Alkony

Kopog az est
az élet ablakán,
tudja,hogy ajtót
azt nem nyitunk, nem ám!

Behúzzuk a sötétitőt,
hátha elmegy tovább!
Nem várt vendég,
hisz dolgunk van még
az élet asztalán.

Fejünkben a gondolatok
még fürgén cikáznak,
keresnénk sok-sok
kifogást,
miért kellünk még
a mának?

Átondoljuk az életünk:
annyi mindent tettünk!
De még szeretnénk
pótolni,
vagy talán csak
jóvátenni,
amit nem tehettünk.

Ne kopogj még!
Reggelt várunk,
napot, tavaszt, nyarat!
Nem készülünk
tovább menni,
hisz oly jó lenne látni még,
ahogy unokánk szalad!

Majd lassan
beletörődünk,
s csak reménykedni
tudunk,
tán nem volt
hiábavaló,
mit magunk mögött
hagyunk.

/Kerecsény Éva Számvetés c. verse ihlette/