Válás

Mikor kimondod az igent,
úgy érzed, örökre szól.
De mégis sok házasságban
Elromlik bizony valami
ott út közben valahol.

Az elején tisztán látod,
mi az, mit benne nem szeretsz.
Nem mondod meg, elfogadod,
tapintatból lenyeled.
Pedig ha akkor tudatnád,
változtatna, hisz keresi kedvedet.
Ám később annyi összegyűlik,
hogy úgy érzed,
vátoztatni már nem lehet.

A házasság nagyon sokrétű,
annyiféle ember van!
Leegyszerűsiteni nem lehet,
túl sok lehetőség van.

De az biztos, sok problémát
még simán legyőzhettek,
ha őszintén  - még időben -
a gondot megbeszélitek.
Bár ebben nem nagyon segit
az emberi természet,
sokkal könnyebb hibáztatni,
mint tükörbe belenézve azt mondani:
tán hibás vagyok? Lehet?

Hogyha együtt megvárjuk azt:
a keserű pohár tele lesz!
Eldöntjük, végleg kiöntjük,
kiönthetünk vele együtt
néhány boldog életet.
Legjobban azt bántjuk vele,
akit legjobban szeretünk,
a közös egy-két gyermeket.

A másik ember nem tulajdon,
bármit tesz, annak oka van,
hogyha megbánt, azt jelenti,
hogy ő is boldogtalan.
Vagy lehet, hogy egyszerűen
csak nagyon rossz napja van.

Én válás ellenes vagyok,
ám azt mondom, ha nem megy,
ezt a lépést időben tedd!
Nem szabad, hogy addig várj,
mig párodat meggyűlölted.

Akkor emberként tudsz válni!
Igy is megsinyli a gyerek,
ám legalább szeretet marad
benne és nem gyűlölet.
És látja: nekik együtt nem megy,
de engem - ha külön is vannak -
mind a ketten szeretnek.

Érzi, s vele megtanulja:
ára van a boldogságnak
és közös felelősség nélkül
nem sokat ér a szeretet.

Hisz a legnagyobb marhaság
a szeretetért küzdeni!
Attól nem lesz kevesebb feléd,
ha a másikat is szereti.

Sőt, lelkiekben gazagabb lesz
és kevesebb könnyet ejt
nyiltan vagy akár titokban,
ha felvállalhatja szabadon
- senki nem mondja meg neki -
mi az, mit ő érezhet.
És később majd azt mondhatja:
a szüleim elváltak bár,
de mindkettő jóra nevelt.