Babits, Arany, Petőfi,
mind nagy költő volt,
s milyen más,
mi műveiket illeti.
Hogy neked ki a kedvenced?
Azt eldönti a sorsod.
Kivel tudsz azonosulni,
ha sorait olvasod.
Az én kedvencem Petőfi,
verseiből amit érzek: szenvedély!
Elolvasom, máris értem,
nem kell azon elmélkednem,
vajon mit mond és miért?
Tizen néznek egy absztrakt képet
és mind mást lát meg benne,
nekem nagyon jó Munkácsy,
ki - mit látott - ahogy látta,
vagy épp, ahogy elképzelte,
csodásan lefestette.
S ki van velünk?
Itt a Poet, számtalan sok poéta,
belőle néhány, ki költő,
a versírás tudója.
S mi többiek? A művészet
az távol áll mi tőlünk,
mégis azt mondom, ne add fel!
Mert a vers a mi lelkünk.
Ha eléred, hogy néhányan
örülnek a versednek,
vagy bíztató soraidra
bátran előre lépnek,
mosolyt, könnyet csal arcukra
és az nekik jól esik,
vagy keserű soraidban,
fájdalmadban osztozik.
Gondolatokat ébresztesz,
esti mesét súgsz neki,
látja, lehet sok sors társa,
ez magányát enyhíti.
Már érdemes tollat fognod,
s leírni, mit nekik szánsz,
de itt nyugodtan légy önző,
s írd le azt, mi téged bánt!
Hisz ha kiadod magadból
gyászod, s mást, ami gyötör,
vagy épp világgá kiáltod
boldogságod, örömöd,
te magad leszel boldogabb
és ezért már megérte!
A világnak szánt verseket
hagyjuk a sok alkotóra
/Új Adykra, Petőfikre/
és valódi művészre.
De amíg papír előtted,
s a tolladban van tinta,
sőt, hogy még egyszerűbb legyen,
a billentyűzet elbírja,
Ródd csak sorban verseidet,
mondjon bármit a világ!
Akad biztos körülötted
pár szeretted, unokád,
aki egyszer - ha nem leszel -
soraid megkönnyezi
és te onnan fentről nézve,
a sorsoddal megbékélve
örülsz, így üzensz neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése