Olvadás

Süt ragyogón a napocska,
de a hó nem olvad el!
A tetején kis jégszikrák
vigyáznak rá ezerrel.

Olyan ez, mint a dermedt sziv,
hiába van fent mosoly,
valami bent zárva tartja,
min meleg át nem hatol.

Bármily hófehér a lelked,
most csak egy bezárt világ!
Bár kivülről csillog-villog,
fájdalmas e csillogás!

Ám ahogy a nap majd mégis
megolvasztja a jeget,
idővel vagy melegséggel,
az most mindegy, egyre megy,

a jég elengedi a havat,
az egy vidám tócsa lesz,
elpárolog elszivárog,
újra keringeni kezd!

Ugyanúgy felolvad a sziv,
idő kell, vagy türelem?
Kis melegség, kis gyöngédség,
hogy a zár kiengedjen.

S a léle újra szárnyalni kezd!
Igazi lesz a mosoly,
megnyugszik vagy épp feléled
a világod bent valahol