Kiszaladt a kis cica
a házból a kertbe.
Anyukája utána
és leteremtette.
Tudod, hogy még kicsi vagy!
Csak velem jöhetsz ki!
Hisz van itt egy nagy kutya,
éles foga neki!
Rád léphet egy nagy tehén,
vagy éppen egy bárány,
hiszen mindig láb alatt vagy
én kicsi bogárkám!
De a cica huncut volt,
oly jó volt a kedve!
A házban már mindent ismer,
bent maradni olyan uncsi lenne!
Berohant az istállóba,
bebújt a tyúkólba,
gondolta, hogy anyukája
ott majd őt nem látja.
Volt már itt bent, mig pici volt,
mama bemutatta,
hogyha később egyedül jön,
senki ne bánthassa.
És mindenki kedves volt,
mind rá mosolyogtak,
de annyi mindent látott akkor:
új játékot, neki valót,
amit kipróbálhat!
Máris megjelent a mama,
a kölyköt nem látta,
de az orra jó volt neki,
hogy hol van, kitalálta.
Gyere elő a tyúkólból!
Menjünk be a házba!
A kicsi meg azt leste,
merre menjen, ahol egy
egérutat találna?
Gondolta, a tyúklétrán
leszalad a fára,
s a gerendán keresztül
be a kecske-házba.
Igy is lett, csak kicsit másképp,
mint a cica várta,
a tyúkanyó belecsipett
kicsi popsijába.
Meglepődött, nagyot ugrott
rá a tyúklétrára,
s a következő ugrással
a kecskebak nyakába.
Az meg jól meglóditotta,
repült szegény a szalma bálára.
felpattant és rohant be
a házba, biztonságba.
Nem lett neki semmi baja,
csak kis szive bánta,
nagy ijedelembe került
a kiváncsisága.
Valójában nem bántották,
cica mamát támogatták:
a kicsi megtanulja,
fogadjon szót szüleinek,
a kölyköknek mindig ez lesz
a legfontosabb dolga!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése