ahogyan jött - ha megmaradt -
egy családban felnőtt akár nyolc gyerek!
Azuán teltek az évek,
nem 'ahogy esik, úgy puffan',
már tervezzük az életet.
A kérdés most sem ott nehéz,
hol ketten eldöntik, nekik kell
két vagy akár több gyerek!
Vagy kinek az egyértelmű
- és mindegy, hogy milyen okból -
neki biz' nem kell gyerek.
A dilemma akkor nehéz,
amikor az a nagy kérdés:
a kicsinek kell-e testvér?
Legyen- e még egy gyerek?
Azután jönnek az érvek
pro és kontra. Mit tegyek?
Ha egy van, mindent megadhatok
neki, amit csak lehet.
Ha kettő van, számolni kell.
Enni az van, de jut-e majd
mindkettőnek elég játék, két sereg?
Ha csak vele foglalkozom,
jut rá elég szeretet.
De ha ott lesz a testvérke,
megoszlik köztük figyelmünk,
folyton-folyvást kellene egy négykezes!
Ha nagyobbak: egyik ide, másik oda,
egy örök rohangálás!
Az éjszakázás fárasztó,
örülök, hogy az első már
átalussza az éjszakát!
Három év még kimaradhat,
vissza vár a munkahely.
De öt-hat év? Mindent felejtek,
a korral haladni kell!
A férjem alig látom majd,
nagyobb család, kell több munka,
csak így lesz több kereset.
De hogy fogjuk bepótolni
az elvesztett sok-sok órát,
külön töltött éveket?
Viszont ketten eljátszanak,
lefoglalják ők egymást,
azután vannak nagyszülők,
ők örülnek a legjobban,
ha megkapják az unokát.
Megtanulnak együtt élni,
nem lesz "világ közepe".
A másikat elfogadni,
játékokat megosztani,
látni: okos másik is lehet.
Ha meghalunk, egyedül lesz,
ha testvér nélkül nő majd fel!
Öreg napjainkra ki lesz,
ha külföldre kerül el?
Bizony, nem könnyű dilemma,
dönteni szívvel lehet,
hiszen életekről van szó,
s itt nem nézhetünk semmi mást,
csakis gyerek érdeket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése