Katica

Mondd csak, kicsi katica,
miért vagy te pettyes?
Mert mikor  a szárnyaimra
mintákat terveztek,
rám csöppent pár csepp festék,
és rájöttek:
igy leszek a legszebb!

Mosoly a sziven

Egy kislány rajzolt egy szép szivet,
aztán kiszinezte
és rajzolt rá egy nagy mosolyt,
hogy anyukája, ha bánatos,
ne fájjon a szive.

A gyerekek még egyszerűen,
tisztán gondolkodnak,
egy bánatra egy nagy mosoly
legjobb megoldásnak.

Az ő világukban nincs helye
az ármánykodásnak,
jó lenne, ha igy maradna!
Mindig csak a szép oldalát
látnák a világnak!

A poet és én II.

Szeretem ezt a poet-ot,
sok szép verset olvasok,
nemes, szép gondolatokat,
mit magamnak megtarthatok.

Intelligens emberek közt
tölthetek el órákat
anélkül, hogy az utcára
ki kell tegyem a lábam.

Ugyanakkor egy óvoda:
jaj, rám ő csúnyát mondott!
Nem értik, miért ma tegyék ki
versem a moderátorok!

Jaj, ő azt irta, amit én!
Ő nem tett rá szivecskét!
Ő - tudom, hogy elolvasta -
de mégsem irt semmit oda,
nem mondott rá véleményt.

Még a rim is hasonlitott,
most ki irta, ő vagy én?
Lássuk be, óvodás kicsit
ez a néhány vélemény!

Én azt mondom, nőjünk már fel!
Hisz kijártunk pár iskolát,
Már az a fontos, amit tudunk,
verseinkkel társainknak
mit is adhatunk tovább?

Nézzünk végre a jövőbe,
ahogyan az életben!
Mert ha egymást rágjuk néha,
nem jutunk sehova sem!
És az öröm, mit nyújthatnánk,
elakad sérelmeken!

Gondold azt, hogy egy költő vagy,
kire figyelnek az emberek!
Mi a dolgod? Az, hogy szétoszd
szivedből a gondolatot,
minek neve: szeretet.

Oszd meg velünk az örömöd,
bánatodat, terhedet,
de ne osszál gyűlölködést,
azt kapunk "kint" eleget!

Isten adott tehetséget,
jó lenne, ha használnák,
s inkább arra koncenrtáljunk:
a köröttünk lévő világot
jobbitani próbálnánk!

Altató kicsit nagyobbaknak

Aludj kicsim, hunyd le szemed,
dúdolok, hogy aludjál,
békés, nyugodt álmod legyen,
boldogságról álmodjál!

Álmodd, hogy szüleid szive
mindig ott lesz, amig élsz,
bárhová sodor is a sors,
szeretetük elkisér.

Álmodd, hogy a nap az égen
mindig csak neked ragyog,
neked mutatják az utat
éjjel a fénylő csillagok.

Álmodd, hogy a fák, virágok
mindig mosolyognak rád,
neked dalol minden reggel
a szines madárvilág.

Álmodd, hogy a szél elviszi
messzire a vágyaid,
s rátalál majd arra, aki
beváltja legszebb álmaid.

Álmodd, hogy a hely, ahol élsz
egy nyugodt, békés sziget,
a lelkek mélyén ott szunnyad
a feléd áradó szeretet.

Álmodd, hogy az életed egy
ringató, mesés regény,
nem kell tündér, csak pár gyermek,
s a gonosz boszorkány is elmegy
messze seprűje nyelén.

Álmodd, hogy az idő veled,
csakis neked dolgozik,
elrepit, ahova csak vágysz,
kitárja a szárnyait.

Az álmod őrizd az agyadban
és akkor biztos teljesül,
a sziv, a lélek támogatja,
néha tán az élet lesz az,
ami ellene szegül.

De talán meg tudod őt győzni,
ha hagyod egy kicsit álmodni,
amig újra felderül,
csak vigyázz, ne hagyd elaludni,
mert egy álmod sem lesz többé,
hogyha ő elszenderül.

Az ürge és a cica

Szalad, szalad a cica
keresztül a kerten.
Meglátta, hogy valami
mozog kint a réten.

De mire ő odaért,
a valami eltűnt.
Leült, csak várt fülelve,
mikor újra feltűnt.

Biz az egy kis ürge volt,
épp kifelé mászott,
befejezte az ásást,
s a felszinre vágyott.

Hosszú téli álom után
a friss levegőre,
meg aztán pár falatkának
is utána nézne.

Meglátta a kis cicát,
ahogy őt figyeli.
Na, vajon most mit csináljon?
El kellene tűnni!

Vissza menjen a járatba,
amit épp kiásott?
Hisz egész nap a
napsugár melegére vágyott!

Úgy döntött, hogy a cica
neki nem ellenség,
elvégre ő nem egér!
Föld alatti népség.

Lehet hogy tán a cica
őt nem is akarja,
sőt, lehet, hogy ki is ő,
talán nem is tudja.

Odament, bemutatkozott:
én vagyok az ürge.
A cica felborzolta szőrét:
hát ezt meg ki küldte?

Csupa homok az orra!
Milyen koszos állat!
Odébb megyek, mielőtt még
összkoszolná a tiszta,
megmosott bundámat!

Igy is tett a kis cica,
visszament a kertbe,
a kis ürge a kalandot
igy lazán túlélte.

Gyöngyfűzés

Tarka-barka gyöngyöcskéket
felfűzi egy kislány,
karkötő lesz a karjára,
szines nyaklánc a nyakába,
most ő a kis királylány.

Ezer év múlva

Elnézem a tudományos filmeket,
dobozokban, búra alatt
tárolnak leleteket,
s abból próbálnak rájönni,
hogyan éltek 1000 éve
vagy korábban
a földön az emberek.

Azután elgondolkodtam:
tegyük fel, hogy elteszek
néhány dolgot a mai korból,
amiből 1000 év múltán
tudni fogják, hogyan éltek
manapság az emberek.

Vajon mit dobozolnék be?
ami hűen megmutatná
a jelenlegi életet?
Fegyver? Térképek? Tankönyvek?
Csillagászati távcső?
Versenyautó? Számitógép?
Vagy egy okos telefon?
Tán egy CNC eszterga?
Vagy egy műanyag szatyor?
Tégla? Cserép? Egy spermabank?
Modern szobor? Szép festmény?
Oly sok minden jöhet szóba,
mi jellemző vagy érték.

Úgy gondolom, bármi lenne,
amit becsomagolnék,
egy biztos: verseskötetet
a dobozba betennék.
Tán az jellemzi legjobban,
hogy élnek az emberek,
mi foglalkoztatja inkább
a szellemi életet.

A kép teljes akkor lenne,
ha a versek közt lehetne
témaként politika.
Bár inkább mégsem,
a történelmet lassan
végiggondolva:
az az elégedettséget
soha ki nem váltotta.

Talán ezért is van ez a
folyamatos változás,
ösztönöz bennünket arra,
haladjunk tovább csak arra,
ahol egyszer tán elérjük
azt a rég vágyott formát,
amelyikben megvalósul
a béke és az igazság.