A kis mókus

Mikor a hold feljő
és csendes az erdő,
kis mókus elindul,
mert párjára lelt ő.

Csak az messze lakik
egy kis kalitkában,
fészer alá rakva
nagy füves udvarban.

Vannak ott mások is,
nyuszi, sólyom, róka,
sőt, még nagyobbak is
ketrecekbe zárva.

Ott talált rá ő is
kedves kis párjára,
nappal sokan vannak,
nem látogathatja.

Szomorú szivvel megy
mindig az udvarba,
mert ahányszor ott van,
zárva a kalitka.

Beszélgetni tudnak,
nyújtják kicsi arcuk,
ketrec rácsai közt
átfér a kis mancsuk.

Ábrándoznak együtt:
egyszer kiszabadul,
lesz saját odujuk,
fenyőfa adja majd
ő nekik otthonul.

Eltelt három hónap
és egyik éjszaka
megy a kicsi mókus,
de sehol nincs párja.

Kétségbeesik ő,
jaj, mi lesz most vele?
Hol van kicsi párja?
Hol a szép jövője?

De máris meghallja,
ahogy hivogatja,
ketrecen kivül van
az ő kedves párja.

Meggyógyult a lába,
igy hát elengedték,
azért volt ketrecben,
hogy gyógyitsák sebét.

Elköszönt boldogan
többi kis társától,
elment  a párjával
messze az udvartól.

Szép magas fenyőfán
egy odu várt rájuk,
lett 3 kis kölykük,
boldog volt világuk.