"Nem tudjuk, Isten mire szánt,
Játszik velünk, agyag vagyunk neki,
Képlékeny, néma, sem bús sem vidám,
Bár meggyúrt jól, de nem égetne ki."
Ez az idézet megfogott!
Először megmosolyogtam,
majd lassan elszomorított.
Igen, hogyha a cél az volt:
Ember gondozza a Földet!
Akkor látva ember tettét
ismerjük el, célt tévesztett.
Pusztítunk állatot, növényt,
szennyezünk vizet és földet,
önző célból gyilkolunk is,
már rég nem fennmaradásért:
Nagy halat kis uszonyáért,
kis madarat a nyelvéért,
kivágunk sok-sok szennylapért
akár százával erdőket.
Itt éhezés, ott tonnaszám
kukába megy, ami termett.
Figyelmeztetés jön fentről,
hurrikánok és jégesők,
lassan elfogy a vízkészlet,
jéghegy elolvad és ledől.
De mi csukott szemmel járunk,
Mit nekünk felmelegedés!
Elmormolunk egy-két imát,
úgy gondoljuk, hogy az elég.
Egyszer eljön majd az idő,
túlfeszítjük a húrokat,
a büntetés nem marad el,
nem éget ki, maradsz agyag.
Jó Isten az asztalra csap:
Ember megy és a Föld marad!
Az idézet Josef Knecht: Panasz c. költeményéből való
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése