erősödnek,
kisebb-nagyobb fájdalommal
szabályos rendszert követnek.
De te ne arra koncentrálj,
hogy ez bizony egyre jobban fáj,
arra gondolj,
elindult a nagy folyamat
és babádnak helyet csinálj!
S mire elkészül az útja,
lassan elindul a baba.
Kicsi feje oldalt fordul,
álla mellkasára borul,
fejének a hátsó része,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése