Aranyhal

Elmentem a nagybátyámhoz,
van egy kis kerti tava,
rajta tavirózsák úsznak,
s benne pár aranyhala.

Meg akartam simogatni,
ezért hármat kifogott,
mondta, hogy kivánjak hármat,
majd kettőt vissza dobott.

Én azt hittem, a halaknak
kell a három kivánság,
ezért gyorsan elsoroltam,
nekik mit is "kivánnák".

Először is: a macskájuk
ne fogja ki a halat!
Másodszor, mire eljövök
legyenek szép kis halak!

S a harmadik kivánságom:
ne legyen túl kemény tél,
ne fagyjanak meg a halak,
vékony maradjon a jég!

Tavasszal vissza is mentem,
képzeljétek: teljesült
mind a három kivánságom!
Nagybátyám nagyon örült.

Azt mondta: szerencsét hoztam,
kaptam arany halacskát,
azóta szép akvárium
disziti a nagy szobát.

Küzdés

Küzdünk szüntelen,
mert jól akarunk élni.
Kit tenyerén hord az élet,
majd ő is megérti:
minden, amit kaptál,
ajándék vagy érdem,
de ajándék mögött is
folyt valaki vére.

Mert semmit nem kapunk ingyen,
és mindent csak kölcsön,
élvezhetjük, értékeljük,
mig itt vagyunk a földön.

És hogy mi lesz azután?
Semmi? Örök élet?
Hogy mi vár ránk,
azon is múlik
itt lent mit tettél meg,
s örökül hagyod  legalább
kedves, szép emléked?

Küzdj hát, hogyha
nem is könnyű,
apritsd  a rögöket,
ültess pár fát, sok virágot,
s élő szeretetet!

Esküvői-pár-beszéd

Fogd meg lelkem, hogy pihenjek
örömödben dédelgetve,
érezd szivem, hogy érezzem
bennünket repit mennyekbe,
öleld vállam, tudjam, biztos
kezekbe tettem életem,
fogd a kezem, vezess mindig,
s én hagyom, hogy vezesd léptem!

Vedd kezedbe az életünk,
sorsunk Isten vezérelje,
tartsd erősen boldogságunk,
szerelem gyerek tetézze,
fogd a lelkem, hogy pihenjek,
örömödben dédelgetve!

Fogom lelked, hogy pihenhess
örömömben dédelgetve,
érzem szived, mert érzem azt,
bennünket repit mennyekbe,
ölelem vállad, tudd: biztos
kezekbe tetted életed,
fogom kezed és vezetlek,
hagyd, hogy vezessem léptedet!

Kezembe veszem életünk,
sorsunk Isten vezérelje!
Szoritom a boldogságunk,
szerelem gyerek tetézze,
fogom kezed, hogy pihenhess
örömömben dédelgetve.

A vers első két sora Mondics Gábor Csak egy ha c. verséből való

Kis növény

Kicsi növény
kis cserépben
az ablakom
közepében.

Megöntözöm,
rámosolygok,
nemsokára
virágot hoz.

Virágot hoz,
illatosat,
piros szinűt,
mosolygósat.

A kis mókus

Mikor a hold feljő
és csendes az erdő,
kis mókus elindul,
mert párjára lelt ő.

Csak az messze lakik
egy kis kalitkában,
fészer alá rakva
nagy füves udvarban.

Vannak ott mások is,
nyuszi, sólyom, róka,
sőt, még nagyobbak is
ketrecekbe zárva.

Ott talált rá ő is
kedves kis párjára,
nappal sokan vannak,
nem látogathatja.

Szomorú szivvel megy
mindig az udvarba,
mert ahányszor ott van,
zárva a kalitka.

Beszélgetni tudnak,
nyújtják kicsi arcuk,
ketrec rácsai közt
átfér a kis mancsuk.

Ábrándoznak együtt:
egyszer kiszabadul,
lesz saját odujuk,
fenyőfa adja majd
ő nekik otthonul.

Eltelt három hónap
és egyik éjszaka
megy a kicsi mókus,
de sehol nincs párja.

Kétségbeesik ő,
jaj, mi lesz most vele?
Hol van kicsi párja?
Hol a szép jövője?

De máris meghallja,
ahogy hivogatja,
ketrecen kivül van
az ő kedves párja.

Meggyógyult a lába,
igy hát elengedték,
azért volt ketrecben,
hogy gyógyitsák sebét.

Elköszönt boldogan
többi kis társától,
elment  a párjával
messze az udvartól.

Szép magas fenyőfán
egy odu várt rájuk,
lett 3 kis kölykük,
boldog volt világuk.

Távoli kedves

Csukd be szemed,
s képzeld el,
kint fekszel a réten
és egy szép fehér madár
száll ott fenn az égen.
És az a fehér madár
nem más, mint a lelked,
most elszállhat bárhová,
hol ott van egy szeretted.
Fölé ér, kőröz párat,
mig ő észre veszi,
s tudja, te üzensz otthonról
szivhez szólót neki.
Ettől majd szárnyakat kap,
hisz nagyon vissza vágyik
és felint a madárnak,
repülj vissza minél előbb!
Üzenem, hogy nemsokára
haza megyek, s ott maradok
Veled, érted, értünk
mindhalálig!

Anyának

Anyuci, hogyha nagy leszek
olyan leszek majd, mint te.
Hosszú lesz majd mindkét kezem,
hogy családom simogatón
bármikor átölelje.

Az arcom egy nagy mosoly lesz,
könnyet soha nem ejtek,
a számból szép szavak jönnek,
biztatóak, kedvesek.

Mindig nagyon erős leszek,
hogy sokat tudjak dajkálni,
ölembe egyszerre akár
több gyereket bújtatni.

Mindig elég időm lesz majd
a gyerekekkel játszani,
ha éhesek, sok finomat
kis pocakjukba tömni
és ha este elfáradnak
szép mesékkel altatni.

Akkor majd ők is örülnek,
mert jó az anyukájuk,
várják majd, hogy felnőjenek
s legyen egy szép családjuk.