Repül a, repül a,
repül a szán,
Télapó szendereg,
sok munka vár.
Puttonya, puttonya
csak úgy dagad,
gyermekek szívében
öröm fakad.
Rénszarvas, rénszarvas
csengetve száll,
kis csizma megtelik,
ahol leszáll.
Csupajó, csudajó,
sok mosoly vár,
Télapó jól tudja:
mindnek kijár.
Apukám reggel râm tűzött
egy szép, szines kokárdât.
Azt mondta: ha megnősz kicsim
megtudod majd mit is jelent
ez a szó, hogy magyarság.
Most annyit tudj, a kokárda
piros-fehér-zöld színe
reményt, szabadságot ültet
minden itthon és külföldön
élő magyar szivébe.
Meseországban ébredtem,
ó istenem, de szép volt!
Ezüst tó mellett feküdtem
és ott állt egy mesebolt.
De nem akartam bemenni,
hisz oly szép volt a valóság!
A kis tó vizén hattyúk úsztak,
partján kis tündérek jártâk
boldogan népük táncát.
Csak tâncoltak és kacagtak,
kacagtak és táncoltak,
hívtak engem - gyere te is!
Rögtön kézen is fogtak.
Beállt mókus, nyuszi, gida,
medvebocs és pillangó,
madarak trilláztak fákon,
halkan fütyült a rigó.
Bárcsak sosem lenne vége! -
Álmomban ezt gondoltam,
állatokkal, tündérekkel
kéz a kézben táncoltam.
Persze végül felébredtem
de azt mondom:
Higgyétek el, emberek,
lehet álomból valóság!
Lehetne itt meseország,
hogyha egymás kezét fognák
és békében megférnének
mindenfajta emberek.
Jancsi kiküldi a cicát,
hogy fogjon neki madarat!
A cica fog is, de Jancsinak
néhány kis tollpihén kívül
abból semmi sem maradt.
Ejnye cicus! - szidta Jancsi,
a jó cica élve hozza
gazdinak a madarat!
Azt akartam: énekeljen!
Nagyon szeretem hallgatni
a szép madár dalokat.
Térül-fordul a kis cica
és hoz egy kis madarat.
Jancsika ketrecbe zárja -
a kis madár ott gubbaszt.
Ejnye Jancsi! - szól a cica,
egy jó gazdi soha nem zár
ketrecbe be madarat!
Hiszen ő csak akkor boldog,
s akkor dalol, ha a légben
fent szabadon szárnyalhat!
Talán mégis jobban járna,
ha a cica fogja meg!
Bár igaz, hogy nem éli túl,
de legalább szabadon és
nem rabként hallhatott meg.
Hajlik a jegenye,
magas a teteje,
tillárom-haj.
Szél fújja ágait,
viszi leveleit,
tillárom-haj.
Rajta egy madárka
szárnyait kitárja,
tillárom-haj.
Elrepül a széllel,
jegenye levéllel,
tillárom-haj.
Ha a szél elcsitul,
az ég is kivirul,
tillárom-haj.
Madárka visszajön,
jegenye ráköszön,
tillárom-haj.
Karácsonykor te kislány,
mi van a fenyőfán?
Sok szép disz, csillogó,
néhány gyertya, ragyogó.
Karácsonykor kis legény
mi van a fa csúcsán?
Szép csillag, ragyogó,
angyalkákat forgató.
Karácsonykor gyerekek,
mi van a fa alján?
Mesekönyv, kis mackó,
kis vonat, sipoló,
kis csibe, csipogó,
kicsi baba, kacagó.
Szalad a, szalad a, szalad a láb,
zsákot visz, táskát visz, cipel a hát.
Dolgozik, játszik vagy rajzol a kéz,
teába keveri, finom a méz.
Megtelik, megtelik a kis pocak,
jó lenne aludni, billeg a nyak.
Fejeden szád, állad, orrod, szemed,
nézz a tükörbe, a szád mindig nevet!
Elbújtak a csillagok,
sötét fent az égbolt,
a hold csak orrát mutatja,
bár kereken szebb volt.
Rámosolygok a holdra,
hátha éppen rám néz!
Kidugja a pocakját
és azt mondja:
kis csillagok gyertek elő,
vár lent az apró nép!
Ha apa zenélni tudna,
mindig nekünk cimbalmozna!
Tesómmal járnánk a táncot,
kikacagnánk a világot!
Az anyuci meg dalolna,
ha apa zenélni tudna....
Anyuci, ha ölbe veszel,
akkor soha nem félek,
mindent, ami történt velem
nap közben - elmesélek.
Ha jó voltam, te megdicsérsz,
ám hogyha rosszat tettem,
nem veszekszel, magyarázol,
s azt egyszerre szigorúan, kedvesen.
Sirva fakadt a jegenye,
egy szép ágát szél tépte le.
Ne sirj, ne sirj, szép jegenye,
tavasszal új ágat hajtasz,
kis rügyekkel lesz majd tele.
Egy kislány piros szoknyában
felmászott az almafára.
Piros almát akart szedni,
finom almáslepényt sütni.
Piros alma lepotyogott,
igy a kislány kosarába
pár kis madár tojást rakott.
Ám oda szállt madár mama:
kérlek, a tojást add vissza!
Azt hittem, nincs anyukájuk,
csak az alma vigyáz rájuk,
s mert az almák lepotyogtak,
talán egyedül maradtak.
Gondoltam, pokrócba teszem,
s mig az almáslepény kisül,
a kemencén melegitem.
De mivel volt madár mama,
tojásokat a fészekbe visszarakta.
Lassan lemászott a fáról
és a földről kosárkába szedte
a sok piros almát,
ami leesett az ágról.
Hipp, hopp, nyuszika,
elszaladt a Gyuszika,
belebújt a kosárba,
a kiscica utána,
felborult a kis kosár,
a nyuszika ott ugrál,
kiszaladt a kiscica,
ott maradt a Gyuszika.
Elment a Napocska,
se hire, se hamva!
Lehet, hogy a kicsinyeit
épp most cirógatja?
Nekik nagyobb szükségük van
anyjuk mosolyára?
Ha ez igy van, nem bánom!
Hadd dajkálja őket!
Majd többen mosolyognak ránk,
ha ők is felnőnek!
A szerelem virága
a mélyvörös rózsa.
Az illata elbódit,
vágyad kitakarja.
Csókja édes, mint a méz,
ajkad cirógatja,
szenvedélyed nagy tüzét
a szine mutatja.
A tüskéit óvatosan
törd le szépen sorban,
mert ha megszúr,
nagyon fáj,
s elhervad titokban.
Én nem vagyok kis madár,
és mégis csicsergek.
Repülni azt nem tudok,
de sokszor keringek.
Kimászok a faágra,
lábamat lóbálom.
Ilyen ma egy ovis kislány,
kinek kicsit nagy a szája,
de legtöbbször alig várja,
hogy anyukája
szárnya alá bújjon!
Mese, mese, meskete,
meleg lett a kemence,
kisült benne a kalács,
edd meg hamar, mire vársz?
Mondd csak, kicsi katica,
miért vagy te pettyes?
Mert mikor a szárnyaimra
mintákat terveztek,
rám csöppent pár csepp festék,
és rájöttek:
igy leszek a legszebb!
Pancsoltunk egy jó nagyot,
pedig nem is nyár volt.
Épitettünk hóembert,
pedig nem is tél volt.
Ettünk finom cseresznyét,
pedig éppen ősz volt.
Szüreteltünk szőlőt is,
pedig csak tavasz volt.
Én nem vagyok hamukás,
mindez csak álom volt.
Világit a hold az égen,
szép kerek, tejfehér,
a kiskutya megugatja,
jaj de fél! Jaj, de fél!
Holdapó csak mosolyogja,
kiskutya, hát ne félj,
inkább aludj bent az ólban!
Itt az éj, itt az éj.
Mire megnősz, megtanulod,
hogy a hold le nem ér,
nem jön hozzád le a földre,
sose félj! sose félj!
