Csak egy papir?

Nem vagyok egy őskövület,
megpróbálok haladni a korral,
de van egy kérdés, amiben
egyetértek még a hagyománnyal.

Együttélés vagy házasság?
Ez a kérdés tárgya.
Bár számomra nem kérdés,
a fiatalok legújabb
bolond dilemmája.

Minek az a papir? - mondják.
Az esküvő drága!
Majd válási herce-hurca,
az egész egy púp szerintük
az ember hátára.

Nekem az együttélés
egy rossz divat a mában.
És nem azokra gondolok,
aki már volt egyszer házas,
és százszor megbánta.

Csak azokra, kik először
közös életre már együtt vágyna,
de hiányzik még valami,
tán a bátorsága.

Ha együtt élsz a másikkal,
nekem azt jelenti:
az ajtó mindig nyitva áll,
hol el lehet menni.

Nincs kötöttség, amig jó,
itt vagyunk egymásnak,
s ha valami nem tetszik,
utána nézünk másnak.

A házasság egész más:
az egy mély szerelem!
Ott tudom, hogy az a másik
örökre kell nekem!

Nem akarok felállni,
kimenni az ajtón,
s persze ne menjen ki ő sem,
mellettem maradjon!

És tartok egy esküvőt,
hogy mindenki lássa:
ő az, akit választottam,
egy életre szeretném
magam mellé társnak.

A különbség óriási!
Hit, remény, szeretet,
ami a kettő között áll.
Vagy talán a végzet?

Persze lehet, nem sikerül,
válás lesz a vége.
De ha megvolt a szerelem,
akkor is megérte.

És amig csak ketten vannak,
hát játsszanak egymással!
De ha gyerek születik:
akkor mi van az erkölcsi
példamutatással?

Hogyha megnő, rákérdez:
miért nem vállaltátok egymást?
Hiszen a család arról szól,
összetartunk, támogatjuk egymást.

Az is lehet, agya érti,
mert ebbe nő bele,
de a szive az nem biztos,
hogy ez igy rendben van-e.