A kulcs a lélek

Élünk, s akár jól, akár nem,
az élethez ragaszkodunk.
Hát sokakat foglalkoztat:
mi lesz, hogyha meghalunk?

Születik a túlélésre
mindenféle elmélet,
mindegyik azt bizonyitja:
a halállal nem ér véget az élet.

Hét élet van egymás után,
meg kell újra születned,
amig az örök életet
végképp ki nem érdemled.

Tudsz a reinkarnációról,
más képében visszajössz.
Lehet, hogy nem is emberként,
a lényeg, hogy újra jössz.

Emlékezünk oly képekre,
mit soha meg nem éltünk,
s valósnak hisszük a dolgot,
biztos, hogy nem képzelgünk!

Halkan kérdem, miért hiszed,
hogy jobb az a Másvilág?
Hisz ott is csak emberből vagy,
akkor mondd meg, mitől van az,
hogy odafenn nincsen többé
bú, irigység, gonoszság?

Isten országa és megvéd?
Miért? Ez itt lenn tán nem az?
Vagy a tisztitőtűz belőled
kiéget minden rosszat?

Majd hirtelen feldereng:
Óh, de hisz a kulcs a lélek!

Mert amig élsz, életedet
- néha ugyan a sziveddel -,
de legtöbbször mégis azért
az agyaddal vezérled.

Ha fáj valami ott belül,
azt mondják, hogy a szived.
Ha rosszul viszonyulsz másokhoz,
azt mondják, hogy nincs lelked.

Hát persze! Hiszen a lélek az,
mivel másokat szeretsz,
ő van azért, hogy boldogan,
szeretve éld életed.

Nem vitatkozik az aggyal,
szivvel sem hadakozik,
meghúzódik ott bent csendben,
csak kifelé sugárzik.

Mikor meghalsz, az agyad is,
szived is porrá válik,
de a lelked azon nyomban
a testedtől megválik.

Felmegy a csillagok közé,
nincs benne más, csak szeretet,
ezért lehet, hogy odafenn
boldogságod megleled.