A gólya és a béka

Valamikor réges-régen
az erdei tóvidéken
élt néhány béka család.
Minden évben útjuk közben
pihenni és vizet venni
leszálltak itt a gólyák.
Jól megfértek egymás mellett,
viz mindenkinek jutott,
a gólyák kis halakkal tömték
jól tele a pocakot.

Történt egyszer, nagy szárazság
lepte el a vidéket.
Kiszáradt a kis tó vize,
lápos lett és sekélyes.
Megjelentek szokás szerint
a gólyák a part mellett,
de szomjat nem tudtak oltani,
s még kevésbé éhséget.

Közben sok-sok béka is lett,
bizony, elszaporodtak.
Igy a gólyák haragudtak,
másra nem gondolhattak:
biztos ők a hibásak!
A vizüket beszennyezték,
az bánatában elfogyott,
s nem ihat a gólya népség,
s nem ehet jó falatot.

Csúnyán összevitatkoztak
a gólyák a békákkal,
a végén a gólya papa
mérgében és éhségében
jóllakott egy békával.

Hej, haragudtak a békák,
össze-vissza ugráltak,
fel a gólyákra, fejükre
és közben kiabáltak.
Azonnal adjátok vissza
a béka testvérünket!
A gólyák erre először csak
jól beléjük csipkedtek.

De azután rájöttek, hogy
a béka nedves és kövér,
jó lesz viz és étek helyett,
a pocakban jól elfér.
Nem sok béka maradt élve,
menekültek messzire,
és mindenütt azt hirdették:
vigyázz, hogyha jön a gólya,
téged fal fel ebédre!

Azóta a gólya-béka
bizony mérges ellenség.
Ne brekegjen az a béka!
Gólyákat ne szidalmazza!
Ezért igy elhallgattatja,
s persze vele csillapitja
a gólya az éhségét.

Ha egy béka a közelben
hosszúcsőrű gólyát lát,
bebújik a viz aljába, s hallgat,
nem brekeg tovább.