Égbolt - gyerekszájjal

Jaj, de furcsa név az égbolt,
hisz nem árul cukorkát!
És teteje sincsen neki,
mert soha nem hord sapkát.

Ráadásul nem is lángol,
igaz, néha villámlik,
én inkább nagy arcnak hivnám,
mert ha a nap süt - mosolyog,
ha borús, épp haragszik.
Ha szomorú, könnyeket ejt,
s ha fáradt, becsukja a szemét,
elfordul, mert nem látszik.

Szerintem meg legyen nagy szem,
hiszen mindig minket néz
és amikor éjszaka van,
akkor csukja be szemét.

Akkor épp fül is lehetne,
hisz hallja, mit akarunk,
küld napocskát vagy épp esőt,
de rendes, mert küld havat is,
ha szánkózni akarunk.

Az is lehet, hogy varázsló,
vagy éppen egy boszorka,
éjjel, ha az égre nézel,
rengeteg csillag az égen
formákba van rajzolva.

Szereti az állatokat,
van ott kakas, hal meg ló!
S mind csillagokból kirakva!
Mondom én, hogy tündér
vagy egy varázsló.

Vagy a kisfia játszik kirakóst
este a csillagokból,
néha kirak egy nagy medvét
vagy épp a Göncöl szekerét
és néha - ha nincsen csillag -
berakja őket dobozba,
mert uncsi lehet minden este
a kirakós játékból.

Majd ha megnövök, megnézem,
felrepülök rakétán,
visszajövök, elmesélem:
mit vettem az ég boltján.

Elefántok

Felkiált a kis elefánt,
hárman körbefogják,
körülnéznek, mi is történt,
majd - mivel nem látnak semmit -
a kicsit szülei kedvesen,
lassan megnyugtatják.

Bámulatos ez az ösztön,
vész van - azonnal cselekszik,
három nagy fog össze azért,
hogy megóvják az egy kicsit.

Előbb cselekszik, majd kérdez,
hisz nincs idő gondolkodni,
mert ha igazi veszély jön,
csak igy tudják megvédeni.

A kölyök is megtanulja,
vigyázniuk kell egymásra,
igy tud csak békében élni
a népes elefánt csorda.

Az anyai ösztön

A kis bivaly megszületett
és jött az oroszlán,
az anya próbálta zavarni,
hogy hagyja a borját.
Ott futkosott körülöttük,
az oroszlán nem ment el,
végül egy pár kör után
az anya odalgott el.

A kisborjún rajta volt
a születési burka,
az oroszlán szagolgatta,
kis torkát óvatosan fogta,
de végül nem bántotta.

Az anya jó pár méterre állt,
a csorda kicsit messzebb,
az oroszlán szagolgatta
csak a kicsit,
végül nem ette meg.

A kis borjú azt hitte,
az oroszlán az anyja,
dörgölőzött, s kicsi fejét
folyton hozzá nyomta.
Kereste volna a didit,
de azt nem találta,
botladozott "anyja" körül,
gyenge volt még lába.

Az oroszlán éhes volt,
szemezett az igazi anyával,
nézegette a csordát,
tán jóllakhatna mással.

Lassan feléjük indult,
de folyton hátra nézett,
a kis borjú kereste őt,
visszafordult, nem volt szive
magára hagyni a kis
szerencsétlent.

Végül az erőre kapott,
vagy nagyon szomjazott,
elindult az anyja felé,
kicsit botladozott.

Az oroszlán engedte,
nem futott utána,
végül anyja elé szaladt,
sor került a nagy találkozásra.

A kisborjú a cicit
rögtön megtalálta,
szopott, s együtt visszamentek
a bivaly csordába.

igaz történet alapján

A manó és a cirkusz

Egy kis manó elindult
a nagy rengetegbe.
A virág magas volt neki,
hogy a fák tetejét lássa,
nem is remélhette.

Na de nem is azért ment,
hogy az eget nézze,
hallotta, hogy állat cirkusz
jött el a nagy rétre,
s azért ment az erdőn át,
hogy ő is megnézze.

Egy kis tücsök ugrott mellé,
s hangosan kérdezte:
hová mész te kis manó,
hisz senki se jár erre?

A cirkuszba indultam,
sosem voltam benne,
a nagymamám azt mondta,
ő nagyon szerette.

Akkor, hogyha nem bánod,
menjünk inkább ketten!
Nem hallottam a cirkuszról,
de megnézem menten.

Lepottyant egy kis toboz
a fáról közéjük,
felnézett a kis manó:
ki dobta melléjük?

Leszaladt egy kis mókus:
ne haragudjatok!
Véletlenül ejtettem le,
jó, hogy nem a fejeteken
koppant egy jó nagyot.

S miután meghallotta,
hogy cirkuszba mennek,
ő is melléjük szegődött
igy már hárman mentek.

Út közben még csatlakozott
a süni és egy majom,
igy egész kis csapat haladt
a sűrű avaron.

Kiértek az erdőből,
egy hatalmas nagy rét!
Egy szép szines sátorban
volt porond és sok szék.

Sok-sok állat szerepelt
ott fent a porondon,
de legtöbben zárt ketrecben,
nehogy a sűrű erdőben
bármelyik elfusson!

Csodálta a közönség,
mit tud a sok jószág,
tapsoltak is de a végén
fejüket csóválták.

Hiába ünneplik őket
ott fent a porondon,
ha bezárva kell éljenek,
és nem tapasztalhatják meg,
mit rejteget a vadon.

Bár igy mindig kapnak enni,
nem muszáj vadászni,
nem bánthatja őket senki,
csak sokat kell tanulni.

De mind az öten örültek,
hogy vissza mehetnek,
bebújhatnak odújukba,
saját kedves otthonukba,
s a szép cirkuszi mutatvány
megmarad emléknek.

Pillanat

Egy hang, egy szó,
egy érintés,
mosoly, csengő kacaj,
egy ölelés,
kedves tekintet -
mely rád néz.

Lehet "a" minden,
vagy csak egy pillanat,
mi örökre elvész.

Te

Szalad a, szalad a, szalad a láb,
zsákot visz, táskát visz, cipel a hát.
Dolgozik, játszik vagy rajzol a kéz,
teába keveri, finom a méz.
Megtelik, megtelik a kis pocak,
jó lenne aludni, billeg a nyak.
Fejeden szád, állad, orrod, szemed,
nézz a tükörbe, a szád mindig nevet!

Remény

Van úgy, hogy megfordul a szél,
van, hogy a tücsök sem zenél,
van úgy, hogy elbújik a nap,
s homok süpped  a lábad alatt.

A remény int Neked, Isten veled,
útja másfelé visz,elengedi kezed.
Te csak állsz, úgy érzed,
utad nem leled.

Úgy érzed, erőd véget ér,
állsz egy sivatag közepén,
ha kisüt a nap, akkor elégsz,
szomjúság kinoz, nem látsz esélyt.

Azt hiszed, időd itt lejárt,
csak vánszorogsz, s az idő megy tovább,
jártányi erőd elfogyott,
már nem hiszel, s nem vársz csodát.

Álmodsz? Vagy hiszed: képzelődsz?
De látod, hogy mosolyog mamád,
érzed az apai vállakat,
és ahogy kisült a kalács.

Elindulsz, hogy mindezt elérd,
de valami fékezi léptedet,
és rájössz: a valami az te vagy,
feladtad  álmod, célodat.

Pedig a mosoly, az erő
benned van,
gyerünk, hivd elő!

Dúdolni kezdesz dallamot,
mit nagymamád szivedben rád hagyott,
nem ezt akarták ők neked!
Isten segiti léptedet!

Csak menj, ne állj meg, egy út bezárt,
van másik, tárt karokkal vár te rád!
Csak az elindulás nehéz,
ne nézz körül, csak lásd a célt!

Ahol vár rád a napsugár,
szél tisztitja az út porát,
tücsök zenél, téged kisér,
s a homok szilárd talajra vált.

A belső hang súgja: ne félj!
Egy táblát látsz, rajta: remény.