Korán reggel felébredtem,
énekelt egy kismadár.
Olyan szépen szólt a hangja -
simogatott, mint az őszi napsugár.
Várj kismadár , el ne röppenj!
Hadd hallgassam éneked!
Pârod hívod, s kis fiókád
anyját vârva a fészekben csicsereg?
Ne várj mégsem, repülj máris,
kövesd hamar párodat!
Vagy vidd kicsi fiókádnak
a finom falatokat!
Én is követlek szememmel,
fülemben cseng éneked.
Holnap tárt ablakkal várlak,
ébressz korán, mert az élet
sokkal vidámabb veled!
Rád mosolygott az ég
és kaptál egy babát!
Bár eddig is szép volt,
de innen kezdve sokkal
csodásabb a világ!
Óh ősz! Vajon miért kötik
az elmúlást nevedhez az emberek?
Hisz nem elmegy, pihenni tér
kis időre a megfáradt természet.
Annyi új születik benned!
Új ovisok! És ilyenkor
vidám iskolások előtt
sok iskola is kitárja kapuit.
Sportolni vagy táncolni vágysz?
Sporttelepek, tánciskolák
várják, s keblükre szorítják
új diákok ezreit.
Új bor kezd el érlelődni,
ami később sok embernek
örömet vagy vigaszt ad,
kirándulók tömegeit szép sétára,
nagy túrákra az erdő becsalogat.
Sok kis emberke születik!
Új élet s mennyi remény!
Ha megnőnek, őszt szeretnek,
mérlegek és kis nyilasok,
esetleg most hamarabb lesz
kis sapka sokuk fején.
Négy jó testvér: tavasz, nyár, tél
és a negyedik te vagy!
Évszakanyó ha rátok néz -
azt gondolja: nincsen nálam
büszkébb anya, s boldogabb!
A napocska még bekukkant,
az eső tán többet kopog,
a reggelek hűvösebbek,
rövidebbek a nappalok.
Lehet, a tavasz hangosabb,
a nyár sokkal melegebb,
fehérebb a tél te nálad
és ez jobban felpezsdíti
az emberi szíveket.
Te egy kicsit szerényebb vagy,
hozol nekik elmélyülést és csendet.
A halottak napja okkal,
nem véletlen van veled.
De szépséged nem kevesebb!
A fák lombkoronáját
gyönyörű szép pompájukban,
az igazi mivoltukban megmutatod,
mielőtt még leveted.
Lehetsz szép, másoknak kedves
és van aki úgy érzi tán,
hogy tebenned elveszett.
De egy biztos, hogy egy év sem
lenne teljes nélküled!
Gurult, gurult a kis nyuszi,
hisz műanyag nyuszi volt!
Egyszercsak útján elakadt,
előtte egy sámli volt.
Nem baj, úgyis elfáradtam -
mondta nyuszi - ráülök,
pihenek egy kicsit rajta
aztán tovább gördülök.
De a kis sámli azt mondta:
rajtam ugyan nem pihensz!
Itt álldogálok egész nap,
mind a négy lábam sebes!
Alig látszom ki a földből,
nem látom a világot!
Más szalad, sétál vagy gurul,
szerezhet sok barátot!
Óh, kis sámli - szólt a nyuszi -
hát ezért ne szomorkodj!
Hátrafordult s odagurult
Pejkó kis lovacskához.
Megkérte, vegye hátára,
szaladjon vele pár kört,
hadd lásson sámli világot
magasan a föld fölött.
Lovacska hátára vette,
lett belőlük két barát,
így született a hintaló,
mely boldoggá tesz sok babát!
Rácsodálkozott
a felhő a világra
és sírva fakadt.
Lepottyantam a
felhőről, amin jártam.
Ez a csalódás.
A vég az, mikor
mesét kezdesz: hol volt, hol
nem volt.... De ki is?
Főzni tudni kell:
Újdonsült anyós
kemény, rágós vagy nyers. De
megpuhítható!
Pőrén születsz, halsz,
szeretsz. Miért a ruha
teszi az embert?
Állat ösztönből,
ember tudattal öl. Hát
nem vagyok büszke!
Legyél pozitív!
Sikerülhet, ha csukott
szemmel-füllel jársz!
Boldognak lenni
könnyű. Csak józanul mérd
fel igényeid!
Átugrani az
élet buktatóit a
hosszú láb kevés!
Én szeretek, te
szeretsz... Mondd tovább, szamár
a végállomâs!
Ha mosoly van a
szádon és szíveden, a
tiéd a világ!
Jancsi kiküldi a cicát,
hogy fogjon neki madarat!
A cica fog is, de Jancsinak
néhány kis tollpihén kívül
abból semmi sem maradt.
Ejnye cicus! - szidta Jancsi,
a jó cica élve hozza
gazdinak a madarat!
Azt akartam: énekeljen!
Nagyon szeretem hallgatni
a szép madár dalokat.
Térül-fordul a kis cica
és hoz egy kis madarat.
Jancsika ketrecbe zárja -
a kis madár ott gubbaszt.
Ejnye Jancsi! - szól a cica,
egy jó gazdi soha nem zár
ketrecbe be madarat!
Hiszen ő csak akkor boldog,
s akkor dalol, ha a légben
fent szabadon szárnyalhat!
Talán mégis jobban járna,
ha a cica fogja meg!
Bár igaz, hogy nem éli túl,
de legalább szabadon és
nem rabként hallhatott meg.
