Benedek Elek azonos cimű meséje alapján
Az Úr befejezte a teremtést
és elsorolt pár új törvényt:
- virág virits és hervadjál!
- tavasz jöjj és el is múljál!
- ember szüless és meghaljál!
Tavasz jön és el is múlik,
virág nyilik és elhervad.
Az Úr Ádámot meggyőzte:
ahol kezdet, ott vég is van.
Éva mindezt még nem tudta,
egy szép forrásnál üldögélt,
nézi magát a viztükörben,
ám arca a haragtól ég.
Odamenne hozzá az Úr,
hogy az új törvényt elmondja,
de Éva nem is figyel rá,
csak a homlokát fogdossa.
És éppen zokogni kezdett,
mikor az Úr odalépett.
Miért sirsz gyermekem? - kérdezte,
de ő csak jobban rázenditett.
Majd mutatta a homlokát,
az Úr, mint aki nem látja,
nem értem, mit akarsz lányom,
mondd el, mi a szived nyomja!
Nézz uram a homlokomra!
S rámutatott egy-két ráncra.
Én nem tudom elszenvedni!
Sirt tovább és meg volt bántva.
Óh, az kicsinység, leányom!
Elmúlik az, ne búslakodj!
De Éva nem hallgatott rá,
egyre csak tovább zokogott.
Jöttek a példabeszédek:
sima út is göröngyös lesz!
Járt út is benőhet fűvel!
De csak süket fülekre lelt.
Miért sirsz hát, ha megértettél?
Én biz meg nem értettelek!
Akkor sem tűröm a ráncot,
ha törvényben elrendeled!
Mérgében Éva elaludt,
az Úr lassan tovább sétált.
Úgy döntött, meg sem próbálja
ő többé meggyőzni Évát.
Sok ezer évnél több telt el,
Éva lányai sem mások,
megállnak a tükör előtt,
s nézegetik a sok ráncot.
Nincs az a földi hatalom,
de még csak az Úristen sem,
aki a sok kis ránc miatt
vigasztalást hozhat rájuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése