Elnézem a madarakat,
ahogy ősszel elrepülnek,
felszállás után azonnal
szépen sorba rendeződnek.
S bármilyen hosszú az útjuk,
a sort mindig megtartják,
igy időben célhoz érnek,
hisz egymást támogatják.
S elgondolom, mily szerencse:
hogy az ember nem madár!
Sose tudnánk célhoz érni,
hiszen a vezért követni
képesek lennénk netán?
Sok kitérne jobbra-balra,
vagy visszafordulna!
S az a nagy ember-sereglet
messzire nem jutna.
Vagy gondolj csak a méh-kasra,
milyen komoly rendszer!
Mindegyik végzi a dolgát
ahogy kell, ezerrel.
Lám mi milyen büszkék vagyunk:
legokosabb az ember!
De néha bizony tanulhatnánk,
a fegyelmet utánozhatnánk,
s akkor hamarabb eljutnánk
oda, ahol tán jól élne
minden egyes ember!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése