Az ember addig ér valamit,
mig adni tud,
ha mást nem, jó szót,
vagy szeretetet.
Mig el tudja látni magát
és nem egy roncs,
ki elfogadni mástól
kényszeredett.
Mig emberi módon élhet,
s örülni tud a mának,
mert van, kihez hozzá szólhat,
akire rámosolyoghat,
vagy épp megdajkálhat.
Ha már saját életünkhöz
sem nagyon ragaszkodunk,
mert lehet, tán nem is tudjuk,
éppen hol is vagyunk,
vagy a fájdalom öli ki
a lételemeket,
vagy senki nincs, ki megkérdezze:
jól vagy? Mi van veled?
Vagy tán van, csak nem érdekli,
az is lehet, mi tehetünk róla!
Jóvá tenni már nem tudjuk,
csak imádkozhatunk azért,
legalább az ő álmaik
váljanak valóra!
Akkor talán leszolgáltuk,
mi ki volt ránk róva,
és jobb lenne tovább menni
a megnyugvás reményében
egy más dimenzióba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése